Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: Mesélő falu
kemencébe. Ez a motívum szerepel a Jancsi és Juliska (Bátyám Jóska és Marica) típusú mesében és a Zsuburic címűben. M. Sz. Pál emiatt a megegyezés miatt véletlenül alkotott új mesét a kettőből. A. Ferenc egy egész mesefűzért mondott el egyetlen meseként. Ha eltévesztett valamit, az új nyomon haladt tovább. Kezdi a Jancsi és Juliskával, később kiderül, hogy a lány tulajdonképpen Hófehérke. Míg ő a törpéknél él, a fiú elszegődik szolgának. Aztán a „Hűtlen testvér” típusban játszik át a történet, a fiút börtönbe vetteti a lány, ezután mint asszony ő járja végig az Aranyhajú ikrek hősnőjének keserves útját de megtalálható itt a Rózsa és Ibolya feladatsora is, amelyet a Hófehérkéből ismert törpék oldanak meg. Végül egy tréfás mese cselekményével ér véget atörténet. A logikátlanság ellenére leköti a mesélő a hallgatóságot. A jelenséget SPIESS így magyarázza: „A belső összefüggés semmit sem jelent a mesélőnek, fontosabb annál a külső feszültség.”“ Beleszólnak a hallgatók a mesébe? — kérdezem H. Istvántól. „Beleszólnak, de akkor muszáj az embernek úgy mesélni, hogy beilleszkedjenek ők is. Hogy elhiggyék, mer az ember úgy van, hogy hazudni tudni köll. Nemcsak hazugságból áll egy mese. Egy mese lehet, hogy a valóságban is megtörtént, csak egy más alakzatban. Mer a főd alatt sok bánya van, kincs, arany. .. Mesébe kincset találnak törpék, mesébe való emberek, akik elindultak vándorútra. .. Ami a mesébe van, a valóságba is megvan. A mesét úgy köll meséni, hogy annak fogalma legyen, akinek meséli az ember, az benne gyönyörködjön . . . élvezze, beleképzelje magát, hogy ővele is megtörténhetne az ilyesmi Ugyanezt mondta annak idején DÉGH Linda sárai (Zemplén m.) mesemondója is. „Úgy mesélem, hogy mindenki magát lássa benne. Annak örülnek, akik hallják, hogy őbelülük még király is lehet, örül annak mindenki.”7 íme, ez a mese lélektani hatása. Kétnyelvű mesemondók Olyan mesemondóra, aki egyedül képes egy kötetnyi mesét elmondani, nem akadtam. Ha nincsenek is Fedics Mihályhoz, Pandur Péterhez vagy Ámi Lajoshoz fogható egyéniségek, mesét jóformán mindenki tud. A mesélő alkalmak fogyása következtében azonban repertoárjuk passzív tudássá válik. H. István G. Jánosról mondta: „Több meséket is elmondott, de hát az ember nem azt fogalmazza állandóan magába. . . Sokat elfelejtettem, mer minden meséjit nem folytattam.” Bátyán a kétnyelvűség miatt rácul is, magyarul is meséltek. A magyarul hallott meséket rácul mondták tovább, ha olyan volt a hallgatóság összetétele, ha viszont csak magyarul tudók is akadtak a társaságban, magyarul meséltek. Egyik nyelvről a másikra nem egyszerűen fordítanak, hanem átfogalmazzák mondanivalójukat. Mindkét nyelven fölvett meséken mégis az érződik, hogy a magyarul előadottak színesebbek, érdekesebbek. Egyik nyelvről a másikra csak körülményesen vagy sehogysem sikerül kötött szövegeknek és a nyelvi humornak az áttétele. Ilyenkor kijelentik: „Rácul jobban gyün ki,” vagy „ezt csak magyarul lehet.” A mesehősök nevét annál könnyebben alakítják, változtatják meg, ha egyik nyelvből a másikba teszik át őket. Jancsi és Juliska itt — nem tudni mi okból — Jóska és Marica néven (egyszer Marci és Annus) néven szerepel. Egy Markáfa történetben a főhőst magyarul Rafaelnek nevezték. A legősibb magyar mesetípust, a Fehórlófia főszereplője vagy szürkeló Pétör vagy Milos Kobilos (Kancafia Miklós). M. Sz Pál mesefilológiai ismeretek nélkül is helyesen magyarázta, hogy ezt az alakot rácul így, tótul, románul másképp nevezik, mert mindenfelé mesélik. Kurjak burjak a magyar változatban Farkas koma. A kétnyelvű közösség jellegzetes szóalkotása Erdőtipó és Lakatbráda neve. Előbbi az Erdőtépőbői, utóbbi jelentése lakatállú. 70
