Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (5. rész: Egy maffia természetrajza

kérem szabadlábra helyezésemet. . „Ha a jogász azt mondja, hogy három nap gondolkodási időt kér, az őrá tartozik. Én független vagyok a kirendelt védőktől.” Gubán az, aki a bíró minden hozzá intézett kérdésére felpattan a gyóntatószékből, mielőtt válaszolna. A bíró felvilágosítja, hogy ülve is megteheti a vallomását. Ő azonban heccből felpattan még néhányszor: „Megszoktam, tisztelettel!”; nyilvánvaló, hogy a nyomozati szakasz dresszúráját karikírozza. Utánarúg az orvosszakértőnek; „Gyomorfekélyem miatt alkalmatlannak találtak katonai szolgálatra. Előzetes letartóztatásom óta bőrfertőzésem van, rühes vagyok. Mindezeket a betegségeket már nem is mondtam a szakértőnek, mert amikor idegességre panaszkodtam, és arra, hogy állandóan izzad a tenyerem, akkor azt válaszolta; »Nem kell bűncselekményt elkövetni, és akkor nem izzad a tenyere«.” Ő az, akinek valamilyen haszonnal kecsegtető üzletébe 200 ezer (!) forintot fektetett be egy fuvarozásból kiszegényedett öreg. Ő az, aki végig a nyomozás során, de még a tárgyalás elején is tagad: nem látott, nem hallott, nem tudott semmit, nem ismer senkit. Szembesítéskor: „Én nem vettem át semmit, én most látom először Krupa Mihályt. . .” (Aki sűrítményt vitt neki.) A tárgyalás elején jól megjátszott műfelháborodással mosolyogtatja meg a publikumot: „Én tisztelt bíróság, ezekkel a szarkákkal sose találkoztam este,” ám a tények súlya alatt roskadozó és a „szánombánom” álláspontra helyezkedő pilóták — Szőke Nagy maffiájának tagjai — rávallanak. Végül kibontakozik a tényállás: eszerint Gubán 4 q citromsav és 5 tartály sűrítmény átvétele okán találtatott orgazdának . . . Kiderül még, hogy a sűrítményt is, a céest is sürgette: Tóth János emlékszik szavaira, amikor Szőke Naggyal nála járt: „Hozzátok már azt a szart (= citromsavat), mert így nem ér semmit.” Ugyancsak az Opelos Tóth előadásából derül ki, hogy Gubán nem tudott bort csinálni. Idézzük Tóthot, aki egyszer kapott tőle egy műanyag kannával: „Amikor hazavittem, akkor láttam, hogy teljesen zavaros, az alján valami nyúlós volt, édes volt. Az apósom azt mondta, nincs benne sav, ez nem látott tőkét, csinált bor. Három nap múlva ki is kellett önteni.”

Gubán az, akinek pálfordulására az ügyész kiterjeszti Szávai Lászlóra is az orgazdaság vádját. (XXV. rendű, 2 évi börtön, 25 000 Ft vagyonelkobzás.) Szávai ott volt Gubánnál szüretelni. „Nem csukta be a szemét, látta, hogy javítom a mustot sűrítménnyel, mondta, hogy neki is kellene egy szállítmány.” Gubán készségesen megrendelte barátja kérésére a sűrítményt, és fogadta is azt: („íré a világításom, menj már ki kérlek, a tartálykocsi elé.”)

Ügyész: Maga erről eddig nem beszélt!

Gubán: Ügyész úr, tisztelettel, én semmiről a világon nem beszéltem, se a rendőrségen, se máshol.

Bíró: Miért nem?

Gubán: Az volt, hogy én nem ismerek senkit, nem érdekel semmi ... De világos, hogy nem ülök senki helyett a börtönben. A magam bűnét azt viszem, de mindenki vigye a magáét.

Ügyész: Gubán, én mondtam magának, hogy mindenki a saját bőrét mentse.

Gubán: Ez van most! Elérkezett az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Szávai László 27 éves volt 1974-ben. Vagyona „egy öreg ház és két használt gépkocsi”. Öltözéke: barna kockás zakó, vajszínű ing, zöld nyakkendő. Haja nem lobogós, de van annyira hosszú, hogy csak a fülcimpája látszik ki alóla. Egy-egy válasznál meghajlik, helyesen a bírónak. Olyan benyomásom van róla, hogy inkább szabadnapos főpincér, mint „egyéni gazda”, ám e tényt tenyerének bőrkeményedései minden kétséget kizárólag bizonyítják. Egyáltalán nincs ínyére, hogy Gubán tiszta vizet önt a pohárba. A juhászborászból lett bűntárs azonban nagy adut tart a talonban: Szőke Nagy bámulatos emlékezetét.

Bí ró: (Szőke Nagyhoz) Ön kérte Gubántól a pénzt, Gubán pedig Szávaitól?

57