Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Fülöpszállás - madártávlatból - Varga Csaba: Szemle, májusban
/ VALÓ VILÁG FÜLÖPSZÁLLÁS - MADÁRTÁVLATBÓL A múlt év tavaszán — a Forrás szerkesztőségének és a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának közös biztatására — öt fiatal író manapság szokatlan vállalkozásra szánta el magát: brigáddá szerveződve „rátelepültek” Fülöp- szállás községre azzal az eltökélt céllal, hogy a falu társadalmát, mai világát keresztül-kasul megszondázzák, s érvényes tapasztalataikat szociográfiai riportok formájában adják közre. E megközelítésben Fülöpszállás nemcsak önmagát, hanem általában a jelenkori magyar falut is képviseli, ellentmondásokkal átszőtt összes jelenségével együtt. A vállalkozás sikeres produktumait — mostani számunktól kezdődően —folytatásokban publikáljuk. Először a bevezető „hangulatjelenségeket” közöljük. (A szerk.) VARGA CSABA SZEMLE MÁJUSBAN A templomtorony csúcsán tüskés buzogány, a tanácsháza tetején galambok, az egészségház emeleti erkélyén száradó ruhák: a békeidők elmaradhatatlan jelképei. Az árnyas parkban elbújnak a padok, mint az egykori kiskun települések a mocsárban. A falu valaha dombon épült, a lápot aztán lecsapolták, maradt a szikes föld, amelyen nem koplaltak, de nem is nagyon módosodtak. Fülöpszállás nem szűnt meg, nem is virágzott, néhány évtizedet kivéve. Élt, kívül az országos figyelem fókuszán. Kiszolgáltatva a természet ridegségének, de a fülöpszállási lelemény mindig kitalálta a folytatás módját. A falu azonban nem terjeszkedett, nem szabadult ki a táj fogságából. Növekedését keleten az iszapos csatorna és a vasútvonal akadályozza, nyugaton a ki- » száradt, sós föld öleli át, melyen csak a dunaföldvári—kecskeméti országút vezet keresztül. A település északon, úgy tűnik, korona helyett csúcsos kalapot visel, mert az északnyugatra forduló vasút és a keletre haladó országút keresztezi egymást: ez a falu északi sarka, avagy a képzeletbeli kalap csúcsa, ahol csak a bakterház vigyáz a fénysorompóra. Az országúton és a sínpáron túl, a szántóföldeken pedig aligha fognak utcákat nyitni. Fülöpszállás egyedül a délnyugati sarokban, a vásártér és a szeszfőzde után terjeszkedhetne, ha a község kapuján új betelepülők dörömbölnének, tömegesen. Csakhogy erre semmi jel. A tanyákról ugyan lassan be-beköltöznek, de alig pótolják azokat, kik fiatalon s végleg elhagyták a szülőfalut, hogy a családi házat bérlakással, a földművelést ipari munkával cseréljék fel. Fülöpszállás tehát: stagnáló nagyfalu. Hivatalosan persze csak község, nincs is remény a nagyközséggé válásra. A helyi közvélemény,amelyamúltban nem ritkán acsarkodóit a szomszédos falvakra, már békésen tudomásul vette, hogy Szabadszállás és Izsák régen lehagyta őket. A különbséget gyakran eltúlozzák, hogy némileg sajnáltassák magukat, de a pusztulás rémképe nem gyötri őket. A település ugyanis előre rukkol, ha nem is látványosan, főleg a közepén és a széleken: a legbelső és legkülső körön. Az árnyas főtér, a református templom, a terebélyes tanácsháza még a múlt századra utal, pedig a régi formák s vonalak rendjét, harmóniáját megtörte az új ABC-áruház és az orvosi rendelő. A falu ősi magját, a szabálytalan főteret és a kanyargó belső utcákat gyűrűként veszik körbe a széleken épült, egymásról kopírozott kockaházak. Fülöpszállás településszerkezete most olyan, mint egy öreg fa belseje: középen sűrűsödik össze a mag, a legrégibb réteg, ezt követik 35
