Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén
Gyónón, Pusztaszentimrén, Alsónémedin stb.) helyi szervezetei alakultak a pártnak. Ugrásszerűen megnövekedett a párttagság létszáma is. A nagykőrösi csoportot november 17-én egy-két tucat ipari munkás alakította meg, 1919. februárjában mintegy kétezren fizettek szakszervezeti tagdíjat. 5 ezer körül mozgott a többi mezőváros szociáldemokratáinak száma, Kecskeméten pedig valószínűleg ennél is többen voltak. Az alig ötezres lélekszámú Dunavecsén mintegy 1300-an, a 2820 fős Miskén több mint kétszázan tartoztak a párt soraiba. A 3 és 8 ezer fő közötti összlakosságé Ókécskén, Jászszentlászlón, Pálmonostorán és AI páron 500 és 1000 között mozgott a szociáldemokraták száma. Az ipari és agrármunkásság jelentős része nyilvánvalóan azért lépett be a pártba, mert felismerte, hogy a koalíciós pártok közül az SZDP fogalmazta meg leginkább igényeiket és képviselte legkövetkezetesebben érdekeiket. Sokak számára azonban abban rejlett a párt és a szakszervezetek legfőbb vonzereje, hogy mint tagok, munkanélküli segélyhez juthattak. Egyébként erre nem volt lehetőségük. A munkanélküli szakszervezeti tagoknak fizetett napi 10, január 10-től pedig napi 15 korona ugyan nem volt elég a megélhetéshez (1 kg hús maximált ára a legtöbb városban 20 K fölött volt, 1 db tojás pedig 70 fillérbe került, s ráadásul a piacokon ennél általában 30—50%-kal magasabb árakat kértek), a nincstelenek gondjain mégis enyhített valamit. A Szociáldemokrata Párt tagsága tehát nemcsak felduzzadt, hanem ilyen módon fel is hígult. Milyen lehetett például az a szociáldemokrata párttagság, amely Alsónémedin is, Dunavecsén is a jegyzőt választotta meg párttitkárnak, ill. amelynek vezetője (Soltvad- kerten) a Lovászy-párti Kalmár Antalt hívta meg előadni szociáldemokrata szónok gyanánt . . .? Az általános mégsem ez volt. Mind a reformpolitika tartalmát, mind annak idejét tekintve legradikálisabb álláspontot Duna—Tisza közén is a szociáldemokraták képviseltek. A központi pártprogram támogatása mellett helyi harcokat két területen folytattak. Részint támogatták a munkások bérköveteléseit és igyekeztek szociális helyzetükön javítani, részint a november folyamán jogaikban megerősített helyi közigazgatás irányításának átalakításáért küzdöttek. A munkások szociális helyzetének javításáért folytatott küzdelem eredményei közül a gazdasági cselédek és alkalmazottak bérezésének egységes megyei rendezése emelkedik ki. A szegődmé- nyes mezőgazdasági dolgozók évi bére jelentősen emelkedett. Az 1918-ban általános évi 12—16 q gabona helyett például az 1919-ben kezdődő gazdasági évre 24 q búza, rozs és árpa illette meg őket. A rendelet azonban igen későn, március 13-án jelent meg, s így pozitív hatása — legalábbis a polgári demokratikus forradalom idején — már nem igen lehetett. Az ipari munkások és a földmunkások egész megyére kiterjedő egységes bérrendezésére nem került sor, ők helyi jellegű, egy- egy településre, üzemre vagy szakmára érvényes új kollektív szerződéseket kötöttek. A rendelkezésre álló hiányos és részleges adatok alapján az ipari munkások és a mezőgazdasági napszámosok béremelkedésének egész térségre érvényes mértékét megbecsülni sem tudjuk. Mindössze az látszik, hogy a fizetésemelések aránya igen különbözött. Néhol alig sikerült béremelést kicsikarni, másutt megduplázódtak a fizetések. A kalocsai gőzmalom munkásainak havi 100—200 koronás béremelése alig lehetett több fizetésük 10—15%- ánál, a nagykőrösi földmunkásoknak viszont napszámbéreik közel 100%-os emelését sikerült kivívni. A proletárdiktatúra kikiáltásának előestéjére megkötött szerződésük szerint a férfiak óránként 3 korona 50 fillérért, a nők 2 korona 60 fillérért, a 16 és 18 év közöttiek pedig 2 koronáért dolgoztak. A május és augusztus között szokásos 12 órás munkával tehát naponta 24 és 42 korona között kereshettek. Noha beadványaikkal és határozataikkal a szociáldemokrata vezetők újra és újra sürgették a nemzeti tanácsok és a közigazgatási szervek erélyesebb fellépését a maximális árakat kijátszó kofák és kereskedők, valamint a feleslegeiket tartalékoló birtokos parasztok ellen, az árviszonyokon és a közellátáson nem sikerült érdemben javítaniuk. Ezen a területen csupán a nagykőrösi és a kiskunfélegyházi pártszervezet, ill. munkás- tanács ért el valamelyes eredményt. Mint a többi városban, az agrár-és ipari munkásság fűtőanyaga január végére Nagykőrösön is elfogyott. Itt azonban a kormánynak és néhány gazdának jelentős vágottfa készlete volt a város melletti egyik erdőben. A szociáldemokraták térítésmentesen szerettek volna hozzájutni, amit a polgármester és a képviselőtestület nem engedélyezett. A párt vezetősége erre február 12-én határozatot hozott a felhalmozott fakészlet iningyenes kiosztásáról. A polgármesternek átadott memorandumukban kijelentették, hogy ameny- nyiben február 15-ig a városi vezetés ezt nem hajtatná végre, „...a pártvezetőség a város ügyeinek vezetését kényszereszközökkel is átveszi”, s a végrehajtásról maga gondoskodik. Utóbbira nem került sor; a polgármester maga adta ki a fakészlet lefoglalására és ingyenes kiosztására vonatkozó utasítást. A képviselőtestület olyan határozatot hozott, hogy a tulajdonosok kártalanításáról a későbbiekben a város fog gondoskodni. Kiskunfélegyházán a burjánzó lánckereskedelem, valamint az élelmiszerek és iparcikkek maximált árainak kijátszása volt a legfőbb probléma, amelyekkel szemben mind a közigazgatási és rendőrségi apparátus, mind a Nemzeti Tanács pártkoalíciós közélelmezési bizottsága tehetetlennek bizonyult. A február 18-i események után a szociáldemokrata Munkástanács átvette a város közélelmezésének irányítását. Az árucikkek és élelmiszerek kivitelét megtiltották, s részben új, mérsékeltebb maximális árakat vezettek be, részben rendszeresen ellenőrizték a régiek betartását. E célból munkásjárőröket szerveztek. 68
