Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: A harmadik lehetőség hiánya
„Nemcsak az a baj, hogy nincs megfelelő, valódi értéke az embereknek. Nem is lehet. Azért nem, mert elfogynak az emberi kapcsolatok. Nem ismerhetik meg egymást. Fülöpszálláson ráadásul az emberek zárkózottak. Az alkalmi összejövetelek elmaradnak. Az összejárás, a kötetlen beszélgetés, a barátkozás, a csendes borozgatás megszűnt. Csak a névnapok élnek még. Csak a névnapok! Akkor mindenki kivágja a rezet: siitnek-főznek, isznak, nagy a vendéglátás, de nem érzik jól magukat. Azért is fogynak az emberi kapcsolatok, mert nincs közösségi lehetőség. Nincs hol találkozni. A sport is hiányzik, ami összehozná az embereket.” H. Ferenc, kirendeltségvezető. „igen, a névnapokat még tartják. Aki éppen ráér, az felköszönti az ünnepeltet. Csakhogy kaszt-rendszer van. A pedagógusok össze-összejönnek, de másokat nem hívnak meg. A vasutasok is külön, a postások is külön, az orvosok is külön ülik meg a névnapokat.” FI. István. „Most is úgy van, hogy a pedagógus elkülönül. Nem megy oda, ahol nincs pedagógus. Az iskolában a névnap hagyomány, az idősebb tanárok a hirdetőtáblára kiírják, hogy holnap névnapom lesz. De azt nem hirdetik, hol tartják, a fiatal pedagógusokat nem hívják meg. Mi persze nem is megyünk el. Fia nekünk van névnapunk, az iskolában tartjuk meg, tanítás után.” P. Sára pedagógus. „A napi munka után —a háztáji jön. A régi, esti beszélgetések nincsenek. A pedagógusok nemigen járnak egymáshoz. A fáradtság miatt, túl sok a dolguk. Annyi a feladat, hogy strigula-pedagógiát végeznek. Egymásba érnek a határidők.” G. Imre igazgató. „Nem tudom, mi hajtja az embereket. Nem a hiúság. Nem is harácsolok. A neves emberek — orvosok, mérnökök, tanárok — csak disznótorra jönnek haza. Ők sem jelentenek mércét. Az ötvenes években sokan meg is sértődtek. A fülöpszállási tudat ellaposodott.” G. Imre. „Nincs, ami lelkesítse az ifjúságot! Most jöttünk rá, hogy az iskolának ez lenne a dolga. Eszmét, hitet, tervet adhatna. Hülyeség visszakívánni a levente-mozgalmat. De valami olyasmi kellene, csak más tartalommal.” P. Antal. „Mindenki űzi magát, mert sokat kereshet. Az emberek ezzel foglalják le magukat. Itt, a faluszélen is, ahol lakunk. A közösségi élet hiányát érzik, de nem tesznek érte semmit. Néhány háznál legalább kártyáznak.” H. Lajosné. „Kevés embert tudtunk közösségivé tenni. Talán kétszázan érzik az összetartozást — a többi nem! A hármas ablakot kiteszik a ház végére. Igénylik hát a jobb, szebb lakást. Lelkileg is nyugodtab- bak, mert a kenyér, a bőséges kenyér biztonságot ad.” B. Károly. „Nincs közösségi élet, a szomszédok se nagyon barátkoznak. Ez mutatja, gyér a politikai élet is.” T. István. „A nép nem hiszi, hogy a hatalommal rendelkezők kivétel nélkül becsületesek, mert korábban túl sok rosszat tapasztaltak. Nem hiszik azért sem, mert maguk sem lennének becsületesebbek, ha oda kerülnének. Emiatt a szolgálat szellemét kellenea politikusokban erősíteni. Ha a vezetés minőségi lesz, a szép szó többet ér majd.” B. Károly. „Van olyan hang, hogy a politika nem gondoskodik a faluról. Mondják, P. Anti és V. Miska idevalósi, de nem törődnek velünk eleget, pedig őket szeretik. Sajnos, hagyomány itt, hogy nem értékelik a vezetőket. A fülöpiek roppant érzékenyek a tekintélyükre, de soha sem mertek nyilvánosan a vezetők ellen szólni. Akkor sem, ha volt miért.” G. Gáborné. „Ebben az országban a vezetők szerepe mindig is meghatározó volt. Fülöpszálláson azonban a felszabadulás óta százötven (!) vezető dolgozott. Többek között tizenkét párttitkár, tizenöt tanácselnök, húsz téeszelnök — pedig az utóbbi másfél évtizedben ritkán változtak a vezetők. A lemondások és leváltások oka hetven százalékban a torzsalkodás, elvtelenség. Talán nincs még egy olyan község, ahol ennyi vezető cserélődött volna! Aki az ötvenes években idejött, rögtön meg akart gazdagodni. Az akkori párttitkártól féltek, mert mindenkiről tudott valamit és ezzel vissza is élt. 1956-ban pedig T. Jenő állt a tanács élén, nekiment részegen egy kőoszlopnak, összetörte a pofáját; 32