Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén

zervativizmus nacionalizmusát és antiliberalizmu- sát elevenítette fel és aktualizálta. Felhívott a magyarnál „hitványabb cseh, román és szerb emberfajták erőszakos, rablógazdálkodó” törekvései ellen, követelte a magyar értelmiség megerősítését „az erkölcsileg kevésbé romlott földmíves osztályból”, végül síkraszállt a „bussines- szellem” által megrontott „városi társadalom erkölcsi rendjének sürgős revíziója” mellett.

A kalocsai érsekség és a papság érdekeit — a földreform és az új választójogi törvény mellett — még az egyház és állam tervezett szétválasztása, valamint a kötelező vallásoktatás megszüntetésének napirendre tűzése is messzemenően sértette. Forradalom- és reformellenességüknek hamarosan tanújelét is adták. November 12-i idézett levelét megelőzően Várady kijelentette, hogy „tőle telhető módon” a helyi nemzeti tanácsot is támogatni fogja. Két hét múlva, amikor a nemzetőrség illetményeit biztosítandó a Kalocsai Nemzeti Tanács a község előkelőire adót vetett ki, a káptalan a ráeső 21 ezer koronából csak kétszázat volt hajlandó felajánlani. Az érsekség befolyása alatt álló Kalocsai Néplap ettől kezdve szakadatlanul támadta a kormány reformprogramját és a helyi nemzeti tanács szociálpolitikáját. Várady ugyanakkor taktikusabb is volt a politikai jobboldal középbirtokosi és katonatiszti csoportjainál. Februárban, a Búza Barna-féle földreform helyi eseménnyé válása előtt például Kalocsán 280, a környéken 2500 kát. hold földet adományozott a leszerelt katonáknak. Ez a földmunkások körében is kedvező visszhangot váltott ki, s alkalmas volt a forradalmi események következtében a lakosság és a papság közötti meglazult viszony szorosabbá tételére.

b) A birtokos parasztság és a városi polgárság helyzete és politikai orientációja

A polgári demokráciával szembenálló rétegek magatartása kihatott a szélesebb értelemben vett városi és falusi középrétegek, az iparosok, kereskedők, értelmiségiek, tisztviselők, valamint a kis- közép- és gazdagparasztság politikai állás- foglalására is. ,,... a föld birtokával rendelkező papságra támaszkodó középosztály reakciorárius hajlandósága megerősödött” — jelentette decemberben a Kalocsai Nemzeti Tanács. Egyik csoportjuk, a polgári tanítói kar például a papsággal egyetemben vonakodott felesküdni a köztársaságra. A munkaadótól való függés mellett főleg a jogos nemzeti sérelmek és a nacionalizmus pszichológiai vonzereje járult még hozzá ahhoz, hogy a kormány jobboldali bírálata szélesebb körben is szimpátiára és egyetértésre talált. Egészében véve azonban sem a városi kis- és középpolgárság, sem a birtokos parasztság nem vált a politikai jobboldal tömegbázisává. E rétegek politikai arculatát és magatartását átmeneti társadalmi helyzetükből adódó sajátos ambivalencia jellemezte.

A birtokos parasztságban egyszerre élt a föld iránti vágy és a földreformtól mint a magántulajdon megsértésétől való idegenkedés és félelem. Előbbi természetesen inkább a kisparasztokra, utóbbi pedig főleg a gazdagparasztokra volt jellemző, de azért ennek ellenkezőjére is akadtak példák. A gazdagparasztság alsó kategóriái is szívesen növelték volna birtokukat, s a közép- és kisparasztságot is nyugtalanították a terjedő rémhírek, miszerint a kormány „belenyúl még az ötven holdasokba is”. A birtokos parasztság és a polgári demokratikus rendszer közötti viszony bizonytalanságát fokozta az ország közélelmezési helyzete, ill. ebből adódóan a rekvirálási szándékok ismételt bejelentése. A helyi szervek azért akartak saját ellátatlan lakosságuk számára rekvi- rálni, mert a közélelmezési miniszter január 15-től csak kivételes esetben tudta folyósítani az egyébként is minimális lisztfejadagokat. Az Országos Közélelmezési Hivatal pedig a megyére kivetett 1918-as kontingens még be nem szolgáltatott részét, 1000 vagon búzát és rozsot követelt. Az Országos Közélelmezési Hivatal követelését továbbító alispáni rendelet végrehajtását a nemzeti tanácsok és a közigazgatási szervek — mondván, hogy saját ellátatlanjaiknak is szükségük van a feleslegre — általában megtagadták. Csupán a kalocsai járásban próbálták meg foganatosítani március második hetében, de ott is eredménytelenül. Ennek okát az alispán így foglalta össze: ,, . . . a még kint levő gabonafelesleg beszedése céljából 4 csendőr és a néptanács 4 tagja megjelent Drágszél szálláson, de az összes lakosság ellenállása folytán menekülniük kellett. A főszolgabíró jelentése szerint legalább 100 főnyi idegen csendőr vagy katona volna sürgősen rendelkezésre bocsátandó, mert ezek nélkül a rekvirálás lehetetlen.” Erre azonban már nem kerülhetett sor, s a fenti jelentésből kiderülő okok miatt elmaradt a helyi szervek helyi célokat szolgáló nagyobb méretű gabona- és élelmiszerrekvirálása is. Végül tehát a „két tűz közé szorult” gazdák jártak jól, s megítélésünk szerint ennek óriási része volt abban, hogy a birtokos parasztság nem vált a polgári demokrácia ellenes jobboldal politikai bázisává, hanem — mint látni fogjuk — részben a Károlyipárt, részben az agrárpártok felé orientálódott.

Hasonló volt ehhez a városi középrétegek és a rendszer viszonya. Legfelső, az egyszeri vagyonadó és a háborús jövedelmek tervezett megadóztatása által érintett csoportjuk legtöbb tagja — amint ezt Győrfy Matild idézett írása is bizonyítja — szemben állt a polgári demokráciával, de még ez alól is volt kivétel. A kecskeméti Lőwy család például szimpatizált a forradalommal és támogatta a helyi nemzeti tanácsot. A polgári értelmiség, tisztviselők, kiskereskedők és kisiparosok pedig egyértelműen a kormány mögött álltak. A liberá65