Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége
A háztáji és ház körüli tevékenység látszólag teljesen szabad elhatározáson alapul. Úgy tűnik, teljesen az egyén döntésére bízott, hogy tart-e csirkét vagy nem, hizlal-e disznót vagy nem, művel-e szőlőt vagy nem, és így tovább. Valójában ez korántsem így van. Ezeket a kiegészítő tevékenységeket különféle kényszerek szabályozzák. Az első és legegyszerűbb kényszer a termény előállításé. Zöldség,friss hús, gyümölcs; ezek a legfontosabbak. Fülöpszállás közellátásának fejlődése persze folytonosan csökkenti ennek a kényszernek az erejét. De azért Fülöpszállás egyetlen ABC-áruháza, egyetlen húsboltja, egy kis zöldség-gyümölcs üzlete, ritkán működő és szűkös piaca korántsem teszik oly biztonságossá az ellátást, hogy teljes mértékben mellőzni lehetne a saját termelést. Van ugyan már, aki teljesen lemondott a gazdálkodásról, de bizonyos kompromisszum árán: „Legfeljebb nem azt eszem, amihez éppen kedvem van, hanem amit a boltban kapni lehet.” A második kényszer a jövedelemkiegészítésé. És itt álljunk meg egy pillanatra. Nem harácsolásról, nem gyűjtögetésről, nem vagyonosodásról van itt szó. Ma — s ez megint statisztikailag kimutatott tény — az igények természetes fejlődéséből származó, s az árukínálattal alátámasztott szinten élni az értelmiségiek jó része csak úgy tud, ha fizetése mellett valamilyen mellékjövedelemre tesz szert. Városokban ez többnyire valamilyen szakmai jellegű mellékmunkával megoldható. De a falu egyetlen téeszének agronómusa hol vállaljon másodállást? Már pedig a jövedelem kiegészítésre neki is szüksége van. Nem utolsósorban azért is, mert a hivatalos jövedelmekben ma olyan aránytalanságok is előfordulnak, hogy jó hónapban egy traktoros akár másfél-kétezer forinttal többet visz haza, mint a traktorosok munkáját irányító agronómus. A szakmai mellékkereset lehetőségeinek híján marad tehát a háztáji gazdálkodás, a fizikai munka, mint jövedelemkiegészítő forrás. S végül, harmadik, egyáltalán nem elhanyagolható jelentőségű kényszer a közvélemény nyomása. Elég erős Fülöpszálláson, bár talán nem annyira, mint némelyik másik községben, az az értékrend, amely szerint valóságos munkának csak a fizikai munkát tekintik. A becsületesnek mintegy szinonimája az, hogy „megfogja a kapa nyelit”. Az értelmiségitől is elvárják, hogy ne vonja ki magát az éppen adódó időszerű fizikai munkák alól. Az még esetleg elfogadható, hogy valaki a határban levő földjén a kukoricáját vagy szőlőjét nem maga kapálja, de a ház körüli kiskertben idegen munkaerőt alkalmazni, hacsak nem beteg valaki, elképzelhetetlen. Ha pedig valaki házat épít, szigorú követelmény, hogy maga is kivegye a részét a munkából. Egy éppen építkezésben levő fiatalember így idézte a falu róla alkotott véleményét: „Jó gyerek ez, dolgos, rendes, mindig ott látni az épülő házán.” Ez a közvélemény-nyomás azonban, mondom, nem olyan erős, mint más falukban. Ebben is megmutatkozik a fülöpszállási mentalitás eléggé toleráns jellege. Eltűrik, nem vetik ki a másként élőt. Csak éppen be nem fogadják, csak éppen meghagyják őt az eredeti közömbös-idegenségében. Mindez persze erőteljesen befolyásolja az értelmiség lehetséges magatartásmódjait is. A rendszeres, s bizonyos értelemben kényszeresen végzett fizikai munka nemcsak abban negatív, hogy időt és energiát von el a szellemi regenerálódástól, hanem abban is, hogy lekötvén a rendelkezésre álló szabad idő nagyobbik részét, befeléfordulást, a kapcsolatok sorvadását, vagy ki sem alakulását okozza. Egyik magyarázó eleme tehát a társas kapcsolatok alakulása mikéntjének; amivel a következőkben fogunk foglalkozni. 5. Egymás közötti kapcsolatok — valóság és igények Fülöpszállás értelmiségében, talán erősebben mint másutt, és legkitapinthatóbban a pedagógusok köreiben, valamiféle generációs feszültség él. Az idősebbek kialakítottak maguknak egy meghatározott életritmust, amelynek integráns alkotóelemei az egymás 40
