Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 7-8. szám - Bárth János: Néprajzi csoport és népművészet (A pota példa)

tettek a szobák falainak felső szélére és a házhomlokzatok eresz alatti részére. A két világháború közötti években terjedtek el az óriási falfelületeket virágerdővel borító igen sokszínű pingálások. A magyar közvélemény és a nemzetközi kiállítások közönsége azután ezt a nagy felületeket beborító pingálást ismerte meg. Tehát ez a díszítési mód vitte el messzi földekre a pota néprajzi csoport díszítőkedvének és művészetteremté- sének hírét.

Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy Kalocsa város és a kalocsai szállások parasztnépe a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század elején teremtette meg azt a kalocsai népművészetet, amelynek a környékbeli helységek népéletére nem jellemző egyéni arculata és egyedi világa sok egyéb mellett néprajzi csoporttá avatja azt a népet, amely megalkotta. Valószínűleg a pota szó is csak a századforduló táján vált a mai értelemben vett népcsoportnévvé, vagyis akkor, amikor már volt mögötte tartalom, jellegzetesség, kulturális különállás. A pota néprajzi csoport eszerint a legújabb magyar néprajzi csoportok egyike, amelynek fénykora a XX. század elejétől a XX. század közepéig terjedő félévszázadra esett. A XX. század közepe óta, a régi paraszti életforma megváltozása, valamint a tömegkommunikációs eszközök, a városi divat stb. falusi elterjedése, illetve az országszerte jelentkező kulturális integráció révén a poták néprajzi csoport jellege is feloldódik, megszűnik. Egyrészt eltaszítja magától ez a népesség is azokat a hagyományos műveltségi elemeket, amelyek néprajzi karakterét megadták, másrészt a kalocsai népművészet formái, technikái, díszítőelemei alkalmazott, dekoráló díszítőmódként más vidékeken, nem parasztok között is terjednek, különösen Kalocsa környékének azokban a községeiben, amelyek eddig a poták más kultúrájú környezetét jelentették.

38