Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: A harmadik lehetőség hiánya
tésük volt. Az egyik az, hogy rögtön nekiláthassanak a dolognak, mert március végétől már nem érnek rá, akkortól ugyanis több fusimunkát vállaltak. A másik; kiváltják ugyan a munkakönyvét és belépnek erre az időre az ÉPSZER-hez, de órabérben nem falaznak. Azt kérték, hogy az előre kialkudott bért egyben vehessék fel, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan építik fel a postát. így lett minden. Napok alatt összeállt a gárda, húszán sem maradtak, mert egyetlen felesleges embert se tartottak meg. Maguk közül választottak brigádvezetőt is. Az ÉPSZER küldte az építőanyagot, s beállított egy technikust, aki szakmailag segített. Most már lassan kész a posta, pedig csak február vége van, mert hajtották magukat, nem lógtak. Minél hamarább végeznek, annál korábban kezdhetik a következő fusimunkát. . . Nemrégen kimentem az építkezésre, pálinkával kínáltak, alig bírtam szabadulni. Nevetve mondták, akár ingyen is felhúzták volna a postát, ha a község ezt kérte volna tőlük. Nem nagy ügy ez, jegyezték meg . . P. Antal, vb-titkár. * A Magyar faluban Erdei Ferenc még azt írta, hogy a parasztságnak legalapvetőbb jellemzője: olyan termelőszerepre szorult, amelyet szentesít az a társadalmi rend, amely vezető eszmének tartja a termelőmunkát.1 A fogyasztás tehát alárendelt szerepet játszik, lényegileg nem befolyásolja a termelésre összpontosítást. A fülöpszállási tapasztalatok is azt mutatják, hogy az utolsó tíz évben oda jutottunk: a termeléssel legalább egyenrangúvá vált a fogyasztás. Nemcsak a módosabb rétegeket, de a szegényebbeket is inkább a fogyasztási igény, a fogyasztási szerep mozgatja. Az az erkölcsi parancs, hogy első a termelés, erejét vesztette, helyére a fogyasztási láz került, mint az alapvető egyéni és közösségi doppingszer. Pedig a felszabadulás után a magyar falu kétszer — bár eltérő mértékben — nehéz helyzetbe jutott. Először az ötvenes évek elején, a padlásseprések idején, másodszor a hatvanas évek fordulóján, amikor — a helyes elvek ellenére — a szövetkezetesítést elsiették, túlságosan kényszerítették.2 Fülöpszállás is most ért oda, hogy a korábbi ellentmondásokat kiheverte, bár a negatív utóhatások sokáig érezhetők lesznek. A feleleslegesen kiesett éveket, az energiákat felemésztő vargabetűket, a megcsappant kohéziós erőket aligha pótolhatják. A paraszti munka Fülöpszálláson is kollektivizálódott, azzal szervezetileg is egységesebbé vált, hogy a termelőszövetkezeteket összevonták. A földeken egyre többen dolgoznak szakmunkásként, nemcsak gépkezelőként, de jócskán szükség van még a gyalogos segédmunkára. Ebben a faluban is megszaporodtak az alkalmazottak, de az ipari munkások — eljárók vagy helyben dolgozók — száma alig nőtt, mert az egyetlen — egyelőre kisipari színvonalú — üzem mindössze kétszáz munkást alkalmaz. Főleg segéd- és betanított munkásokat. A megkésett kelet-európai fejlődéshez képest Fülöpszálláson az iparosítás még megkésettebben fejlődött, ugyanúgy, mint a lassan kibontakozó mezőgazdaság. Erdei Ferenc még azt írhatta: „Akárhogy is változott azonban a falu gazdasági szerepeiben, annyira meg nem változott, hogy a fogyasztás jelentősége egészében felébe kerekedett volna a termelésnek.”3 Az utolsó nyolc-tíz évben ez sikerült, ami Fülöpszálláson elsősorban annak köszönhető, hogy nem csupán saját szükségleteikre, hanem főleg a piacra termeltek. A Magyar faluban olvashatjuk ezt is: „Sem a piacra való termelésnek, sem a piacról való élésnek a határozott rendje nem alakult ki.”4 Ezen a fülöpszállásiak régen túljutottak, hiszen itt ősi hagyomány a kereskedés, a kupeckedés, 1. Erdei Ferenc: Magyar falu (Bp. 1974.) 172. I. 2. A szövetkezetesítés módszereinek hibáit még nem igen fogalmazzuk meg. „A változó falu” (Bp. 1976.) című kötet például egy szót sem ejt róla. (Lásd: 156—157. I.) 3. Erdei F.: i.m. 178. I. 4. Erdei F.: i.m. 176. I. 24
