Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Nádudvari Anna: Szerelmeslevelek (elbeszélés)
kicsi, fiatalabbnak látszik. Az a gyerek, akire az órákon mindig számíthatott, szünet nélkül volt mondanivalója, mindenről véleménye. Nem értelmiségi családból való, Irén néha nem is értette, honnét tud olyanokat, amiről az iskolában nem tanultak, dehát amilyen minden lében kanál, kotyogós kisöreg, állandóan érdeklődött, olvasott, eszmét cserélt. Irént is nagyon méltányolta, elárulta neki, hogy verseket ír, mutatott belőlük. Még a többi tanárról sem restellt beszélni, hogy szerinte melyik a „képzett’, és hogy általában kedveli a tanárokat, mert igyekeznek igazságosak lenni, noha „ez nem mindig sikerül nekik”. Dehát a tanár is tévedhet, engedte meg. Persze mindez nem is olyan furcsa. Ha egy munkás szülő rájön, hogy tehetséges gyereke van, elkezd rá felnézni, s nincs olyan, amit meg ne tenne, hogy a gyerek többre vigye mint ő. Elképesztő méreteket ölt a kényeztetés, még a pohár vizet is helyébe viszi, a gyerek azért se fáradjon oda a csaphoz. Nagy, fekete ernyőnek a nyelét fogta. Nyolc óra volt már, mit kereshet ilyen későn egyedül az utcán, különösen, hogy nem is errefelé lakik. — Jóestét kívánok! — köszönt oda — Irén néninek nincs ernyője? — Van, de azért kicsit várok. Hát te, hol voltál? — Unokatestvéreméknél. Ők tavaly költöztek ide vidékről, nincs még barátja, én barátkozom vele. Én mindig is szerettem, a tiszta, hétköznapi, becsületes vidékieket. — És ma mit csináltatok? — Eszperantóul tanultunk. — Ne mondd! Ez hogyan jutott eszetekbe? — Voltam a kultúrházban egy földrajzi előadáson. Új-Zélandról szólt. Földrajz órán már hallottam Új-Zélandról, de most egészen más volt. Nagyon tetszett a kiállítás anyaga is. Előadás után az előadótól megtudtam, hogy ő sem járt még Új-Zélandban. Csak levelezés után kapta meg a magnószalagot, diasorozatot és a kiállítási anyagot. Tovább kérdezősködtem, akkor még azt is elmondta, hogy beszéli az eszperantó nyelvet. A világ minden részében van levelező partnere. Mutatott egy könyvet, az eszperantóul tudók címét sorolták fel benne. Állítólag minden levélre válaszolnak. Tessék elképzelni, milyen érdekes lehet egy ilyen levelet kapni. Ha megtanulom ezt a nyelvet, megismerhetem a többi földrészen élő emberek szokásait meg életkörülményeit. De most megyek, mert már várnak otthon. Jóestét kívánok! Irén ugyanazt a borzongást érezte, mint néha az osztályban, amikor úgy látta, na, most nagyon sikerült valami. Minden gyerek figyelt, vagy, akit kihívott, nem azért felelt, mert muszáj, nehogy rossz jegyet kapjon, hanem mert szinte a saját mondandója rekedt volna benne különben. Ahhoz hasonlítható borzongás, ha ketten vannak egy szobában, nem szólnak egy szót sem, egyik is mocorog ott valamit, másik is, és ez a helyzet mégsem zavaró. Remélte, Gabi nem vette észre, hogy ő nem egyedül áll itt. De az aggodalomnál nagyobb volt az öröme, amiért találkoztak. Már-már úgy érezte addig, kicserélték, nem is abban a városban van, ahol rendesen a napjai folynak. — Menjünk, sose áll el ez az eső — mondta, kinyitotta az ernyőjét és kettejük között tartotta, Bandi fölé is. Már nem idegenkedett annyira tőle, ahogy Gabival vagy más tanítványával, úgy ezzel a fiúval is elbeszélgethet. Vigyáz, hogy a gyerekeknél ne okozzon valami sérülést, hát most is vigyázhat egy kicsit. — Ki volt az előbb az a kissrác? — A szomszédomék gyereke. Miután kimondta, ijedt meg, nem szólította-e Tóth Gabi tanárnőnek, de nem, Irén néninek szólította. — Hová szeretnél még menni? Hát miért nem mondod? Talán egy zenés helyre kéne beülni, de itt a közelben nem is tudok ilyen helyet. — Tudod mit, szálljunk fel a metróra! — Budára menjünk? — Majd meglátjuk. Valameddig elmegyünk.-Jó! Örült, csakhogy már ez a Bandi is javasolt valamit, nemcsak ő hurcolja itt maga után, próbálván a kedvét lelni. A metrón leült, Bandi egy kicsit távolabb állt, nézelődött, mégis lényegesen hozzátarto- zóbbnak érezte, mint mikor beszélgettek vagy moziban voltak. — Kollégista koromban laktam ezen a környéken. — Érettségiztél? Ebben a kérdésben annyi döbbenet, csodálat, sőt irigység érződött, hogy Irén nem győzte dicsérni az eszét az iménti hazugságért. Jaj, milyen hatása lett volna, ha megmondja, hogy a tanítványa volt az a gyerek! Bandi még azt is gondolta volna, szélhámoskodik. — Lányoknak az a legjobb. Beülnek egy irodába, nem kell nehéz munkát végezniük. Összecsukhatta az ernyőt. Olyan szellő fújt a fasorban, frisseségből, illatból, mintha maga a tavasz jelent volna meg. Az utcáról cukrászdának látszott, süteményes hűtőpult szemben, kassza, asztalok nem is voltak, de mégis ott nézelődött a pult előtt egy pincér, jobbra nyílt még egy helyiség, félhomállyal, a falon színes lámpácskákkal, egyszál zongoristával. 23
