Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Kósa László: Újváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák
meri az olvasóközönség. Most is számos történetet egészen önéletrajzi személyességgel mond el, míg másokat pedig mint a falu egyik lakosa „hallotta”. Őrajta kívül csak Bikfalvi Mártonná Sóspál Róza mondott el több elbeszélést. Tematikai szempontból is végtelenül gazdag e kötet: a születéstől kíséri el a széki parasztemberek mindennapi életét a halálig. Sokan szólnak az egész életüket meghatározó gyerekkorról. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy a népi indíttatású Móricz Zsigmond Életem regényében csak a gyerekkoráról vall. És ezt állapítja meg: „Tízéves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt.” Tehát észre lehet és kell vennünk a népi-paraszti elbeszélők és az írók gyerekkorközpontúságát. Győri Klára, a széki mesemondó így beszél a mesékről: „Én valósággal rajongottam még tán önkívületben is voltam kicsi koromban is, mikor hallottam a meséket, hogy mesélték." — A másik fontos témája ezen elbeszéléseknek a múltbeli mindennapi élet keserve, szenvedése, éhezése. E meséknek dokumentumértéke van, mint Nagy Olga megjegyzi, és egy szociográfiai felméréshez nyújthatnának adalékot. Gyakori a férj és a feleség közti veszekedéseket idéző történet. Fontos a parasztasszonyok kiszolgáltatottságát elbeszélő mesefüzér. A Boccaccio-történe- tekkel rokonak a házasságtörésekről szóló elbeszélések, miként járnak túl az asszonyok a férjük eszén . . . A falusi mesemondó gyakran gúnyolja ki a vallásosságot, a vallásos gyakorlatot. A tréfás történetek hőse pedig sokszor az ügye- fogyott vagy a ravasz népi figura. Nevetnek a falusiak a hétköznapitól eltérő dolgokon, személyen, viselkedésen. És végtelenül érdekes, hogy a paraszti történetekben legtöbbször nem félelmetes alakként jelenik meg a halál, hanem olykor furcsa, sőt nemegyszer vidám események kapcsán idéződik fel az elmúlás. Ahogy Győri Klára is mondja az egyik elbeszélésben: „Fogaid kihullottak, a hajad megfehéredett, a szemed elhomályosodott, nem látsz tisztán, a füled meggyengült. Ezek mind az én postáim. Légy kész, gyere, nincs mentség. Menni kell!” A Dekameron cím természetesen a boccacciói történetek borsosságát, nyílt erotikusságát, leplezetlen szerelmi elbeszéléseit juttatja eszünkbe. Ez részben illik is e népi történetekre. Az első világháborúban harcoló katona felesége váratlanul állapotos lesz, gyereket szül. Lesz valakink öregségünkre!, mondja az asszony. — A Csillag Sári lakodalmában a lány titkos szeretőt tart, bajba esik, hirtelen férjhez megy. De a második lány is egy legénnyel hál, s ők is „túllépték a határt.” — A csalfa menyecske verse azt tartalmazza, hogy ha a férje van otthon, tövis van az ablakában, ha pedig nincs itthon, akkor rózsát tesz ki az ablakba. — A menyecske meg a papok című elbeszélés hőse nem az asszony, hanem a férfi. A tímár bosszút áll az asszony három pap-szeretőjén, kifog rajtuk, odacsalja, kifaggatja őket, pénzt kér tőlük asszony képében, s végül a kádba rejtőző papokat forró vízzel megöli. — Az eleven valóság érződik az Erőszak című történetben is. A bíróságon egy magas növésű lány feljelenti az alacsony növésű fiút, hogy őt állva megerőszakolta. A bíró keresztkérdésére azonban kiderül, hogy állva az erőszak nem következhetett be. A Paraszt dekameron elbeszélései a végtelenül zárt falusi közösségben, Széken születtek. Ez a bezárkózás még fokozódott a falu különböző részeinek elkülönülésével, külön-külön történő házasságukkal. S épp e zártság miatt válhatott — mint Kosa László megjegyezte — „néprajzi rezervátummá” Szék. Ezért a szabályok, erkölcsi kötöttségek igen erősek voltak. Mégis nem egyedi eset volt az, amikor nagy hassal ment a menyasz- szony az esküvőre nem kis botrányt okozva. Ritka e történetekben az elérzékenyülés. Inkább több a fenyegető hang, a kegyetlen szegénység követelte könyörületlenség. Amikor beteg lett a kisgyerek, csak akkor kapott egy tojásból rán- tottát. Különben soha. Kellett a tojás a kolozsvári piacra. S ezért imádkozik, hogy legyen beteg, s rántottát ehessen. Vagy: amikor a gyerek nem figyel, s a libák szétszélednek, úgy fenyegeti meg az apja, hogy „bőrödet teljesen lenyúzom!” S a mesélő azt jegyzi meg, hogy ezt sohasem felejtette el, „még most is” remeg. Az elbeszélő stílusa magában rejti legtöbbször a sikerét is. Győri Klára szájából „kiszalad a szó” nincs foga, nem rágja meg, amit elbeszél, vagyis durván, sokszor „rágatlanul” szól hallgatóihoz. Őszintén szól a szomszéd fösvénységéről: „Rengeteg juhok, marhájok, disznójuk, de olyan szűkén éltek, hogy az tiszta csúfság volt.” Vagy: „Nagy baj volt akkor az a nagyon szabadon összeresztés hogy ott hált a legény, már rájok volt bízva s a véletlenre, hogy hogy lesz, mint lesz,” — vall a szerelmi történetekről. Nagy Olga a vérbeli népi elbeszélő hang elemzésekor azt a kijelentést teszi, hogy a „népi íróhoz” áll közel a népi elbeszélő. A történetek gyakori szellemes csattanója is erre enged következtetni. A papok nélkül maradt asszony „vallásosságát” szellemesen így jellemzi: „már tovább csak kénytelen volt pap nélkül élni bár nehezire esett, mert ez idáig olyan vallásos, volt, hogy három pap kelletett nekie.” Nem ritka a széki szólások magyarázata egy-egy történettel: „Hírit se hallotta, mint Dezső a Hiszekegynek.” Nagy Olga Paraszt dekameronja egy süllyedő világ keserű-derűs népi elbeszéléseit mentette meg a feledéstől. (Magvető Könyvkiadó, 1977.) SZEKÉR ENDRE UJVÁRY ZOLTÁN: GOMORI NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK Vannak néprajzi tájak, amelyeket méltatlanul beborít a feledés. Ezek közé tartozik Gömör is. Nem kerülték el a néprajzi gyűjtők, a legjeleseb89
