Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - Jócsik Lajos: Meditáció Féja Géza ravatalánál
erkölcsi megújulást hirdetett. Előadása után köréje tódult a tábor népe s meglett férfiak térdreborultak előtte, s kövér kezeit csókolták extatikus állapotukban. Pedig már tüzet fogott Ukalegon szomszéd tanyájának a teteje is! Hitler Szlovákiából három milliárd márka értékű fát szállított el, letarolva a Vág menti erdőket. S ezért „zsidótalanítás” címén, amit osztagai végeztek, harmincezer márkát követelve fejen- kint a százezer zsidó után, a fa árát a kliringszámláról letörölte. Zsidók eleven húsa a szlovákiai fenyők ellenében ! A tábor népe hallhatta ezt. És senki sem rogyott térdre! * A háború befejeződött. A harmadik utas ideológiát a baloldali vihar elseperte. Mi lett képviselőivel? Voltak, akiket a közéletből ki kellett ülepíteni. Voltak, akik kiülepedtek belőle. Idetartozott Féja Géza is. El kellett vonulnia. Hová vonulhatott? Tán feltámadt benne a vágyódás a Viharsarok után, amelynek írói felemelkedését köszönhette fiatalabb éveiben. Békéscsabára vonult, ahol a megyei könyvtár mindenese lett. Nem volt nehéz arra következtetni, hogy nem lehetett könnyű ez a fordulat életében. Volt egy szó, mely kulcs lehet jelleméhez. Ez a szó a sereg. Útjait mindig a seregek Istene vezérelte. Vagy igealakban: a sereglések Istene. Ha 1514-ben él, Lőrinc pap mellett vezetett volna sereget. Ha a kuruckorban élt volna, valamely kuruc sereg élére pattan, s vagy kurucköltő, vagy brigadéros lett volna belőle. Életében plebejus forradalomra seregeltette a fogékonyabb lelkületű fiatalokat, és a Viharsarok szegénységét. Sereglő ösztöne vitte-haj tóttá rá, hogy az erdélyi irodalom gazdája legyen Budapesten. Nem élhetett gyülekezet nélkül. Mindig s mindenhol jelen volt, ahol valamiféle haladó gyülekezet látszott összeseregleni. Nyelvezetét ó gyülekezetekének nyelvéhez hasonlította, metrumban és alkalmas szavak használatában is. Prédikátor típus volt. Sokszor gondoltam rá békéscsabai magányában: hogyan élhet könyvtárosként a „seregek embere”? Arra jártomban mindig gondoltam rá, hogy felkeresem, s korholtam magam, amikor ezt elmulasztottam. Egyszer aztán egy harci jézusmáriát kiáltva szolgálati gépkocsimat a megyei könyvtár elé igazítottam. Benyitok hozzá. Meglepődve, de aztán mosolyogva jön felém s mondja: — Hogy vagy te .. . ötperces ember?! — Én, ötperces ember? Hogyan? — Hát öt percig nyomakodik be az ajtón egy has, aztán belépsz rajta te! — Hát elismerem, hogy Ösztövérséged ezalatt az ajtón ötször is bepattant volna. De ne haragudj, hogy megvárattalak megjelenésemmel. Te sem bújnál át hamarabb a tű fokán, mint én. Észrevettem, hogy fátyol leng át az arcán, de már nem lehetett visszakozni. Rádöbbentem egy évfolyamtársa valamikori közlésére, miszerint sírigtartó haragszom- rádra lehetett ingerelni, ha ösztövér vékonyságával megheccelték. Elárul belőle valamit, hogy szeretett volna, ha nem is „ötperces”, de két, két és félperces dalia lenni? Talán azt, hogy folyton szellemiekben gyarapította izomzatát s hogy szellemi harcok- ban-verekedésekben legyen „legény a gáton”. Ezt a verekedő kedvét a könyvtárban sem veszítette el. Úgy szervezte a könyvtár állományát, mintha sereget szervezett volna. Ez biztosította számára, hogy jelen legyen a szellemi folyamatokban. Mint könyvtáros, minden új munkát megvásárolhatott és elolvashatott. Minden idejét erre fordíthatta. S járhatta, fejleszthette a megye falusi könyvtárait is, és előadásokat is tarthatott. És, ami a legtöbb nyeredék: megfigyelhette a Viharsarok népének életét, a falusi élet változásait. Okosságban is gyarapodott. A személyi kultusz éveiben aratás 48
