Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: Mesélő falu
Ezután elkezdett egy csalimesét, majd elakadt. Csak akkor lehetett volna folytatni ugyanis, mikor a mesében szereplő megszámlálhatatlanul sok juh áthalad egyesével folyó hídján. A szilvaőrző gunyhók világát, az ottani életet — nyilván a bennük folyó mesélés következtében — mitikus köd övezte a falu tudatában. Hiedelemmonda szól egy öregemberről, akit gyümölcsfához vágott az előtte megjelenő kísértet-menyasszony. B. Miklós szintén a gunyhóban hallotta nagyapja mellett a boszorkányok muzsikálását. „Hát vótam szilvát őrizni a nagyapámmal. És egyszercsak halljuk, mintha zeneféle gyütt vóna. Azt kérdeztem a öregapámtul: — Vajon mi az, nagyapa? — Hallgass, ne beszélj semmit, hallgass! Megint csak arra mennek, hun ide, hun oda. De ahányan vótak ... — nem láttuk, hányán vótak — de három-négyféle hangon szót a zene. Úgy, hogy amíg azok át nem mentek, öregapám befogta a számat, hogy ne is mozduljak.” Az élő néphit táplálta a népmesét, s együttesen újabb élménymondák serkentői lettek. „Húsz-harminc méterre vótak egymástul a gunyhók. Össze szoktak gyünni este, tüzet raktak és beszélgettek. És ez rendszerint éjfélkor szokott megtörténni, ezek a témák. És egymáshoz mondották, hogy nálam ez vót, nálam ez vót. Te nem hallottá semmit se? — Én nem hallottam semmit! — Hát bizony engem jó megijesztettek.” (B. Miklós) Nyilván a gyümölcsőrzéskor szokásos mesemondás eredménye a termékenységvarázsló szövegnek is felfogható befejező formula: Ko zná vise, rodilemu visnye! (Aki többet tud, teremjen a meggyfája.) Ami a mesében van, a valóságban is megvan Mennyire tudatos alkotó a mesemondó? S. Józsefné szerint egy mesét mindig ugyanúgy kell elmondani. Mindig egyféleképpen mondja el? — kérdem H. Istvánt is. „Egyféleképpen. Hiába változtatok, mer akkó nem ér semmit.” Nem lehet két meséből egy harmadikat csinálni? — faggatom tovább. „Nem, mer akkor nem rimlik. Nem jó.” Ezt bizonyította első mesefelvételkor is, amikor meséjének vázlatát előre leírta, annak alapján mondta el. Kitűnő előadó lévén nemcsak hangjával, de mimikájával, gesztusaival is kifejezte a cselekményt. Második meséjében azonban önmagát cáfolta meg. Eszébe jutott, hogy tudta ő azt a mesét is, amit most játszottak a tévében, „amelyikbe a Szabó néni vót a boszorkány”. Ezután elkezdte az Árgirus királyfit, de úgy hogy közben a Csongor és Tünde segítette. Egy helyen el is akadt, innentől még inkább rögtönzött. Magyarázkodása épp előbbi kategorikus kijelentését cáfolja. „Most csak részletekben mondom, de van ebbe több. . . De nem gyün az ember eszibe. Mer varjúkkal is vitette magát, akkó fecskével, ötlábú lóval. Csak annak mottója van, hogy hogy vöszi be az ember, hogy hogy alakul ki annak a meséje . . . Nem tudom, hogy a varjú ebbe tartozik-e, mer van másik, ahun a királylányt ellopták.” Úgyanilyen ellentmondásos M. Sz. Pál két kijelentése. „A nagyapám nekünk úgy meséte, ahogy ű az öreganyjátul tanulta, az öreganyjának meg az ű öreganyja meséte. így meséte. Hozzáfűztek, nem fűztek hozzá? Ez így vót, ahogy mesétem.” Többször is elmondta ezt a mesét a nagyapja? — kérdeztem. „Heíenkint elmondta de mindig mást-mást mondott. Mindig valamit tálát.. A már említett éjszakai mesemondó H. József hosszú tündérmeséjében „egyik mesé- bül is tett bele, másikbul is. Azoknak jó vót, hogy nem aludtak el.” A kontamináció legkönnyebben azonos motívumokat tartalmazó mesék esetében jön létre. A boszorkány mutatja meg, hogyan kell a sütőlapátra ülni, s ekkor bedobják a 69
