Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 7-8. szám - Kósa László: Újváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák

bek is rendre meglátogatták, de hosszabb ideig nem időzött itt senki gyűjtésre adva a fejét. A helyben lakók közül pedig nem akadt tanár, taní­tó vagy lelkész, hogy más tájak példájára évtizedes munkával összegyűjtse a vidék néphagyományainak javát. Gömörben így sok érték süllyedt el vissza- hozhatatlanul. Régebbi feljegyzések pompás da­rabjai, muzeális tárgyak tanúskodnak a hajdani kincsekről. A még fennálló tornácos öregházak, fatornyok, erődtemplomok, festett famennye­zetek, Szent László-freskók, faragott fejfák emlé­keztetnek egy eltűnt jellegzetes világra. Ujváry Zoltán a debreceni egyetem néprajzi tanszékének tanszékvezető docense az utolsó időben vállalko­zott rá, hogy a nemzeti kultúrának megmentse a gömöri folklórt. Ujváry munkásságának nem vá­ratlan eredménye a mostani vaskos kötet. Kuta­tásai elsősorban a népszokásokra vonatkoznak, de számos tanulmánya és közlése tanúsítja, hogy rendszeresen gyűjtött folklóralkotásokat hazai és szomszéd országokban élő magyarok, valamint zempléni szlovákok és bihari románok között is. Mostani kötetének anyagát 25 évvel ezelőtt kezd­te gyűjteni, és mintegy százötven magyarországi és szlovákiai magyarlakta helység bejárását tudja maga mögött. A gömöri táj jelenlegi és közel­múltbeli népköltészetéről nyújt képet számunk­ra. A cím pontosan jelzi azt a két nagy műfajt, amely a kötet anyagának zömét teszi. Azért fontos ezt külön kiemelni, mert közvéleményünk ma is hajlamos népi líránkat a népdalok egységes tömb­jének tekinteni, pedig a kutatás már régebb óta különbséget tesz a népdal műfaji csoportjai kö­zött, s az utóbbi évek antológiái törekednek sok­rétűségének bemutatására. A műfaji csoportok, alcsoportok szétválasztása azonban a kutatásban még vitatott, a gyakorlatban is fogós feladat, mert szorosan egymásba kapcsolódnak, és a szájhagyo­mányban sok az átmeneti darab. Ujváry Zoltán fölosztása a gyűjtött anyaghoz igazodik. Még akkor sem vitatható, ha elismerjük, hogy nagyobb, diffe­renciáltabb tagolást megengedő gyűjtemények­ben egyik-másik szöveget másként sorolhatja be a gyűjtő vagy szerkesztő. Itt a népköltési alkotá­sok a helyükön vannak, és tükrözik a gömöri folk­lór fejlődése legutóbbi szakaszát. A kötet elején viszonylag jól elkülönül­nek a gyermekjátékdalok, bár számuk az anyag egészéhez képest nem nagy. Arról tanúskodnak, amiről általában más vidékeken is, hogy a gyer­mekdalok a felnőtt folklór „leszállott” emlékeit nagy arányban őrzik. A számbelileg legnagyobb csoport, a szerelmi daloké pontosan mutatja a 20. századi magyar népi líra állapotát, amelyben uralkodó, jellegadó szere­pük van. Az újstílusú magyar népdal nagy válto­zékonyságával, könnyen megtanulható voltával, azzal, hogy éneklése szinte egyáltalán nem kötő­dik alkalomhoz, óriási népszerűségre tett szert. Törvényszerű, hogy a közelmúlt esztendőkben Gömörben is legtöbbször szerelmi dal került a gyűjtő jegyzetfüzetébe vagy magnetofonszalagra. 90 Szabályosan egészíti ki ezt a jelenséget az, hogy a kötetben viszonylag keveset találunk a nép­szokások költészetéből. Ezek ugyanis régebbi rétegbe tartoznak és alkalomhoz kötöttek. Ar- archaikus fokon például a lakodalom forgatóköny­véhez szorosan hozzátartoznak a dalok, amelye­ket minden alkalommal szinte szertartásszerűen énekelnek. A kötet anyagának tanúlsága szerint ma már Gömörben leginkább a népszerű szerel­mi dalok hangzanak föl a lakodalmakon. Az a né­hány darab, amely még megtartott valamit egy­kori kötöttségéből, harmonikusan illeszkedik kö­zéjük, mint ahogyan Ujváry Zoltán is egybesorol­ta őket. A jeles napok népköltészetét elsősorban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szép betlehe- mesek, kánták, köszöntők képviselik. Katonadalok tekintetében is az általános fejlő­dési iránnyal találkozunk Gömörben. A szerelmi dalok mellett a legnépesebb csoportot alkotják, akár a legtöbb magyar vidéken. A katonadalok egy bizonyos életforma sajátjai, s bár különös volna foglalkozási csoport költé­szeteként fölfogni őket, mégis azok mellé a mű­faji csoportok mellé állíthatók leginkább, ame­lyek életformával fémjelzett foglalkozási csopor­tokhoz kötődnek. Ezeket képviseli a több, mint egy tucatnyi szolga-, summás- és aratódal. Továb­bá a vidék folklórját kifejezetten jellemző pásztor- és betyárdalok. Az egykori Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyék határvidékén és a környező kiterjedt dombságon igen nagy a múltja a pásztorkodásnak, különösen a juhászatnak. A juhászok egymás közt házasodtak, messze földre, sokadíziglen tartották a rokonságot, határozott öntudattal különültek el a falvak földműves népétől. Életmódjuk mellett kedveit dalaik is megkülönböztették őket mások­tól. Ismert dolog, hogy a pásztortársadalom fog­lalkozása okán sűrűn érintkezhetett a hajdani betyárvilággal. Betyárhagyományokban különben bővelkedik a vidék. A helyüket nem találó betyárok dalaival több panaszdal, bújdosódal hangja összecseng. A kap­csolat nem szorul bővebb magyarázatra. A kötet panasz- és bújdosódalai közül — úgy tetszik — azonban nem is egy betyárfolklór, illetőleg a be­tyárvilág virágzásánál távolabbi múltra, a 18. szá­zadra vall. Ujváry Zoltán hozzájuk csatolta az amerikás dalokat is. Hangulatuk valóban ide vonz­za őket. A gömöri tájról országos viszonylatban igen jelentős volt az amerikai kivándorlás. Ujváry egész sor új megfigyeléssel gyarapítja ennek a tár­sadalompolitikai események a néprajzi irodalmát. Megjegyzéseiből kitetszik, hogy nemcsak a nép- költészetben, de a kultúra más területein is volt nyoma, csakhogy a kutatás eddig elhanyagolta szélesebb körű vizsgálatát. Külön érdekessége és értéke a kötetnek néhány olyan dalcsoport bemutatása, amelyek mellett — mert nem álltak a hagyományos folklórérdeklődés központjában — a gyűjtők gyakran szenvtelenül mentek el: vásári nórák (kikiáltások), koldus­énekek, bakternóták, tréfás dalok, cölöpverő nő­tt

Next

/
Oldalképek
Tartalom