Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - MŰVÉSZET - Pap Gábor: Zománc, Kecskemét, 1978 - Címszavak és kérdőjelek
tál!) a másodlagos keresletteremtés „reményfutamában” ereszti be a művészeti köz" élet nagy játékterére; 3. ma egy művésztelepen készülő mű „beruházási” költségei megközelítőleg azonosak egy közületi megbízásra készülő átlagos köztéri műével, így az első ilyen költségvetési rendszerű alkotótelep megindulásának pillanatától a másodlagos kereslet- teremtés programja — tetszik vagy nem tetszik a megfogalmazás — effektive végrehajtottak tekinthető. Gondolatmenetünket, már ami a másodlagos keresletteremtés „hadműveletének” rekonstruálását illeti, alátámasztani látszik az a — művészeti közéletünkben már korábban polgárjogot nyert, bár túlságosan nagy dobra sohasem vert — tény, hogy a művésztelepeken készülő művek egyike-másika előbb vagy utóbb azért köztéri megvalósításra is kiemeltetik (esetleg az alkotója „kártalaníttatik” egy másik, lehetőleg egyenértékű megbízás elnyerésével), így az alkotótelepi beutaló voltaképpen olyan zsetonnak tekinthető, amely belátható időn belül — mindenesetre „soron kívül” — közületi (azaz „pénzes”) megbízáshoz juttatja birtokosát. Ezen a ponton csendesen figyelmeztetnem kell a nyájas Olvasót: ördögi kör van kialakulóban a szemünk előtt, amely pozitív visszacsatolás rejtett érvényesülése folytán képződik, illetve állandósul — ha nem figyelünk fel rá idejében. Lássuk közelebbről, sorjában. A művész első fokon nyilvánvalóan érdekelt a művésztelepi részvételben, hiszen itt viszonylag háborítatlanul, anyagi — és egyéb, például családi — gondoktól mentesen, emellett a lehetőségekhez képest ideális munkakörülmények között fordíthat viszonylag hosszú időt alkotó munkára. Még ugyanezen a fokon érdeke a művésznek az is, hogy művésztelepi munkája hivatalos elismerésben részesüljön, hiszen ez egyrészt aranyfedezetet biztosítana szellemi tőkéje számára a további pályafutására, másrészt megnövelné az esélyeit arra, hogy felvételt nyerjen a következő művésztelepi szezonra. És itt teremtődik a lehetőség az első bűvös kör kialakulására. Ugyanis a fenntartó, illetve irányító szerveknek (Tanács, Szövetség) az érdekei első fokon ugyanebbe az irányba mutatnak. (Legalábbis gyakorlatilag — mert elvileg nem feltétlenül!) Érdekük, hogy a művésztelep megléte, illetve rangja növelje presztízsüket, és érdekük az is, hogy a döntésük, amellyel meghatározták, illetve jóváhagyták egy-egy szezon meghívottjainak névsorát — látványos visszaigazolást nyerjen. A két irányból indult érdekek így egymást erősítik — a pozitív visszacsatolás iskolapéldája! — és ezzel egyszersmind ideális közeg teremtődik az ördögi kör kialakulásához. De a folyamat nem áll meg ezen a ponton. (Pozitív visszacsatolásról lévén szó, ez várható is volt!) Ha az alkotótelep keretein túlható érdekeket vizsgáljuk, ebben a második fokozatban ismét kialakulhat az ördögi kör. A megbízó kiemel egy művet (ennek alkotóját) a telepi összteljesítményből, és köztéri megvalósulást biztosít számára. Ezzel bizalmat előlegez a művésznek, amennyiben eleve eldöntött kérdésnek tekinti, hogy az képes lesz megbirkózni a megemelt szintű feladattal. Elismerésre, látványos visszaigazolásra váró tett ez a megbízó részéről. Csakhogy ... De lássuk előbb a másik oldalt. A művész legjobb tudása szerint elkészíti a művet, és ezzel bizalmat előlegez a megbízónak, amennyiben eleve eldöntött kérdésnek tekinti, hogy az képes lesz megítélni a feladat végrehajtásának — elvben az alkotótelepiénél magasabb — szintjét. Elismerésre, látványos visszaigazolásra váró tett ez a művész részéről. Csakhogy . . . Vajon kitől várja az elismerést, a látványos visszaigazolást a megbízó, illetve a művész? Egymástól? Megalapozott várakozás ez? Ha igen, ha nem, máris zárult a második fokozaton az ördögi kör. És ha külső, „körön kívüli” személyektől? Műkritiku- soktóf? Művészettörténészektől? Esztétáktól? De hát vannak ilyenek nálunk? (Vö. az 80
