Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: Mesélő falu
paprikát szedni. „Nagyon sok vót a munka, későig maradtak, elkezdtek fűzni éjszaka a pajtába. Nem jöttek haza este a ladikkal. Álmosak vótak, hát elkezdett meséni a Szürkérül. Tudom, az vót a vége, hogy az az a Szürke, amelyik még most is megvan ... Egész éjszaka mesét. Egyszercsak kolompoltak a béreseknek, hogy ébresztő.” 1959. júl. 28-án rokonom építkezésén dolgoztam segítségmunkában. A velem dolgozó A. István 50 éves ember munka közben egyszer megjegyezte a kezében levő tégláról: ,,No, ha ezzel fejbecsapnék valakit, kifutna a szeme!” — „Mint a Markáfáé.” — fűzte hozzá valaki. — Hogy volt az? — kérdeztem. Erre elmondott három Markalf- történetet. (AaTh 1030, 1070, 1049) A társaság szívesen hallgatta, mert így néhány percre alkalmunk volt pihenni. A történetet még azzal is aktualizálta az előadó, hogy mese közben célzott a hőségre. Az ördög ugyanis azért nem engedte az erdőt kirántani Markáfának, mert akkor nem lett volna neki hol hűsülnie. „Szoktak meségetni akkor is, mikor a lovakat legeltették, de most má kiment a divatbul” — emlékezett az első világháború előtti időkre M. B. István. O. Ferenc elmondotta, hogy a legeltető legények subát vittek magukkal, azzal takaróztak be, miközben folyt a mese. A csillagos ég, s az időnként megjelenő lidérclángok megfelelő hangulatot teremtettek. Vasárnap délutánonként egy-egy házhoz összejönnek még ma is a szomszéd vagy rokon férfiak. Az asszonyok máshol szomszédolnak, litánián vagy a temetőben vannak ilyenkor. Kártyázgatás, iszogatás közben el-elmondanak egy-egy rövidebb sikamlós „parázna” történetet, anekdotát. K. János (inkább ragadványnevén B. Jánosnak szokták emlegetni) híres volt lódításai ról a 20-as években. „Amikor az utasokat föl szokta vonni a kocsira, mindig mesét nekik huncutságot, hazugságot. Oszt az egyik mondja neki: — Hát János bácsi, az má nem igaz! Mögállt. — Pucoljon le a kocsirul! Azér, hogy azt mondta, hogy az nem igaz. És le is szállította.” A hazugmesék egy része az ő nevéhez fűződik. A kocsmába egyszer egy hitetlenkedő azt mondta: „Az istenedet teneked, te bolond vagy! Ez meg neki: Ki vagyok én neked? Oszt akkor összevesztek.” A paprikahasogatás női munka volt. „Paprikahasogatás közben is meséltek. Az asszonyok ott ültek a szárítóba, ott az egyik ezt, a másik azt meséte. Férfiak nem vótak, esetleg gyerekek segítettek az anyjuknak”. Az erős paprika szinte kimarta a nők kezét (Édesnemes még nem volt), esténként hiába áztatták, éjszaka alig bírtak aludni a csípő fájdalomtól, de másnap meg harmadnap folytatni kellett szörnyű munkát. A tündérmesék ebből a világból ragadták ki őket. K. Jánosné három tündérmeséje mind sokat szenvedő, végül győzedelmeskedő asszonyokról szól. (AaTh 311, MNK 707 A* AaTh 510 B). Hol tanulta ezeket? — kérdem. „Ahun hasítottunk paprikát. Egyik mesét egyik félit, másik másik félit. Oszt én fejembe tartottam, oszt én tudok meséni.” M. Józsefné egy hazugmeséhez még hozzáfűzte: „Mikor jártunk paprikát csipködni, és vót köztünk idősebb asszonyok, mer akkor én 13—14 éves vótam, amikor kezdtem járni dógozni, és azok között vótak má 50 évesek is, akik jártak velünk, és azok meséték az ilyen gyerekeknek való mesét. Ezt a Katica néni meséte. Ő sok könyvet szokott olvasni. Ez nyilván valami könyvbe vót.” A fonóba a legények hazugmesével szórakoztatták 30—40 éve a lányokat. Disznótorok idején a vacsorára várva, vagy vacsora után háborús kalandjaikat szokták mesélni az öregek. A második világháború előtt „téli estéken elmentünk G. Jánosékhoz beszélgetni. Hosszúk vótak az esték, mit csináljon az ember. Ugye mink nem tudunk ujan humiféle dogokról beszélni, csak meséről. Felnőttek is vótak a társaságban. Apjuk, anyjuk, szomszédok, akik átgyüttek oda, nemcsak gyerekek. . . Kártyáztak a férfiak, az asszonyok 67
