Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Nádudvari Anna: Szerelmeslevelek (elbeszélés)
— Ha előre elhatározzuk, hogy hová megyünk, sem kerülhettünk volna ilyen jó helyre. Tíz asztal nem volt ebben a helyiségben sem. A vendégek gyakran cserélődtek, nem lehetett táncolni, olyan nagyon elhúzódni sem, a különböző kis asztaltársaságok túlságosan közel ültek egymáshoz. Ide inkább megpihenés, csendes beszélgetés céljából jöttek, s többnyire fiatalok. Egy asztalnál ült magányos, középkorú férfi, sörözött. — Ez rettenetes lehet, szombat este egyedül beülni valahová. Ez még rosszabb, mintha otthon marad. — Én is sokat vagyok egyedül. Az ember sehol nem marad annyira magára, mint a honvédségnél. Sokszor, mert mit is tehetnék, fogok egy üveg konyakot, aztán egyedül megiszom. — Azt nem szabad, csak úgy, társaság nélkül inni, őrültség. Társaság kedvéért igen, lehet egy keveset. — Nekem nincs társaságom. Már olyan társaság, akikkel jól érezném magam. Ha leszerelek ... Egy mutatványosnak segítettem régebben néha. Céllövöldéje van, búcsúkba jár vele, a mi megyénk, meg még ott a legközelebbi három megye, amit becsavarog. Öreg már, vissza akarja adni az engedélyét, én meg arra gondoltam, átvenném tőle. Irén szerette volna elengedni magát, mindezt komolyan venni, csak annyi időre, amíg itt ülnek egymás mellett. Nem lenne muszáj mindig mindent annyira józanul nézni, dehát az egy konyak, amit ittak, nem segített, többet pedig nem is kívánt, meg a pénzt is sajnálná rá. Bandinak valóban nem volt sok pénze, most Irén vállalta a fizetést, de nem a sajátját, általában a pénzt sajnálta ilyesmiért, mint konyak, kiadni. Dehogy lesz ebből a Bandiból céllövöldés, csak úgy gondolja, érdekesnek látszik, ha ezt mondja. A mutatványosbódé pózától hosszú út vezet az igazi különlegességig. Aki tényleg elmegy mutatványosnak, egyedül marad talán örökre. Bandiban viszont semmi hajlandóságot nem fedezett fel a magányra. De nem ezeket mondta, hanem a következőt: — Nem hiszem, hogy céllövöldével jól lehet még keresni. Latolgatták egy ideig a céllövöldések anyagi lehetőségeit. A magányos úrhoz egy nő érkezett, rendes, középkorú hölgy, kockás szoknyában. Már ahogy pakolta az asztal körül szanaszét a holmiját, élénk beszédbe fogtak, tehát régi ismeretség. — Én sokkal többet elmondtam magamról, mint te. — Igen, ezt már észrevettem máskor is, ha beszéltem valakivel, mindig többet megtudtam róla, mint ő énrólam. Pedig sose akartam titkolózni, csak valahogy így alakult. — Valami bánt téged is, mint engem, hogy még ilyenkor sem öltözhetek civilbe. Jó szemem van nekem az ilyesmihez. Egyre hosszabbakat hallgattak, amíg egyikük vagy másikuk megszólalt. Irénnek fogalma sem volt, miről is társaloghatnának. Bármit hozna fel, ami őt érdekli, esetleg gondot okoz neki, Bandi nem értene belőle egy hangot sem. És hogy észrevette, neki valami baja van, hát szó sincs arról, hogy ne lenne, de most csupán egy látszhat rajta, a kínlódás, amiért itt ül. Persze Bandinak sem jelenthetett valami nagy szórakozást ez az egész. Mikor kimentek, már arra is képes volt, hogy résztvevőn belékaroljon. Találkozásuk elején Bandi ezt valami biztatásnak veszi, de most valószínűleg eszébe sem jutott ilyesmi. Reszketett időnként. — Fázol? — Igen. Nem túl meleg ez az öltözet. — Nem szabad alája pulóvert venni? — De, azt szabad — majd kis szünet után —Te nem hitted el, amiket én mondtam. — Miért ne hittem volna? Nem mondtál semmi hihetetlent. Biztosan szívesebben hallana olyat, amiből arra következtethet, hű, de érdekes is lehetett ő, vagy tréfás szemrehányást feltételezett „szélhámossága” miatt, dehát ha eddig nem találták el egymás kedvét, most már minek, néhány perc és elválnak. Irén megmagyarázta a metró melyik megállójától juthat el Bandi leggyorsabban a nővéréékhez, bár ez valószínűleg csöppet sem érdekelte a fiút, hiszen még tíz óra sem volt. Hallgatott, nem javasolta, hogy hazakíséri Irént, sem azt, találkozzanak még, bár többször emlegette, másnap is Pesten lesz. — írd meg majd a véleményedet erről a találkozásról. Jó? Bandi bólintott. — Te is írsz majd? — Persze, hát persze, hogy írok — ígérte Irén megkönnyebbülten, hogy Bandi nem vitatkozik, nem erőszakoskodik például a hazakíséréssel. Maga sem tudta, tényleg szeretné-e hogy írjon a fiú, talán inkább igen, azért kudarc lenne az ellenkezője, no mindegy, ez majd kialakul, csak végre egyedül maradhasson. — A következőnél szállj le, és ha felérsz, az aluljáróban meglátod kiírva, honnét indul a negyvenkettes. Megcsókolta, közvetlenül a szája mellett, amely rózsaszín volt és valószínűleg puha. Először jutott eszébe, jó lett volna, ha nem idegenkedik tőle annyira. Már egészen úgy nézett utána, mint ismerősének, akitől azért szakadást jelent, ha el kell válni. 24
