Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 7-8. szám - Fehér Zoltán: Bátyai táltos és garabonciás hiedelmek

világból szerzi meg az orvoslás tudományát az emberiség számára. „Aki foggal születik — mesélte M. Péterné — vannak most is olyan gyerekek — abbul lesz a tátos. Az anyja kétségbe esik, ha ilyeneket lát. Ha így vót, mikor tizenhárom éves a gyerek, akkor eltűnt onnanhazúrú. És nem tudták, hogy merre van a gyerek. Akkor a szülők kétségbe vannak esve. De a gyerek nincs sehol, nem találják. Aztán két év múlva hazatér a gyerek. Elmondja szüleinek, mi történt vele. így mondta nekik: Eljött egy öreg bácsi, az vót a tátos, és magával vitte. Bekötötte a szemeit, bedugta a füleit, kezeit, lábait összekötötte. És akkó odateszi valami acskó formába, vagy valami ilyen forma vót az. És viszi magával, emelkednek a levegőbe. Azt mondta neki, úgy hallgasson, hogy sehol egy kukk nesz ne legyen. Mikor felértek a magasságba, akkor ott az öreg valakivel beszélgetett. Ott vót valami szépség: kertek, füvek, fák. Ilyenbe értek. Akkó az öreg minden fú'rű, fárú, minden egyes ilyen dógokrú megmondta, hogy melyikbe milyen orvosság rejlik. Erre elnevették magukat. De a gyerek zsákba vót. Akkó nem tudott hallgatni tovább, ő is kitört. Arrú nem is mondtam, kapott ő ott a zsákba enni-inni, csakhogy hallgasson. Amikor abba a nevetségbe kitörtek, a gyerek is megszólalt. Akkor az öreg rákiabált: Te haszontalan, neked ez nem való! Elzavarták, mert ű is már minden titkos orvosságokat tudott. Akkor lent taláta magát. Ki is engedték, ki is bontották. Hazagyütt a szüleihez. Akkor ez vót az első orvos. Az anyám azt mondja, ez igaz vót.” Másik történetben a földre zavart táltosgyereknek előbb „egy hónapig bűnhődnie kell, és akkor már megkezdheti a munkáját”. Ez az egy hónapig tartó bünhődés a táltosbetegség, amely alatt vagy elvállalja küldetését, vagy belepusztul a táltosjelölt.

Az elragadtatás útján történő tudományszerzést bőven szemléltethetném bátyai példákkal. A sok adat közül nézzünk egy előbbitől némiképp eltérőt. „Egy gyerek megszületett foggal. Tizenhárom évig úgy volt. Aztán legeltette a birkát. És jött egy sötét felhő szivárvánnyal. Az egyik vége lehajult a Remenicébe, ott ivott, és azt a gyereket is beszívta. Aztán az a szivárvány, ahogy tele szívta magát vízzel, fölment. És azután a levegőbe vót a sárkány, tátos nevezetű. Az is vót ember. Az a gyerek ott vót nem tudom meddig, sokáig ott vót. És megtanulta ottan attul a tátostul, hogy mindenféle orvosság fűbe, gazba, gyökérbe. Áztat sorolta a gyereknek, hogy aztat ű szedje a fejébe, mer nagyon jó használható lesz. Aztán olyan nagy felhő gyütt, hogy őrület. Vizszakadás lett. Azzal a vízzel, a felhőszakadással a gyerek legyütt. Má akkó nem vót gyerek. És itt a földön járt, és beszélte azt az orvosságot. És az használt is. Pláne nemi bájtul ...” (Ezután az adatközlő egy nemi betegség elleni népi gyógymódot ismertetett.)

A sámánizmus világképét is megőrizték ezek a történetek. Az egyikben a táltosjelölt a Felső világban járt, ahol „kertek, füvek, fák” vannak, másikban a jósnő a Világ- folyón jutott el a Túlvilágra. Ez az ősi világkép jó néhány bátyai tündérmesében is megtalálható. (Szürkeló Pétör, Milos Kobilos, A Nap, a Hold meg a Szél sógor címűekben.) Amikor azonban mesét mondanak, mesélő és hallgató egyaránt tudja, hogy most kitalált történetet hall. A hiedelemmondákat, különösen az élménymondákat, viszont igaznak fogadták el. „Az anyám azt mondja, ez igaz vót” — fűzte a történet végéhez M. Péterné.

A táltosok rendje

A következő adatból kiderül, hogy vannak túlvilági és evilági táltosok, s mindegyiknek megvan a maga feladata. „A főtátosnak vannak legényei, akiknek parancsol. Mondja, hogy merre menjenek, mit csináljanak. Egyik hozza a vizet, másik a felhőt, harmadik . . . hát ott is sütnek meg főznek. Egyszer a kunyhóba főztek. Arra gyütt egy részög embör. Kérdezte tűlük, mit főznek. Azt mondták, ha hoz nekik bort, ő is