Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰVÉSZET - Köszöntjük a 75 éves Tóth Menyhértet - Bánszky Pál: A meditáció és a pályakezdés évei
BÁNSZKY PÁL A MEDITÁCIÓ ÉS A PÁLYAKEZDÉS ÉVEI Tóth Menyhért művészi pályára lépése szempontjából különösen fontos határkőnek látszik az 1928-as esztendő. Az ekkor huszonnégy éves fiatalember — túljutva egyik lábának az amputálásán, valamint egy súlyos gümőkóron, amely testén és főként egyik szeme körül maradandó rombolásokat végzett — alkalmatlanná vált a kitanult szobafestő szakma rendszeres gyakorlására, de a földművelő munkára is. Erre az állapotára emlékezve szokta mondani: „Nagyon furcsán hangzik, de nagy öröm vett rajtam erőt, hogy most már a kedvem szerint való rajzolásért és festésért nem köthet belém senki... A műtét után szüleim is megengedték, hogy teljesen a rajzolásnak adjam a fejemet”. Még szobafestő korában a foktői templom festésekor kapott már továbbtanulásra biztatást a restaurálást irányító művésztől, de ennél is többet jelentett számára, hogy 1928. szeptemberében Baján, a Nemzeti Szalon Őszi Tárlatán három pasztellképét kiállították (Erdei tó, Cigánylakodalom, Fák). Ebben az évben különösen sokat dolgozott. Megfestette szüleit, rokonait és távolabbi vidékekről is kapott megrendeléseket. Ő volt azonban a legkevésbé elégedett. Id. Éber Sándor festőművész biztatására ősszel a főiskolai felvétellel is megpróbálkozott. A vizsga előtt néhány hétig Budapesten Krivácsi Szűcs György szabad iskoláját látogatta és a műterem takarítása fejében ott is alkotott, de próbálkozása ekkor még nem járt sikerrel, csak egy év múlva, 1929 őszén szerepelt a felvettek névsorában. Tóth Menyhért már a főiskolai évek alatt kielégíthetetlen tudásszomjjal és komolysággal ismerkedett meg a képzőművészet mesterségbeli titkaival. A gazdasági világválsággal egybeeső főiskolai évek „pokoljárását”, az ágyrajáró, a Hajléktalanok Menhelyében a koldusok között meghúzódó főiskolai hallgató életét máshol1 már megismerhettük. Ezeknek az éveknek a tanulmányrajzai és első festői próbálkozásai mostanában — kollégáktól, valamint a miskei szülőház padlásáról és komódfiókjából — egyre nagyobb számban kerülnek elő, s ezek segítségével mód nyílik e periódus elemzésére is. Ebben az időszakban — 1929 és 1935 között — a széntanulmányok és a pasztellképek szinte ritmikusan váltogatják egymást. Ezekről a munkákról jól leolvashatók azok az inspirációk, képző- művészeti, érzelmi és gondolati indíttatások, amelyek őt ekkoriban érték, ill. mélyebben foglalkoztatták. Az összefoglaló igénnyel készített és művészi tehetségét elementáris erővel bemutató korai pasztelljein megfigyelhetők pl. a keleti művészet s talán leginkább a japán grafika hatása.1 2 Ezeken a bársonyos felületű, leheletfinom képeken egyaránt szerephez jutottak a sejtelmesen egymásba ölelkező rózsaszínes-lilás, „Mária- kékes”, fehéres és szürkés színfoltok3 és az érzelmeket fokozottan hordozó vonalak. Ötvöződnek tehát a festői és a grafikai, a látszólag ellentmondó, de valójában egymást jól kiegészítő vizuális kifejezési eszközök. S ez a gondolkozás, a világban és az emberben megmutatkozó ellentétek s azok egysége morálisan és filozófiai síkon is foglalkoztatják Tóth Menyhértet. E felfogására hatással lehetett a népművészet eléggé gyakori tükörképes szerkesztési módja és talán még inkább e korszak keleti filozófiai áramlatainak egyike- másika. Képeiben és írásaiban egyaránt megtalálható a jó és a rossz küzdelme és számos egyéb ellentétpár analízise. A főiskolai évek végétől néhány éven keresztül különösen intenzíven foglalkoztatta, hogy mit is akar mondani festészetével. így vall erről: „Belső konfliktusaim bogozgatása helyett azt kérdeztem magamtól: Mit adok az embereknek?!” 1935 március 13-ra datált feljegyzésén ez áll: „Keresd a szépet. Emberi legyen a művészet!” Később meg ezt írja: „A szenvedő ember patrónája legyen a művészet, mint a gótika és a reneszánsz szűzanyái”. A főiskolai tanulmányok befejezését követően nem tudott Budapesten megmaradni: „Amikor elvégeztem a főiskolát, nagyon üresnek kezdtem érezni Pestet, — mondotta az egyik interjú alkalmával — valami olyan mesterkélt, kibírhatatlanul kaotikus és disszonáns volt. . . Megzavart lények futkároztak az utcán, nekimentek egymásnak .. . Egyedül a lovak — azok húzták a nagy stráf kocsi kát — ma is sokszor gondolok rájuk, ők voltak a legnyugodtabbak. Jól esett állatokat látnom Pesten. Na, mondom, legalább van egy pont, ahol megnyugszom, ahol nyugodt lényeket látok ... Az emberek türelmetlenek, idegesek és úgy érzem, hogy el kell mennem, vissza falura, hogy számot tudjak adni magamnak . . . Tisztázni, mi az, amit csinálok és miért akarom csinálni? Élet és halál kérdése volt ez akkor nekem.” A meditációhoz faluját, Miskét választotta. „Mi köt engem ehhez a világhoz? — tette fel magának a kérdést és így válaszolt — ha valaki megkérdezné a napraforgót, hogy miért fordul a nap felé, hogy miért kívánja a napot? Vagy a gyermek miért szereti édesanyját? így vagyok 1. A Képzőművészeti Kiadóvállalat gondozásában 1978 tavaszán Tóth Menyhértről megjelentetett kismonográfiában a szerző külön fejezetet szentel a főiskolai évek bemutatásának. 2. Tóth Menyhért maga is megemlékezik arról, hogy különösen tetszett neki a keleti művészet, s hogy szinte mindennapos vendég volt a Ráth György Múzeumban. 3. Művészetének ebben az induló periódusában rajzai, festményei, valamint a Kalocsa környéki etnikum népművészeti hagyománya és különösen színvilága között egyértelmű rokonságot lehet találni. 92
