Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - MŰHELY - Sturcz Zoltán: Móricz Zsigmond és a Sarló kapcsolata
lett diákoknak prágai és szlovenszkói élményeiről beszél, de szavait sértődés és hidegség fogadja. Minderről ismét hosszabb levélben számol be barátnőjének: „Azért ne gondolja, hogy az én előadásom köztetszést aratott. .. S azt fejtegettem, hogy az igazi hazafiságot a prágai diákoknál találtam meg, s nem a debrecenieknél. Nem vitatom el, hogy a magyar ifjúságnak is van már olyan rétege, amely ugyancsak azon az úton jár, amelyen a prágai. De a debreceni tanár felügyelet alatt, valósággal üvegházban él. Mesterségesen tenyésztett hazafiság és limonádé művészet.” Lényegében Móricz — a diákoknak is kifejti és levelében is erről esik szó — a kortárs szemével állapítja meg azt, ami történelmi realitás: a Sarló ekkor nemcsak a szlovenszkói ifjúság élcsapata, hanem egy kicsit az egész magyar ifjúságé is: impulzusai túl is jutottak szú'kebb hazája határain, híre és munkája három országban vert hullámokat a magyarság körében. Móricz maga is tanult tőlük: társadalomelemző módszerük, szociográfiai kísérleteik, amiről Prágában előadásaikon beszámoltak, Móriczban mély nyomot hagytak. A találkozás az író hangulatát is hosszú időre meghatározta; Móricz Virág véleménye szerint „ujjongott örömében, megfiatalodott.” Mint már említettem, hallgatás fogadta Móricz beszámolóit. A hallgatás Móricznak is és a sarlósoknak is szólt, hiszen a tavaszi koszorúaffér óta nem beszélnek szívesen róluk Budapesten, az országból is kitiltották őket, útlevelet nem kaphatnak. Csak egy cinikus kérdést tesznek fel a Magyarságban: „Mi dolga egy magyar írónak Prágában?” Az új év tavaszán kirobban a háború, a rejtett és összehalmozott indulatok, kifundált rágalmak zuhognak Móriczra. A támadásban persze több elem összefonódik: egyszerre volt ez támadás Móricz személye, az általa szerkesztett Nyugat, a haladó irodalom és a haladó ifjúsági mozgalmak ellen, amelyeket az író védelmezett. Nem tudták neki megbocsátani, hogy az ottani magyarságról le merte írni azt, hogy sok tekintetben igazabb, mint az itteni. A vita tulajdonképpen Ady körül robban ki. Hegedűs Lóránd cikket írt Adyról, Ady korszerű^ ségéről, mire Négyesy ingerült írással reagál az ismét „feltámasztott Ady-kultuszra”. Erre már Móricz nem állhatta meg, mint annyiszor, ha Adyt támadták, tollért nyúlt, és éppen a sarlósok példáját hozta, mint Ady élő és korszerű örökségét. A Nyugatban közli cikkét: „Az irodalom és a faji jelleg” címmel. „Mi baja van Négyesy Lászlónak Adyval? Ezek az ifjú magyarok ott a határokon túl Adyból indultak ki, az Ady kultúr- magyarságának a gondolatai gyújtották fel bennük a szent tüzet, hogy lehetnek magyarul is kultúremberek, méltók nemcsak a környező idegen nyelvű népelemekhez, hanem Európa kultúrájához. Ha Ady el tudta érni abban a fojtott régi levegőben, ők még könnyebben s még muszájabbul kell, hogy megszerezzék azt a modern vislágszem- léletet, mely nélkül az egyszerű élet sem lehetséges számukra.” Négyesy vála za a Budapesti Hírlapban jelenik meg durva, személyeskedő, igaztalan hangon, hamisirányba terelve a vitát: „Ismerjük ezt a hangot. Nyugatos hang, prágai. Benes úr szokott így beszélni. De hogy kér ül ilyen cikk egy magyar folyóirat élére? Mért fáj annyira Móricznak, ha a cserkészek hazafias dalokat énekelnek? Mért sokallja még a vértelen irredentizmust is?... Beállt a Nyugat a Benes úr félhivatalosának?” — és így tovább a váloga- gatott rágalmak egész sora. Ezzel átszakad a gát. Pékár Gyula a Petőfi Társaságban, Milotay a Magyarországban támadja meg Móriczot, a hadjáratba bekapcsolódik az új Nemzedék és a Nemzeti Újság is: a hang egyformán útszéli, a cél az író megtörése, de- nunciálása, személyén keresztül pedig Ady, a Nyugat, az új ifjúság lepocskondiázása. A prágai út persze mindenütt kiforgatva, árulásnak, hetedik főbűnnek volt feltüntetve. Móricz az első durva sorokból látja, nemcsak személyén, de az egész magyar progresz- szión ütnek. Elszántan dolgozik; Móricz Virág emlékezései szerint soha ilyen dühödten nem verte az írógépet, soha nem éjszakázott ennyit. Izekre szedi szét és cáfolja meg ellenfelei érveit és új, tágabb horizontú magyarságot, szociális gondolkodást, nemzeti felelősséget hirdet, Ady és Petőfi soraival érvel, ismét bátran előhozakodik a 62
