Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kunszabó Ferenc: Felvonulás

nem tessékelnek asztal mellé bennünket? S miért lenne a jászsági állampolgár vendég saját kiállításán? Szóval, a dolog felemás, ez világos: változott a taktika, újonnan régi szóhasználattal kísérleteznek, és ez itt-ott nevetségbe fúl — a szándék azonban felismerhető: visszatalálni a néphez, melyiket a lelkesült előrerohanás közben valahol az útfélen felejtettek.

Az esemény-kavargásba a jásznak némiképpen belekóválydult a feje, és a hatalom első békülékeny gesztusára nem ugrik talpra hatalmas üdvrivalgással, hanem októberben és novemberben több tanújelét adja zavarodott voltának. Ez egyes helyi vezetőkben — és a több mint tíz év múlva jelentkező krónikásokban — felháborodást szül és értetlenséget, sőt éretlenséget emlegetnek, megintcsak.

E résztémácska lezárásaként álljon itt a Magyar Szocialista Munkáspárt jászberényi ideiglenes elnökségének 1956. november 24-én plakát formájában kinyomtatott értesítése, amelyik mind a pufogó frázisokat, mind a nyakatekert fogalmazásokat nélkülözi: ,,A Városi Elnökség megkezdte a Magyar Szocialista Munkás Párt újjászervezését, és kérjük a párttagságot, támogassa az Elnökség munkáját. A Magyar Szocialista Munkás Párt a marxizmus—leninizmus elvei alapján épül fel, és elhatárolja magát az eddig működő Magyar Dolgozók Pártja vezetésében elkövetett összes hibától, és azt mélyen elítéli. Célul tűzi ki hazánkban a munkáshatalom megszilárdítását, a szocializmus megvalósítását, a nép anyagi jólétének állandó emelését. — Értesítjük továbbá az elvtársakat, hogy az I—II., Ili—IV., V—VII. kerület és a Harcos Tsz helyiségét lakás céljára a Városi Tanácsnak átadtuk. Ezen alapszervezetek tagsága a jövőben a Városi Párt Elnökség helyiségében fog működni, mint területi pártszervezet.”

Egyébként az 56 októberére—novemberére vonatkozó dokumentumokhoz nem jutottam hozzá, de ezt már kevésbé fájlalom. Adatközlőim ugyanis valami egészen újat és másat mondtak el annál, amit bármilyen fennmaradt dokumentumtól is remélhetnék — s ennek a lényegét így tudom összefoglalni:

1947-től 1956. október 23-ig Jászberényben talán csak két helybeli vezető ember akadt. Két tanácselnök. Az egyiket néhány hónap után leváltották, a másik pedig zavaros anyagi ügyekbe keveredett. Rajtuk kívül minden lényeges poszton, a rendőr- kapitánytól az üzemi vezetőkön keresztül egészen a párttitkárig mindig, mindenütt idegen. Ettől persze még lehettek volna alkalmasak. De nem voltak azok, sem lefelé, sem fölfelé, sem „oldalt”. Ezt bizonyítja többek között, hogy negyvenhéttől ötvenhatig 7 városi párttitkár cserélődött, s amilyen hirtelen jött az egyik a teljes ismeretlenségből, ugyanúgy távozott a másik. „Ha valakik lettek volna, nem lehetett volna őket nyom nélkül elsüllyeszteni.” Teljesen világos, hogy az ilyen garnitúrák nem éreztek felelősséget a város iránt. Nem érezhették, mert nem innen mozgatták őket. S ilyen előzmények után szinte magától értetődő, hogy 1956. október utolsó napjaiban is idegenek jelentek meg a városban, azok kezdtek szónokolni, felvonulni, fegyvereket osztani. De a két gyárba még ezek sem mentek! Nem engedték be őket a kapun. És az 1800 ember valamire nagyon vigyázott: a város utcáin, terein, középületeiben folyó vitákba nem keverte bele a két nagyüzemet!

Mert világos volt, hogy az ottani vezetők nem lehettek herényiek, hiszen hol volt még itt akkor a helybeli műszaki gárda! Mert ugyan szocialista munkaverseny címén ebben a két gyárban is a legkegyetlenebb Bedaux-rendszert alkalmazták a bérezésben, de akiket a minisztérium ideküldött, azok nem is tehettek mást!. . . No de végeredményben a városi vezetőket is küldték, és azok sem tettek és tehettek egyebet, mint amit számukra az országos rendeletek előírtak — hanem itt jön a nagyon lényeges különbség: Jászberény polgárai évszázadokon keresztül önmaguk intézték saját dolgaikat, de abba legalábbis beleszólhattak, azt alakíthatták. Vagyis teljes joggal gondolhatták, hogy ugyanezt 1945, illetve 47 után is meg tudnák tenni

61