Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 9. szám - MŰHELY - Szekér Endre: Nagy Lajos és a Kiskunhalom

József Attila 1934. áprilisában hosszabb levélben fejtegette az írónak azt, hogy miben látja a Kiskunhalom újszerűségét. Érdekes műfaji kérdést feszeget a levél elején: többnek tartja, mint a filozófiát, és többnek, mint a verset. Bevallja, hogy verset jobban szeret olvasni, de a Kiskunhalomban a vers és próza előnyeit egyszerre találta meg. „Ez azért különös, mert a vers éppen azért kötött kívül, mert belül, tartalmilag folyékony,” — írta. Mint a pohárban levő víz. És a Kiskunhalom „versszerűsége”, a külső és a belső forma kapcsolata — szinte egyedülálló. Illyés Gyula is sokat tűnődött a Kiskunhalom műfaji sajátosságain: egymásba kevert novellákról, „látszólagos” novellákról ír. József Attila a Kiskunhalom „végzetszerűségéről” vallott, Illyés Gyula is észreveszi a görög tragédiák módjára egy helyen és nap alatt lepergő eseményeket. Tehát a korábban említett líra, epika mellett most már a dráma sajátosságát (illetőleg csak egy-két jellemző vonását) is felfedezhetjük — bizonyos értelemben — a Kiskunhalomban. Valójában új műfaj keletkezéséről van szó. Ma már az irodalomtörténet világosan látja, hogy a magyar szociográfiai irodalom úttörő művéről van szó. Hiszen már a kortársak is meglepődve vették észre, hogy az író furcsán közöl adatokat az alkotásában: beszámol a napszakokról, figyel az időjárásra, alaposan bemutatja a falu lakosságát, környezetét, múltját, birtokviszonyait, megközelítési lehetőségeit (vasút, hajó, utak). Egy hagyományos regény természetes áramlásán ezen adatok ilyen mennyiségben kívül estek volna, de Nagy Lajos művében épp ezeknek határozott funkciójuk van. Mindjárt a mű elején a földkérdésről ír. (Hasonlóképpen utal a földkérdésre Móricz Zsigmond is a Sáraranyban.) Az egy- és kétholdas parasztbirtok a legtöbb, és öt-, százholdasnál nagyobb birtok van a kiskunhalmi határban. De kétszáz földmunkásnak nincsen földje stb. Az első „fejezet” két bekezdésében foglalja össze az író a falu földkérdését. De itt sem különíthetjük el a szociográfiai mű sajátosságait egymástól: Nagy Lajos sajátos stílusa még itt az adatközlő, látszólag igen száraz részben is más akusztikát ad a leírtaknak. Az adatok önmagukban már lázítanak. A birtokmegoszlás már önmagában is. De ehhez teszi hozzá az író a különböző nézőpontokat, megítéléseket, és ezekkel még határozottabban állásfoglalásra kényszeríti az olvasót. A parasztokról megjegyzi, hogy az urak és a zsidók szerint „durvák és rendkívül ostobák”, a könyvek és az újságok szerint „a világ legokosabb parasztjai”. S a parasztokról formált igaz és hamis nézetek halmozásával mind az író alapvető szociális nézete, szemlélete fejeződik ki (mindig éreztetve az erőteljes társadalmi ellentéteket). És fel kell figyelnünk arra, hogy a magyar szociográfiai irodalmat elindító Nagy Lajos-mű mennyi, később és máshol aztán határozottabban kifejtett szociális témát vet fel. A földhelyzetről másféleképpen ír Illyés a Puszták népében, az egykéről majd Kodolányi. Csak felsorolva: szociográfikus hitelességgel ír a parasztételekről (később Erdei Ferenc könyvet ír róla), a csendőr hatalmáról, a zsidók szerepéről a faluban, az egészségtelen munkaviszonyokról (tüdőbetegség stb.). Pl. Az egykéről így számol be: „nem kell a gyerek ma már senkinek, eddig is ebben az esztendőben egy született az egész faluban ...”.

Nagy Lajos Kiskunhalom című művében különös szerepet kap a környezet rajza. Nem egyszerűen „háttér” a közben lepergő cselekmény számára. A környezet „főszereplő” a mű többi sajátos részéhez, eleméhez hasonlóan (alakok, adatok, cselekménymozzanat stb.). A mű sokat idézett bevezető szakasza Kiskunhalom helyzetét, földrajzi környezetét határozza meg: „Kiskunhalom nagyközség Budapesttől délre a Duna mellett fekszik, a folyamtól körülbelül egy kilométernyire. A fővárosból vonattal, mégpedig a fővonalról átszállással a vicinálisra, nem egészen három óra alatt érhető el.” Első pillantásra jelentéktelen mozzanatnak tűnik az, hogy a faluban nagy a por. Amikor egy-egy kocsi elhalad a házsorok között, akkor legalább negyedóráig porfelhő lep el mindent. De az író nem áll meg a környezet effajta ábrázolásánál.