Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Fehér Zoltán: Mesélő falu
A mese végső megformálója az egyén, az előadó, megformálásában azonban észrevétlenül részt vesz az a közösség is, amelynek igényeit a mesemondó kielégíti, s amelyben benne él. Ezért is adaptálják a meséket az ismert környezetbe. A kalocsai vásár, a Nagykert melletti topolya, a Bencze-csárda mindenki számára ismerős. A falu értékrendjében az emberi tulajdonságok közül első helyen a szorgalom, a munkaszeretet áll. Öt mesének is ez a témája. A lusta királylányt az apja egy parasztcsaládba adja, hogy tanuljon meg dolgozni. A gazda módszere egyszerű. Csak annak ad enni, aki csinált valamit. Az egy hét múlva érkező királyi párt a lány azzal fogadja, kapjanak gyorsan söprűt, lapátot, dolgozzanak, mert másképp nem látják őket vendégül, A lusta asszonyt férje teszi nevetségessé a kalocsai vásárban, amikor meggyújtja alatta a szalmát, a sokadalom pedig látja, hogy nincs az asszonynak szoknyája. Egy meséből kiderül, milyen nehéz a férj által lenézett asszonyi munka. Amikor ő akarja elvégezni felesége helyett, baj baj után éri, végül neki sem lesz otthon maradása. A Hamupipőke típusú mese főszereplőjét nem a király veszi feleségül, hanem — egy Bátyán irigyelt tekintély — a kántor. A népi társadalomban járatlan ember számára furcsa, hogy a környéken annyira ,,szentös”-nek, vallásosnak tartott faluban hány olyan mese él, amelyben a pap kárán nevetnek. (Tegyük mindjárt hozzá, ezek ellenpontjaként gyönyörű, nyilván középkori prédikációs könyvekből származó legendát is tudnak.) A mennyországba vágyó öreg plébánost Furfangos Jakab a király pulykapadlására viszi zsákban. A menyecskéző pap kárán mulatunk, amikor a kántor (AaTh 1675), vagy amikor a bajai bocskoros leplezi le. (BN 1654) Miután egy pap, a saját prédikációjában adott tanácsot megszegve hitelben iszik a kántorral, a kocsmáros kiírja az ajtófélfára: „Dominusz vódbiszkum két deci bor tartozás, az Etkumszpiritum három deci tartozás”. Ugyancsak jelentős számban találhatók a főleg férfi társaságban közkedvelt „parázna” történetek, némelyike Boccaccio-i humorral megszerkesztve. Bátyáról nagyon sokan mentek el béresnek főleg vidékre még a két világháború közti időkben is, hisz a lakosság fele nincstelen volt. A rossz gazdáknál elszenvedett sérelmeket kompenzálja a mesebeli Giufa (ilyen név!), aki a fukar gazdát kieszi vagyonából. Vagy a tipikus helyzeteket megragadó humoros „bérös—gazda” párbeszédek. Bizonyos mesetípusokban gyakori az első személyes előadás, illetve a történetnek hitelessé való beállítása. H. István ezt így magyarázza: „Ami velem történt, aztat én jobban tudom értékölni, mint egy mesét. A mesérül tudom, hogy az mese, kitalálás.” Nyilván ezzel függ össze az élménymondák tartós fennmaradása minden irrealitásuk ellenére. Mesélő alkalmak Közismert tény, hogy a mese nem kizárólag a gyermekek műfaja, sőt eredetileg ép- penhogy a felnőtteké, elsősorban férfiközösségeké volt. Ha nagyon szakszerű akarnék lenni, külön kellene választanom a felnőttek mesélő alkalmait (ezen belül: férfitársaság, női társaság, vegyes társaság) azoktól, amikor felnőttek gyermekeknek mesélnek, végül pedig a gyermekek egymás közti mesélésének alkalmait. Mesegyűjtés közben elég határozottan megragadható volt az is, hogy egy-egy alkalom mikor volt még szokásban, s azokon milyen műfajok kerültek elő. H. István A róka és a póruljárt farkas c. állatmeséjét legutóbb két éve mondta el útkaparó társainak ebédszünetben az árokparton ülve. H. Józsefné férje a 20-as években a túlparti Mádi-Kovács pusztára járt bátyaiakkal 66
