Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - Jócsik Lajos: Meditáció Féja Géza ravatalánál
után tán több kazlat gyújtottak fel itt, mint bárhol másutt az országban. Ebbe itt az adminisztratív vezetők is belebuktak. Fája vigyázott, hogy az ő kazlai ne fogjanak tüzet. Ezen a munkahelyén meg tudta szerettetni magát feletteseivel. Békéscsabán még éltek a dzsentroid-paraszti velleitások — vacsorák, kártyacsaták és ivászatok, valamint asszonyi hódítások képében. Ezektől megóvta bort és asszonyt nem bíró ösztövérsége. Ember lehetett a talpán, aki a harminchárom gombra-likra járó rikító pongyolák kerítőhálóját kiállotta. Bresztováczyt úgy látszik, nem vitte el a csabai ördög. Azt nem lehetett megállapítani, hogy mivé szinteződtek Féja elvonulásának élményei. Mit adott fel régebbi gondolkodásából és mit vett fel szemléletébe. Órányi beszélgetés nem volt erre elegendő. S az is mindenképpen fura dolog lett volna, feltenni a kérdést, mik a tervei? Ellenben a vizsgáztató kérdést az idő csakhamar feltette neki is, másoknak is. Féja Géza visszaváltotta magát a megújulásnak indult ország irodalmi szabadságába. írhatott és publikálhatott, nem kellett „íróasztalának dolgoznia”. Elment Kossuth- ért, elvitte Visegrádra, hogy Görgeivel párbeszédeltesse. A konstruált helyzetnek és párbeszédeknek nem volt valami nagy sikere. A haladás és reakció akkori szembeállítását már jócskán meghaladta a szocialista ország felépítésének a realitása. Az új történelmi folyamatok nem fogadták a régi ellentéteket. Arra gondolok, hogy mielőtt „öröklakásul” elfoglalná a díszsírhelyet a Farkasréti temetőben, arcát kellene látnom. Mivé tette a halál s a vonások a lélekből mit rögzítettek. De visszahőkölök ettől a gondolattól. Hirtelen eszembe jut, hogy néhány esztendeje így voltam Győry Dezsővel is. Nem mertem föllépni ravatalára, hogy az arca felett szabadon hagyott kis ablakon át tőle búcsút vegyek, annak ellenére sem, hogy barátai nevében én búcsúztam tőle. Ellenben felmerül előttem Féja utolsó képe, melyet Martsa Lajos esztergomi fotóművész készített róla s meg is jelentette az irodalmi arcképek között, Tersánszky, Kassák, Móricz, Ferenczy Béni és mások (holtak és élők) képeivel egyetemben. Mit árul el Féja utolsó arcképe? Nyugalmat és lágymosolyú elrendezettség folyik át az arcon, mely megfésült biztonságérzetet tükröztet és ezt a lencsével fogalmazott jelentést: „Elrendeződött hányatott életem. Köszönöm nektek emberek, akik hazasegítettetek.” Utolsó gondolatom, hogy Németh László, Veres Péter, Erdei Ferenc, Szabó Pál nemzedéki fogadóbizottsággá alakultak, hogy új társukat bevezessék a másformájú lét nemzedéki közösségébe. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR 49
