Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén
A munkások szociális helyzetének javításáért folytatott küzdelemnél eredményesebb volt a november folyamán jogaikban megerősített köz- igazgatási szervezet ellen vezetett harc. A régi közigazgatási szervezet átalakításának programja lényegében a nemzeti tanácsok háttérbe szorítása óta szerepelt a szociáldemokrata követelések között. Általános offenzívát azonban — nem utolsósorban a közellátási helyzet további romlása, s a radikális intézkedések hiánya miatt — 1919 elején indítottak a képviselőtestületek és városi tanácsok ellen. Kiskunhalason a még novemberben alakult Munkástanács január 22-i ülésén vetődött fel egy új közigazgatási szerv létesítésének a gondolata, mert.. a képviselőtestület idejét múlta, a néptanács (értsd: nemzeti tanács — R. I.) nem a közszellemben működik”. A szociáldemokrata Bódy János január 10-én javasolta a Kecskeméti Nemzeti Tanácsnak, hogy . . keresse meg a Nemzeti Tanács a th. bizottságot aziránt, hogy mondja ki feloszlatását.” A nagykőrösi pártszervezet hasonló törekvéséről más vonatkozásban már szóltunk, s ilyen követeléssel léptek fel a kiskunfélegyházi szociáldemokraták is. Január 19-i ülésükön a képviselőtestület azonnali feloszlatását, s a városi tanács hat szociáldemokrata munkással való kiegészítését követelték. A szociáldemokraták megnövekedett mezővárosi hatalmára jellemző, hogy maguk a köz- igazgatási vezetők is a munkásszervezetek követeléseinek teljesítését kérték a kormánytól és a vármegyétől. A vármegye főispán-kormánybiztosához intézett feliratában Kecskemét polgármestere egyértelműen Bódy fenti javaslata mellett állt ki, s Kiskunhalas polgármestere is kijelentette: a városi képviselőtestület újjáalakítására irányuló törekvéseket az elöljáróság is támogatja. S bár Kiskunfélegyháza vezetői elutasították a szociáldemokraták hasonló követelését, a február 18-i megmozdulás idején megmutatkozott, hogy a tömeg megfékezésére és fékentartására csak a szociáldemokraták képesek. A szociáldemokrata követelések világossá tették a kormány előtt, hogy a közigazgatás átalakítása Budapest után a törvényhatósági és rendezett tanácsú városokban sem halasztható tovább. Az ideiglenes néptanácsokkal foglalkozó törvény ezt a felismerést tükrözte. Az 1919:Vili. néptörvény mind a törvényhatósági bizottságok és városi képviselőtestületek, mind a nemzeti tanácsok jog- és hatáskörét a néptanácsokra ruházta. A néptanácsok a városi tanácsok tisztviselőiből és — ideiglenesen — a főispán-kormánybiztosok által kinevezett tagokból (általában pártpolitikusokból) álltak. A döntéshozatalban utóbbiaknak volt döntő szerepük, mert szavazati joggal csak ők rendelkeztek, a városi tanácsok tisztviselői csupán tanácskozási joggal vehettek részt az üléseken. A polgári pártok és a szociáldemokraták között február elejétől éppen ezért nagy harc indult a minél több néptanácsi helyért. Á több mint egy hónapos tárgyalásokból a szociáldemokraták kerültek ki győztesen: a néptanácsi tagok mintegy kétharmada tartozott soraik közé. A szociáldemokraták pillanatnyi erején, egységén és szervezettségén kívül ebben Kégl János polgári radikális főispán-kormánybiztosnak és helyettesének, Földes Istvánnak is jelentős része lehetett, hiszen az egyeztető tárgyalásokat ők vezették, s a kinevezésekben végül is ők döntöttek. A néptanácsok kinevezett, tehát szavazati joggal rendelkező tagjainak pártállás szerinti részletes megoszlása a következő volt: SZDP pol Károlyi párt Sári pár Polgári Párt tok Kisgazdapárt Kecskemét 7 5 Cegléd 6 3 — 2 Nagykőrös 8 4 — — Kiskunfélegyháza 11 2 — — Kiskunhalas 8 6 — A falusias mezővárosokban, ahol a szociáldemokrata mozgalom hagyományai jóval szerényebbek voltak, s ahol a szociális problémák is kevésbé feszítettek, a munkásszervezetek nem igen álltak elő hasonló követelésekkel, s ha igen, például Hartán, a képviselőtestületnek volt ereje és bátorsága azt visszautasítani. Ezekben a településekben meg kellett elégedniük annyival, hogy egy-két tagjuk képviselte érdekeiket a képviselőtestületekben. A néhány falusi szociáldemokrata szervezet pedig ilyen aspirációkkal sem lépett fel. Mindennek a három településtípus társadalmi szerkezete, s az egyes társadalmi rétegek politikai fejlettsége közötti különbségek voltak az okai. Ennek sem a már érintett dunapataji eset, sem a kiskunfélegyházi járási szolgabíró március 15-i eltávolítása, s a szociáldemokrata Mussulin Leóval való helyettesítése nem mond ellent. Előbbi kivételnek tekinthető, utóbbi mögött pedig nem annyira a járás frissen szervezett párttagsága, hanem inkább a kiskunfélegyházi Munkástanács, s valószínűleg a város szociáldemokrata kormánybiztosa, a helyi születésű, s korábban a fővárosban újságíróskodó Iványi Sándor állt. A mezővárosok szociáldemokrata szervezetei tehát sikerre vitték a közigazgatás átalakításával kapcsolatos elképzelésüket, s a falusias mezővárosok munkástanácsai és pártszervezetei is eredményeket értek el. Ebből azonban tévedés lenne olyan következtetést levonni, hogy a Szociáldemokrata Párt Duna—Tisza közi szervezeteire a baloldali szociáldemokraták és a párton belül tevékenykedő kommunisták túlsúlya lett volna a jellemző, s követeléseik a proletárdiktatúra anti- cipálását jelentenék. Nyilatkozataik, valamint kritikus helyzetekben ekkor és a későbbiekben elfoglalt álláspontjaik egyértelműen bizonyítják, 69
