Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén
jelentős mértékben felgyorsította az egyébként a főváros és a nagyvárosok politikai mozgása mögött kullogó helyi eseményeket. Október 31-én és november 1-én Kecskeméten, Cegléden, Nagykőrösön, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Kalocsán alakultak meg a polgári demokratikus forradalom helyi hatalmi szervei. A falusias mezővárosokban és a nagyobb falvakban néhány nap késéssel, általában november első hetében, a falvak többségében november folyamán, három kis faluban, Szakmáron, Bátyán és Sükösdön pedig decemberben és januárban szerveződtek meg a nemzeti tanácsok. A nemzeti tanácsokban általában valamennyi társadalmi réteg és politikai párt vagy szervezet képviseltette magát; arányuk és súlyuk tekintetében azonban jelentős különbségek voltak az egyes települések között. Kecskeméten már az első hetekben számottevő erőt jelentettek a szociáldemokraták, a későbbiekben, 1919. januárjától pedig a tagok 50%-a került ki közülük. A Ceglédi Nemzeti Tanács három elnöke közül egy (Horváth Illés) volt szociáldemokrata, s körülbelül hasonló arányban oszlott meg a tagság is. A nemzeti tanács tagja lett többek között a város szociáldemokratáinak régi vezetője, Urbán Pál, s a proletárdiktatúra időszakának leendő párttitkára, Reiner Albert. Ugyanilyen volt a Nagykőrösi Nemzeti Tanács összetétele, amelynek intéző bizottságában a 12 földbirtokos, birtokos paraszt, iparos, kereskedő és értelmiségi mellett 6 szociáldemokrata munkás és földmunkás foglalt helyet. A többi település nemzeti tanácsára a polgárság, birtokos parasztság, ill. az ún. polgári pártok és társadalmi szervezetek döntő túlsúlya volt a jellemző. A Kiskunfélegyházi Nemzeti Tanácsban a függetlenségi és 48-as pártot 6, a függetlenségi népkört 3, a nemzeti munkapártot 3, a kisgazdák egyesületét 6, a gazdasági egyesületet 4, a demokrata pártot 3, a szociáldemokratákat viszont csak 3, a földmunkásokat pedig csak 2 tag képviselte. A Kiskunhalasi Nemzeti Tanács a „főbb városi tisztviselőkkel és a város szellemi vezetőivel kiegészített” városi tanáccsal volt azonos. A Kiskőrösi Nemzeti Tanács „olyan egyénekből nyert összeállítást, akik addigi életmódjukkal, vagyoni helyzetüknél fogva teljesen megbízhatók voltak s így tagjai lettek részint gazdálkodó, részint tisztviselő úriemberek.” A 16 tagú Abonyi Nemzeti Tanácsban — a főszolgabíró, jegyző, esperes stb. mellett — 1 földmunkás és 1 honvéd képviselte a dolgozó rétegeket. Nem volt komoly balszárnya a Kalocsai Nemzeti Tanácsnak sem, melyben a járási főszolgabíró, az Úri Kaszinó elnöke, s az érseki főszentszék jegyzőkönyvvezetője is helyet kapott. A falvak nemzeti tanácsairól természetesen még kevésbé mondható ez el. Ezek jelentős része kimondottan a jegyzők utasítására és személyes részvételükkel alakult meg, amint ezt egymástól függetlenül a ráckevei, dunavecsei és bácsalmási főszolgabíró is elrendelte. Feladatuk — a dunavecsei járás főszolgabírójának utasítása szerint — az volt, hogy a „népmozgalmakat, néptanácsok alakulását ne akadályozzák”, hanem jelenlétükkel „igyekezzenek azokat túlzásoktól visszatartani”. A nagyobb falvak többségében ez persze nem sikerülhetett, mert e települések november eleji tömegmozgalmai nem utolsó sorban éppen a jegyzők ellen irányultak. A mezővárosok nemzeti tanácsainak élén általában a középrétegek értelmiségi csoportjai, ritkábban a földbirtokosok közül kikerülő Károlyipárti politikusok álltak: Kecskeméten dr. Horváth Mihály orvos, függetlenségi párti országgyűlési képviselő, Cegléden dr. Dobos Sándor ügyvéd, a háborúban főhadnagy-hadbíró (mellette Antal Antal középbirtokos és a szociáldemokrata Horváth Illés), Nagykőrösön dr. Kökény Dezső ügyvéd, református egyházi főgondnok és takarékpénztári igazgató (mellette Bakó József ország- gyűlési képviselő és Bordács Szilárd középbirtokos ügyvéd), Kiskunfélegyházán dr. Horváth Zoltán ügyvéd, Kiskunhalason dr. Kolozsvári Kiss István földbirtokos polgármester, Abonyban a századfordulón még 60 holdas birtokát ekkorra 1000 holddá gyarapító és 3000 holdat bérlő Fábián István. A Kalocsai Nemzeti Tanács vezetője a pártkeretekhez korábban nem kötődő demokrata-szociáldemokrata érzelmű ügyvéd, dr. Valká- nyi Lajos, a Kiskunmajsai Nemzeti Tanácsé a szintén demokratikus gondolkodású Günsberger Gyula kereskedő lett. A kisebb települések egy- részében agilis, a lakosság előtt tekintélynek örvendő, de korábban nem politizáló, s így a falvak kompromittálódott háborús vezetésében sem részes kisvállalkozók, birtokos parasztok, s nem ritkán papok ragadták magukhoz az irányítást. Géderlakon Kiss Ignác motor-malomtulajdonos alakította meg a nemzeti tanácsot, s miután a régi bíró lemondott, az ő helyébe is Kisst választotta meg a falu lakossága. Bátyán és Kiskunlacházán sem a régi bírótól vagy a jegyzőtől, hanem a frontról hazatért 6 kát. holdas kisparaszttól, Bíró (Ivota) Jánostól, ill. Huszár Gábor szőlősgazdától „várta a nép a falu nyugalmának biztosítását”. A Dunapataji Nemzeti Tanács elnöke a változatos életutat bejárt (volt hajókormányos, pesti segédmunkás, államvédelmi nyomozó, végül Tisza István „testőre”) nyugalmazott detektív, Bencze József, az ókécskeié Okos Gyula református lelkész, a páhié Karácsony József katolikus plébános lett. A falvak másik részének nemzeti tanácsai — mint már említettük — kevésbé voltak képesek a régi vezetők befolyása alól emancipálódni. A nemzeti tanácsok megalakulásával párhuzamosan, október 31-től körülbelül november közepéig a térség egészére kiterjedő tömegmozgalom söpört végig a vidéken. Az ezzel kapcsolatos jelentések és táviratok tömege egyértelműen bizonyítja, hogy jellegét, belső tartalmát tekintve e mozgalmak a korábbi (világháború alatti) éhségtüntetésekkel mutattak erős rokonságot. A tüntetők élén hazatért, ill. az egyes településeken gyakran csak átutazó katonák álltak, nagyszámban voltak köztük asszonyok és fiatalok. A mozgalom 60
