Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A kisparaszti tanyai gazdálkodás a Kiskunságban
füstölt húsa, szalonnája újig kitartott, a borkamrában az érlelődő sajtféleségek is helyet kaptak, a hulló gyümölcsből pálinkát főzettek, némely gazda még egy-két család méhet is tartott, hogy a mézért se kelljen pénzt kiadni. De még a kimondottan szántóföldi jellegű tanyákat is gyümölcsfákkal ültették körül, kerítettek egy kis helyet a konyhakertnek, s néhány lépéssel odébb kicsiny akácerdő is növekedett, hiszen a téli tüzelőt is helyben kellett előállítani. A begyűjtött szálastakarmánnyal takarékoskodni kellett —, s gondolni a bármikor előadódó ínséges időre—, ezért a tanya körüli legelőre a jószágot minden lehetséges alkalommal kicsapták, munkaszünetben, vagy ha épp nem volt dologidő, a dolgos-, a járó- és a vonó jószágot is. A jó gazda tanyája körül semmi nem ment veszendőbe, kellő módon hasznosult minden; még az útfélre esett nyaláb szénáért sem voltak restek lehajolni. A tanya nemcsak újfajta paraszti életstílust alakított ki, de a száz év alatt a Kiskunság táját is teljességgel átformálta. Azt, hogy a kiskun táj—elveszítvén közép-ázsiai nomád jellegét —, enyhelyet adó kertes, ligetes, szemet-lelket gyönyörködtető vidékké válik, már a múlt század második felének publicistái észrevették, miután összehasonlították a falvas települések között megmaradó sivársággal. Mert még a szántóföldi tanyák körüli kicsiny akácerdők is valósággal emberi arculatot adnak a tájnak. Egészen különleges szerepe volt továbbá a tanyának a családi munkaszervezet kialakításában. A tanya körüli földterület — még a nagyobb, majorszerű tanyás gazdaságokban is — a családi üzem jellegét öltötte magára. Olyképpen, hogy a munkamegosztásban a legöregebbek csakúgy megtalálták a helyüket, mint a legkisebbek. Ebből a helyzetből három, egymással is szorosan összefonódó következmény fakadt. Először is a családi munkaszervezet — egyáltalán a munkaközpontú életmód — hosszú időn át kedvezett a törzsi típusú többgenerációs nagycsalád együttmaradásának. Másodszor pedig a gyermekáldás bőségesebb volt, mint akár a falvakban, akár a városokban. A családban helye volt a jövevénynek, ennek megfelelően fogadták, — természetesen nem vált az öltöztetés és a taníttatás státusszimbólumává, de 4—5 éves korában már rábízták a libacsapat őrzését. A szaporaság mindenesetre a tanyasi nép életerejéről tanúskodik, s egymagában is a tanyai életforma létjogosultsága mellett szól. Kecskemét város 1935-ös 29,6%- os szaporodása felülmúlta az országos átlagot — Matkó, Törökfái és Alsómonostor intenzív népesedése jóvoltából. Harmadszor pedig azzal a következménnyel járt a tanyasi családi munkaszervezet mély meggyökeresedése, hogy a családok foggal-körömmel ragaszkodtak megszerzett pozíciójukhoz, s mindent elkövettek, hogy a birtok a család kezén meg is maradjon, ne aprózódjon, de inkább még gyarapodjék. Hogy ezt — legalábbis Kecskeméten — nem egészen sikertelenül szándékolták, mutatja az az adat, miszerint 1935-ben a város határában lakó 1—10 holdas bérlő és birtokos kategóriában 55,7%-os volt a területi részarány, 11%-kal magasabb, mint a belterületen élők körében. Változó idők feltételei A felszabadulás utáni jó három évtized a kiskunsági tanyavilágban mélyreható változásokat hozott, némely időszakban vészjóslóan hangzott el a hamleti kérdés is a tanyák fölött. Szívósabbnak, erősebbnek — ma már elmondhatjuk — a tanyák bizonyultak, s épp azért, mert a tanyai gazdálkodásban volt annyi rugalmasság, hogy alkalmazkodni tudott a változó idők másfajta feltételeihez. Az elmúlt korokban a városi hatóságok kitartóan adóztatták a tanyasi gazdákat, ám a befolyt összegekből semmi nem térült vissza kommunális fejlesztés formájában. Más kérdés, hogy a mezővárosok maguk is a civilizációs késlekedés ezernyi gondjával45
