Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Szekér Endre: Nagy Olga: Paraszt dekameron
rázatai szolgálhatnak.” És ezzel visszajutottunk Tornai József véleményéhez: a civilizáció előtti népek életéből „ma is átvehető közösségi, erkölcsi, művészi képességek, formák — elsősorban a mítoszokra, szertartásokra gondolok — hozzásegíthetnek minket az egyensúlyteremtéshez.” Csakhogy ezekben a törzsi világmagyarázatokban, látomásokban, ráolvasásokban az itt-ott csakugyan meglelhető „boldogság” mellett mindig ott húzódik vagy jajong valami „mérhetetlen szomorúság” — ahogyan épp Tornai fordítja „A zene születésé”-t elbeszélő szép naua-indián énekben —: az ismeretlen s félelmetes természet kénye-kedvének kiszolgáltatott ember reszketése szellemekké és istenekké objektivizált rettegéseinek markában. Ideig-óráig csillapíthatja a félelmet a varázsolás, a szó varázsa és a szertartásoké, de a csalfa reményeken túl csak annál kegyetlenebbül törnek rájuk tigris, kórok, árvíz, aszály, éhség. „Fogy a fény, /az éj feketül./ Holnap az éhség” foglalja össze tömören egy hottentottadal a törzsi kultúrák életérzését. Az „egyensúly” ebben a világban ritka s pillanatokig tartó kivétel, a szabály a rettegés az ismeretlen fenyegetésektől s nyomában a szomorúság. Tán a szexualitás mindenhatóságát is az magyarázza, hogy a szeretkezésben viszonylag könnyen tartós — vagy legalább ismételhető — boldogságot lophat magának az ember, valódi sikereket. Felejtheti kiszolgáltatottságát, kiszolgáltatottságát természetnek, főnöknek, ellenségeknek. Mert a természet kiszámíthatatlanságához bonyolult és kegyetlen ölési kényszerek — vérbosszúk, háborúk, emberevés — borzalmas rendszerei is társulnak: az archaikus és primitív költészet — olykor épp legszebb — darabjaiból valósággal csurog az embervér; mintha csak ezzel az esztelen öldökléssel „kompenzálná” az ember a természettel szembeni „frusztrációját”. A világ törzsi költészetét át meg átjárja „az élet szomorúsága”, ahogyan a nyugat-afrikai evék tökéletesen megfogalmazták: „A szép játszótér összetaposva. Az öröm szép rétje összetaposva. Sűrű erdő szavannává pusztult, szép városunk helyén a nagy fű, szép otthonunk helyén csak a nagy fű. Ne temessen el a sírásó. Ássa el a lábom, a mellem hagyja ki, jöjjenek az enyéimek, lássák az arcom, jöjjenek, nézzenek a szemembe. Nem örömöt dobol a dob. »Élet szomorúsága«, »élet szomorúsága« pereg a dob. Az élet szomorúságát döngi a dob.” És döngi lényegében máig. Mert a törzsi kultúrák kegyetlenségeit és önigazoló agresszivitását csak alig-alig mérsékelte még az időközben jobban megismert s magunkhoz szelídített természet; egyéni és közösségi erkölcseinkben gyakran még ma is az ősi törzsi félelmek és szellemek uralkodnak, csak mérhetetlenül hatásosabb kínzó és ölőeszközök birtokában. A világ törzsi költészetének olykor nagy művészi erővel megformált harcba- hívó, varázsló, emberevő, erőszakos, bosszúálló énekei tükröt tartanak elénk: ismerjük fel benne pusztító és önpusztító agresszív ál-védekezéseinket annak, amik. Hogy ne peregje már folyton a dob: „Élet szomorúsága”, „élet szomorúsága”. VEKERDI LÁSZLÓ NAGY OLGA: PARASZT DEKAMERON A kötet címe világosan utal a nagy reneszánsz novellagyűjteményre, Boccaccio Dekameronjára. S ez a párhuzam, ez a rokonítás nem indokolatlan. Nagy Olga, a neves romániai magyar folklorista már korábbi munkájában, a Hősök, csalókák, ördögök címűben is jelezte tudósi vonzódását a népi epikához, megkeresve a sajátos mesehősöket a boszorkától az ördög cimborájáig. Most pedig a boccacciói Firenzével versenyezve járta végig az erdélyi Szék nagyközség házait, hogy bebizonyítsa: él a hajdani Dekameron szelleme, vaskos humora, pajzán históriái, földközeli anekdotái — más és más formában, a paraszti élet mindennapjaiban. Nagy Olga a kötethez írt bevezetőjében méltán fejtegeti irodalomtörténeti-folklorisztikai műfaj-mentésének jelentőségét: a hétköznapi valóság lép be a tündérmesék helyett a népi prózába. „Tényirodalom” ez, ha szokatlan is ez az elnevezés a népi paraszttörténetek kapcsán. Tényirodalomnak nevezhető ezen kötet anyaga annyiban, hogy a valóság a maga leplezetlen, őszinte, adatszerű, megtörtént elemeivel jelenik meg. Hadd világítsuk meg ezt egy példával! A valóság hétköznapi világától látszólag eltávolodó „álom” miként jelenik meg itt a Paraszt dekameron egyik történetében a konkrét valóság részeként. Á 109. történet egy házasságtörésről szól, melynek hőse épp a kárvallott férjnek meséli el sikeres kalandját. S amikor a gyanútlan csábítót a férj számonkérés szándékával hazahívja, akkor már úgy mondja el a szerelmi légyott történetét, mintha álmodta volna. így az álom szerepe a történetben épp a megtévesztés eszköze, s nem a valóságtól való eltávolodásé. A Széki népmesék (1976) folytatása ez a kötet. Győri Klára, a híres széki mesemondó e kötet legtöbb történetének elmondója. A folklorista nem ok nélkül jegyzi meg azt, hogy a népi elbeszélés igazi erejét az elbeszélő fokozza, növeli. Nem lehet ezen elbeszéléseket egyszerűen a terjedelmük alapján minősíteni. Mind a hosszabb, mind pedig a csattanósra vagy kevésbé kiélezett befejezéssel megoldott igen rövid történetnek is megvan az ereje, varázsa. S épp a mesemondó formálja hatásosabbá. Győri Klára vallomását, a Kiszáradt az én örömem zöld fája címűt már is88
