Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - MŰHELY - Katona Imre: Egyfiatal néprajzi kutató pályaképe (Kósa László munkássága)
taksás jobbágyok, továbbá a felekezetek és utóbb a vagyoni rétegek, foglalkozások stb. tudati különbségeit jórészt már felvázolta, de e tudat mozgását, közös és eltérő tartalmi elemeit még ezután fogja részletesen kidolgozni. Reméljük, e nagy munka sem várat már sokáig magára. Nemcsak a néprajz-, hanem a történettudomány, a szociológia, lélektan és még más szak is érdeklődéssel várhatja. A népcsoportok és tájak jellemzése, a paraszti-népi közgondolkozás történeti-társadalmi nyomon követése már önmagában is egész kutatót, sőt talán egész életet kívánó feladat, ám Kosa László ezzel nem elégszik meg: legutóbb a néprajztudomány legnehezebb kérdésére keresett és talált is választ, amikor a magyar népi kultúra, a néphagyomány történeti rétegeit választotta szét. A mai néprajztudományra már aligha mondhatják rá a „történetieden” megbélyegző jelzőt, ám egy nagyobb ívű összegezés — néhány szűkítettebb szempontú szakmunkát nem számítva —eleddig váratott magára, most érkeztünk el — Kosa jóvoltából — a szintézis első kísérletének szakaszához. A népcsoportok, tudatformák és a történeti rétegek kérdése nemcsak összetettségük, hanem az illetékes szaktudományok szélsőséges sarkítottsága miatt is ún. hálátlan téma. Nagy szolgálatot tett ifjú kutatónk, hogy évszázados darászfészekbe mert nyúlni és higgadtan, tájékozottan, modern és friss szemmel mert közeledni ezekhez az érzékeny pontokhoz. Nem annyira a forradalmian új eredmények a jellemzői, mint inkább a fölényes biztonságú szintézis. Azon szerencsések közé tartozik, akinek kevés tételét lehetne vitatni. Hasonló merész kezdeményezése volt a többé-kevésbé elhanyagolt és olykor feleslegesen is érzékeny kérdésként kezelt határainkon kívül magyarság és a hazai nemzetiség néprajzi kutatásának áttekintése, sőt szorgalmazása és tevékeny segítése is. Higgadt beszámolókat, tudománytörténeti összefüggéseket és valóságos kis monográfiákat is olvashatunk tőle. Jómagam is jórészt neki köszönhetem a határainkon túli magyar néprajzi kutatásokba való bekapcsolódást, ketten együtt évekig voltunk az újvidéki Hungarológiai Intézet hazai szakreferensei. Hogy e kutatások mennyire nemcsak a szaktudománynak, hanem a közéletnek és a mának is szólnak, azt éppen ő taglalta egy nagyobb elvi tanulmányában, melyben a nemzetiségi kérdés és politika hazai és szomszédnépi eredményeit foglalja össze. Kosa László elméleti-gyakorlati ténykedésének tengelyében kétségkívül a néprajz- tudomány, ezen keresztül a népi kultúra szolgálata áll, ám ő ama kevesek közé tartozik, aki kezdettől fogva kitekint a szaktudomány körén kívülre, sőt befogadja a régi és a modern művészi hatásokat is. A néprajz jeles kutatóiról (pl. Hermann Ottó, Győrffy István és mások) úgy ír, hogy saját korukba ágyazza életművüket, és megmutatja néprajzon kívüli működésüket is. A néprajztudomány műhelyeit és történeti fejlődését, önállósodását a kor nagy vonulatain belül ábrázolja: megemlékezik irodalmi, szociográfiai, politikai és egyéb törekvésekről és áramlatokról is. Ebből következik, hogy minden művében bőven találunk utalást — mondjuk — a kor művészeti-irodalmi áramlataira, sőt ezekből a legfontosabbakat jó érzékkel és ízléssel idézi is, továbbá a falukutatókra, a népi írókra vagy akár a mai szociográfiai elemzésekre, irodalmi munkákra, riportgyűjteményekre stb. is. Ismeri és bemutatja a magyar néprajztudomány műhelyeit; az elmúlt három évtized leghiggadtabb, legmodernebb és legátfogóbb néprajzi kutatástörténeti összegezését is ő írta meg. Ez annál inkább is elismerést érdemel, mivel ő maga is — az utóbbi évtizedben — ennek tevékeny részese volt, tehát minden csapda adva volt az elkerülhetetlen szubjektivitáshoz, és mégis sikerrel kerülte el szinte valamennyi buktatóját. A néprajzi kutatók egyik része támogatja, míg a másik inkább kárhoztatja az ún. önkéntes gyűjtők tevékenységét, érveik kifogyhatatlanok és egymást soha nem fogják meggyőzni. Kosa László nem áll be a perlekedők közé, hanem minden eszközzel 81
