Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
AIGISZTOSZ: Nem félsz? ... A kőoszlop elkészült, a névsort fölvésték rá. Lehet, hogy már fel is állították a főtéren, szemben a palotával. Ott majd mindenkit emlékeztet a családunkat sújtó átkok következményeire. A halál senkihez sem volt kegyes, miért lennél épp te kivétel? Rád is leskelődik, de az eddigieknél még ocsmányabb alakban. Gondold el a lehetőségeket: megkövezés, lincselés, megerőszakolás... És épp azok által, akiket egyáltalán nem kedvelsz. ELEKTRA: Szavaid bár piszkosak, undorítóak, a legkisebb hatással sincsenek rám. AIGISZTOSZ: jól van, nem is akarom, hogy hatásom alá kerülj. Azt szeretném csupán, hogy gondolkozz egy kissé. Nem én, nem anyád, nem királyok sarja vagy netalán tán, ami méginkább tetszene, haragvó istenek taszítanának le a Hádész mélyébe. A halál e formáival még csak-csak elkacérkodnál. De itt a „csőcselékről” van szó. A munkától piszkos kezdek fenyegetnek, akiknek se címük, se rangjuk, se nevük ... Értsd meg végre, az ilyen szerepek nem kerülnek be a hősi énekekbe! Csak latyakos vér, izzadt piszok, por, bűz és az értelmetlenség érzete vár reád! Valaki, egy részeg izgága, egy örökös bajkeverő a földre lök . .. Ezek kapnak a ruhád után, elszaggatják. Belédmarkolnak, röhögés, kiáltozások, kövek, botok zuhannak rád, s nem tudod mi kínoz jobban: a fájdalom, vagy a megaláztatás ... És ott döbbensz rá, a lábak alatt a sárban, hogy nem ezt akartad ... A szerep idegen tőled; de már hiába ... Az is lehet, hogy nem is halsz bele. Csak elcsúfítanak. Vagy nyomorék maradsz, felhasított arcú, vagy sánta. ELEKTRA: Elég!.. . Hagyd már abba! . . . Elég! . . . AIGISZTOSZ: (rövid szünet után)Jól van. Gyere, visszakísérlek. ELEKTRA: Nem kell. Undorodom, ha rád nézek. AIGISZTOSZ: A sors veled csúnya tréfát játszik. Királynőnek, Helénának formált, de kitett ebbe a pusztaságba ... Hogyne lennél tele gyűlölettel? Belepusztulsz az egyedüllétbe . . . Én viszont, értsd meg, nem tehetem . . . Már régen nem, hiába szeretném . . . Bocsáss meg! ELEKTRA: Ó, meg tudnálak ölni! Ölni! .. . Csak lennék férfi!... AIGISZTOSZ: Gyere szépen, menjünk. ELEKTRA: (üvölti) Gyáva, Gyáva, Gyáva! . . . (kiszalad, Aigisztosz lassan megy utána). 4. JELENET Klütaimnésztra jön királynői díszben. Kezében lombok, nemrég tépte az erdőben. A sírhoz siet. KLÜTAIMNÉSZTRA: Lombok a síron? Csak Elektra tehette! így is jó! Tizenöt évig kopár nyughelyed ma kettős díszt kap — talán így is illik — övé az első, csak második enyém. De nem hiszem, hogy áldozatomnál ő nagyobbat, teljesebbet, megszenvedettebbet adhatna. Lásd, tizenöt évig nem tudtál megtörni! Eljöttél álmaimban véresen, fenyegetően; én erős maradtam. Az ébredés után mindig kivetettelek magamból, ahogyan a nap elűzi a rémalakokat. Nem hiába származom Spártából, túlvilági fegyvereid nem hajlítottak alázatra. De ki sugallta ma éjjel eljátszott szereped? Már csaknem megszoktam álmaim csatáit veled, így nem voltam felkészülve váratlan gyengédségedre! A hatalmas király, ki szavára sem méltatott életében és ágyába is úgy hurcolt, hogy éreztette velem: puszta tárgya vagyok kéjvágyának, most könnyezve nyújtja felém fagyos kezét az alvilágból. Nem . . . Erre nem voltam felkészülve! (Fölékesíti a sírt a lombokkal.) Verejtékben úszva, rémülten riadtam fel és a nap fénye sem oszlatja el az éjszakai látomást. Erőt vett rajtam a bűntudat, s a kétely most túlnő tizenötéves dacomon. Elburján- zik bennem — és ez rossz jel . . . rossz, aggasztó! . . . Hallod-e Te halott! Más rossz jelek is szaporodnak Mykénében! A csőcselék akar uralkodni országodban. S mivel én a söpredéket megvetem, kényszerűségből téged kell, hogy válasszalak. Hallod-e te halott! Gyűlölt ellenséged most országodat is el akarja veszejteni és nekem — nem tehetek mást — szövetségre kell lépnem veled. Ugye, így van? És ha így van, segítesz, hogy legyőzzem őt! Ezért fohászkodtál hozzám, ezért tártad ki karjaidat esdeklőn felém! . . . Én pedig idejöttem és most felékesítem sírodat halotti áldozattal. Megkövetlek, hitted-e valaha, hogy így lesz? Én, a Tróját veszejtő Heléna testvérhúga, Klütaimnesz- tra! Megkövetlek a sírodnál, te meg segítesz nekem, hogy megmenthessem országodat! Áldozatot is kérsz?... Megkapod! Vérrel locsolom meg sírod, vérével annak, akit valaha szerettem. Megkapod őt, de engem engedj el békével .. . (felemelt kezekkel áll). 20
