Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - Jócsik Lajos: Meditáció Féja Géza ravatalánál
JÓCSIK LAJOS MEDITÁCIÓ FÉJA GÉZA RAVATALÁNÁL Itt állok a temető gyülekezetben s azon kapom magam, hogy nem a halálán, hanem a születésén gondolkodom. Eddig csak „körülbelül” tudtam (tán csak sejtettem) születése idejét. Most tudom meg a pontos dátumot: 1900. december 19. Tehát pontosan beleszületett a folyó évszázadba, és leélt belőle 78 esztendőt. Az már régebbi tudomásom, hogy Bars megyében gőgicsélt bele a világba, és az is, hogy gyakran járt közös szülőföldünkre. Látogatásai révén születése helyét én Lévára helyeztem, és nem Szent János-pusztára, ahol megfaragták bölcsőjét. Más is beleesik ebbe a tévedésbe, ha későbbi, 1957-ben és 1958-ban publikált szépirodalmi műveit olvassa (Bölcsődal, Beresztováczy és az ördög). Úgy látszik, a felvidéki kisvárosi élet meghatározó élményanyagot halmozott fel benne, és bő forrásként mindvégig foglalkoztatta, amiben Mikszáth és Krúdy hatását is feltételezhetjük. De azon is rajtakapom magam, hogy ha kimondom a nevét, csak úgy magamban (itt a ravatala előtt is), emlékezetem ezt rímeli rá: Viharsarok, s azt gondolom, hogy akik a ravatalát körülállják, mind így vannak vele. Arra a kérdésre, hogy kit temetnek, ezt válaszolnák: a Viharsarok írója fekszik a ravatalon. Az alábbiakból kiderül, miért? De előbb a magam kádenciáját akarom elmondani. Mozgalmunk, a Sarló Szlovákiában a romantikus regősjárás után viszonylag gyorsan jutott el a szociográfiáig. Szociográfiai vándorlásaival bejárta a Felvidék összes tájait. Él az a tudomás, hogy Féja Géza, nyaranta Léván tartózkodván, maga is csatlakozott a 30-as évek legelején valamely Bars megyei vándorcsoporthoz. Valószínűsíti ezt az ő gyakori lévai tartózkodása, az is, hogy a Sarló szociográfiai vándorcsoportjai Barsot többször is megjárták, bár Féja részvételét dokumentummal hamarján nem tudnám bizonyítani. A Sarló mozgalmi szociográfiája fölverte Magyarország és Erdély irodalmi és politikai közvéleményét, megindítva itt is a falukutatást. A szociográfiának mindenképpen nagy keletje támadt, Jugoszláviát kivéve az egész magyar nyelvterületen. Lehetetlen tehát, hogy éppen Féja Géza figyelmét kerülte volna el. Az oltás már munkálhatott benne, amikor Sárközi György a Magyarország felfedezése cím alatt indítandó sorozatban való részvételre őt fölszólította. Ebben a sorozatban meg is jelent a Viharsarok Erdei Ferenc Futóhomok című kötete mellett. A szociográfiai irodalomnak csakhamar az ügyészség lett a leghatásosabb terjesztője, amikor büntető eljárást indított a szociográfus népi írók (Kovács Imre, Féja Géza és Erdei Ferenc) ellen. íme ez a bírósági eljárás, valamint az Országgyűlés számtalan interpellációja kapcsolta elszakíthatatlanul Féja nevéhez a Viharsarkot, Erdeiéhez a Futóhomokot, Kovács Imrééhez a Néma forradalmat és Szabó Zoltánéhoz a Tardi helyzetet. A plebejus forradalmiság, mivel nagyrészt érzelmi kategória volt, mindenféle lázadó velleitást befogadott. Soha ilyen nyüzsgést szellemi és irodalmi területen! így következett be a legnagyobb baj: a tarka egyveleg a harmadik út vonalára kezdett felsorakozni! Féja Géza is fújta untalan a sorakozót a harmadik útra. Se jobb, se bal, hanem valami magyar! —vallotta. S mindezt helyezzük bele abba történelmi helyzetbe és időbe, amikor 1945 előtt két esztendővel Balatonszárszón a népi írók baloldala felvette harcát a jobboldal és a harmadik út ellen. Az idők szerinti szükségesség volt ez a nyitás, meggyőződés kérdése és nem érdem, Németh László a jelen nem levő Féja helyett is elégséges bevetést produkált a harmadik út mellett a Soli Deo Gloria (ez volt a tábor szervezője) ifjúságának megdicsőítése közepette. S ez a hangulat megszülte paroxizmusát, amikor Karácsony Sándor lépett a tábor közepére. Vallás47
