Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Kósa László: Újváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák
bek is rendre meglátogatták, de hosszabb ideig nem időzött itt senki gyűjtésre adva a fejét. A helyben lakók közül pedig nem akadt tanár, tanító vagy lelkész, hogy más tájak példájára évtizedes munkával összegyűjtse a vidék néphagyományainak javát. Gömörben így sok érték süllyedt el vissza- hozhatatlanul. Régebbi feljegyzések pompás darabjai, muzeális tárgyak tanúskodnak a hajdani kincsekről. A még fennálló tornácos öregházak, fatornyok, erődtemplomok, festett famennyezetek, Szent László-freskók, faragott fejfák emlékeztetnek egy eltűnt jellegzetes világra. Ujváry Zoltán a debreceni egyetem néprajzi tanszékének tanszékvezető docense az utolsó időben vállalkozott rá, hogy a nemzeti kultúrának megmentse a gömöri folklórt. Ujváry munkásságának nem váratlan eredménye a mostani vaskos kötet. Kutatásai elsősorban a népszokásokra vonatkoznak, de számos tanulmánya és közlése tanúsítja, hogy rendszeresen gyűjtött folklóralkotásokat hazai és szomszéd országokban élő magyarok, valamint zempléni szlovákok és bihari románok között is. Mostani kötetének anyagát 25 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni, és mintegy százötven magyarországi és szlovákiai magyarlakta helység bejárását tudja maga mögött. A gömöri táj jelenlegi és közelmúltbeli népköltészetéről nyújt képet számunkra. A cím pontosan jelzi azt a két nagy műfajt, amely a kötet anyagának zömét teszi. Azért fontos ezt külön kiemelni, mert közvéleményünk ma is hajlamos népi líránkat a népdalok egységes tömbjének tekinteni, pedig a kutatás már régebb óta különbséget tesz a népdal műfaji csoportjai között, s az utóbbi évek antológiái törekednek sokrétűségének bemutatására. A műfaji csoportok, alcsoportok szétválasztása azonban a kutatásban még vitatott, a gyakorlatban is fogós feladat, mert szorosan egymásba kapcsolódnak, és a szájhagyományban sok az átmeneti darab. Ujváry Zoltán fölosztása a gyűjtött anyaghoz igazodik. Még akkor sem vitatható, ha elismerjük, hogy nagyobb, differenciáltabb tagolást megengedő gyűjteményekben egyik-másik szöveget másként sorolhatja be a gyűjtő vagy szerkesztő. Itt a népköltési alkotások a helyükön vannak, és tükrözik a gömöri folklór fejlődése legutóbbi szakaszát. A kötet elején viszonylag jól elkülönülnek a gyermekjátékdalok, bár számuk az anyag egészéhez képest nem nagy. Arról tanúskodnak, amiről általában más vidékeken is, hogy a gyermekdalok a felnőtt folklór „leszállott” emlékeit nagy arányban őrzik. A számbelileg legnagyobb csoport, a szerelmi daloké pontosan mutatja a 20. századi magyar népi líra állapotát, amelyben uralkodó, jellegadó szerepük van. Az újstílusú magyar népdal nagy változékonyságával, könnyen megtanulható voltával, azzal, hogy éneklése szinte egyáltalán nem kötődik alkalomhoz, óriási népszerűségre tett szert. Törvényszerű, hogy a közelmúlt esztendőkben Gömörben is legtöbbször szerelmi dal került a gyűjtő jegyzetfüzetébe vagy magnetofonszalagra. 90 Szabályosan egészíti ki ezt a jelenséget az, hogy a kötetben viszonylag keveset találunk a népszokások költészetéből. Ezek ugyanis régebbi rétegbe tartoznak és alkalomhoz kötöttek. Ar- archaikus fokon például a lakodalom forgatókönyvéhez szorosan hozzátartoznak a dalok, amelyeket minden alkalommal szinte szertartásszerűen énekelnek. A kötet anyagának tanúlsága szerint ma már Gömörben leginkább a népszerű szerelmi dalok hangzanak föl a lakodalmakon. Az a néhány darab, amely még megtartott valamit egykori kötöttségéből, harmonikusan illeszkedik közéjük, mint ahogyan Ujváry Zoltán is egybesorolta őket. A jeles napok népköltészetét elsősorban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szép betlehe- mesek, kánták, köszöntők képviselik. Katonadalok tekintetében is az általános fejlődési iránnyal találkozunk Gömörben. A szerelmi dalok mellett a legnépesebb csoportot alkotják, akár a legtöbb magyar vidéken. A katonadalok egy bizonyos életforma sajátjai, s bár különös volna foglalkozási csoport költészeteként fölfogni őket, mégis azok mellé a műfaji csoportok mellé állíthatók leginkább, amelyek életformával fémjelzett foglalkozási csoportokhoz kötődnek. Ezeket képviseli a több, mint egy tucatnyi szolga-, summás- és aratódal. Továbbá a vidék folklórját kifejezetten jellemző pásztor- és betyárdalok. Az egykori Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyék határvidékén és a környező kiterjedt dombságon igen nagy a múltja a pásztorkodásnak, különösen a juhászatnak. A juhászok egymás közt házasodtak, messze földre, sokadíziglen tartották a rokonságot, határozott öntudattal különültek el a falvak földműves népétől. Életmódjuk mellett kedveit dalaik is megkülönböztették őket másoktól. Ismert dolog, hogy a pásztortársadalom foglalkozása okán sűrűn érintkezhetett a hajdani betyárvilággal. Betyárhagyományokban különben bővelkedik a vidék. A helyüket nem találó betyárok dalaival több panaszdal, bújdosódal hangja összecseng. A kapcsolat nem szorul bővebb magyarázatra. A kötet panasz- és bújdosódalai közül — úgy tetszik — azonban nem is egy betyárfolklór, illetőleg a betyárvilág virágzásánál távolabbi múltra, a 18. századra vall. Ujváry Zoltán hozzájuk csatolta az amerikás dalokat is. Hangulatuk valóban ide vonzza őket. A gömöri tájról országos viszonylatban igen jelentős volt az amerikai kivándorlás. Ujváry egész sor új megfigyeléssel gyarapítja ennek a társadalompolitikai események a néprajzi irodalmát. Megjegyzéseiből kitetszik, hogy nemcsak a nép- költészetben, de a kultúra más területein is volt nyoma, csakhogy a kutatás eddig elhanyagolta szélesebb körű vizsgálatát. Külön érdekessége és értéke a kötetnek néhány olyan dalcsoport bemutatása, amelyek mellett — mert nem álltak a hagyományos folklórérdeklődés központjában — a gyűjtők gyakran szenvtelenül mentek el: vásári nórák (kikiáltások), koldusénekek, bakternóták, tréfás dalok, cölöpverő nőtt
