Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - SZEMLE - Lázár István: Kardos G. György: A történet vége
SZEMLE KARDOS G. GYÖRGY: A TÖRTÉNET VÉGE Valóban vége? A kísértés óriási lehet. Hiszen e rendhagyó trilógiának — amelynek nincsen, és mégis van közös főhőse; ez természetesen az író maga, aki különböző mértékben transzponálva jelenik meg a három regény mindegyikében — története egyenként és együttvéve is kiragadottnak hat. Tehát: akármikor és szinte akárhol tovább foly- tathatónak. Az Avraham Bogatir hét napja, a Hová tűntek a katonák és A történet vége után is ezer előzmény, közbülső részlet és további fejlemény még mintha megírásra várna. És Kardos G. Györgynek — maga is vallott erről egy nyilatkozatban, de ugyanez a három mű szövegéből-szöve- téből is kitűnik — még rengeteg élménye és nem kevés elmesélni-megjeleníteni valója volna Palesz- tináról-lzraelről. Csakhogy — és ezért igen kétes, hogy a trilógiának lesz-e még valóban folytatása — részben az író szándéka ellen való, ha e három rokon tematikájú, egymásba kapcsolódó könyvét az izraeli állam születésének emberi és történelmi körülményeit megvilágító művekként fogjuk fel és értékeljük. Számára ugyanis ez volt ugyan az a világ, amelyről a legtöbb, legérzékletesebb tapasztalata lévén, természetes közegül kínálkozott írói mondanivalójának kifejtéséhez. De ha a sorsa másként alakul a második világháború után, akkor is alighanem ugyanaz az alapélmény vezette volna utóbb a tollát. Ez az alapélmény— a magam olvasata szerint— egyetlen kifejezésbe sűrítve a se itt, se ott állapota. Minden történelmi kor — és visszatekintve melyik kor nem történelmi? — emberek sokaságát mozdítja ki otthonaikból, viszi távoli vidékekre szülőföldjükről. És ha van is később végleges, a lelket is átható meggyökeresedés az új helyen, sokaknak egy átmeneti ideig, másoknak sok nemzedéken át két hazájuk lesz, lelkületűknek két fele. A második világháború utáni évek ezt a skizoid állapotot különösen sokak számára hozták létre? Talán nem is a statisztikai mennyiség számít. Nem is az állapot gyakorisága. Hanem az, hogy újabb időkben érzékenyebbek vagyunk az ilyenfajta gyötrelmekre, jobban reagálunk a háborús exodusokra, mint például arra, ahogyan — sokban hasonló gyötrelmeket okozva — évszázadokon át tartó folyamattal az Újvilág benépesült. S a második világháború utáni Palesztina, majd Izrael, az utóbbi létrejöttének minden vallási, történelmi, hatalmi stb. vetületével valóban olyan háttér, amely különösen kiemeli, kontúrossá teszi emberek sokasága történelmileg máshol is hasonló sorsának keserveit és tanulságait. Kardos G. György balszerencséje, hogy az arab—izraeli konfliktus alakulásának híre ott lévén mindennapi hírtáplálékunkban, sokszor megemészthetetlenül — három könyvének elsősorban helyszíne kelt figyelmet, s kevésbé az a számára sokkal fontosabb „általános emberi”, amit e helyszín romantikus-tragikus „díszletei” között tudott a maga és valamennyiünk számára megfogalmazni. * Kardos G. György sokáig élt az irodalomnak azon az iszapos peremvidékén, ahol oly könnyű örökre mocsárba ragadni. Időnként emlegetett holmi regényt, amelyet majd, ha megír ... ha befejez . . . Az Avraham Bogatir hét napja ritka csoda volt. E peremvidéken ugyanis hasonló ígéreteket szinte sohasem sikerül beváltani. Vagy el sem készül az annyit emlegetett Mű, vagy ha mégis, nincs benne sok köszönet. De ő még a beváltott ígéret után ismételni, sőt triplázni is tudott. A történet vége szerkezetében nyugtalanabb, néhol kissé túlírt, nem olyan klasszikusan zárt és arányos, mint első regénye volt. Viszont többfelé nyit, tágabban ölel. A leszerelési papírral a zsebében a hadseregben utolsó napját töltő katona olyan határhelyzetben van, amikor logikus, hogy szinte logika nélküli emlékburjánzás dzsungelén átteszi meg minden lépését, folytatja súlyos belső leszámolását katonaidejével. Otthontalanok — szülőföldjükön idegenné tett arabok és,, az ígéret föld jén”otthonossá válni nem tudó zsidók — tömegében talán ő a legotthontalanabb. A hadsereg, a bajtársi közösség már nem köti; jövőjéről nem tudunk meg semmit, és alighanem maga sem sokat sejt. Bolyongásában az ősi, nyilván már Homérosz előtt is létezett Odüsz- szeusz-motívum is megismétlődik. E bolyongás során figurák akkora serege vonul fel, amennyi elegendő lenne egy hagyományos nagyregény lapjainak benépesítéséhez. De éppen azért oly gazdag A történet vége, mert a sokféle „mellék-történetből” csak keskeny metszetet, kis töredéket ad, s a kaleidoszkópos kavargásból alakul ki az összkép. * Valóban vége? Ha azt írom: remélem, hogy igen — nem a trilógia ellen való, nem a folytatást kifogásolná szavam. Kardos G. György nemrég arról nyilatkozott, hogy legközelebbi regénye kelet-európai problematikájú lesz. 90
