Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Buda Ferenc: A fordítás öröme és reménytelensége
Hazatérésem után egyéb, sürgősebb munkák egy időre elszólítottak a kirgiz szótár mellől. Amint azonban nagyritkán egy-egy üres félórám akadt, elővettem, fordítgat- tam, cédulázgattam a közmondásokat. így lassanként, sokszori nekiüléssel a két szótár 1540 lapjáról — a 76 ezer szócikken végigaraszolva — mintegy 640 szólást és közmondást jegyeztem le, elkészítve a szószerinti magyar fordítását is valamennyinek. Az a bizonyos „tettenérés” tulajdonképp már a legelején megtörtént. Mondhatni: lépten-nyomon. Olyannyira, hogy már nem is okozott szellemi izgalmat az a játék, hogy Grebnyev műfordításait egybevessem az eredetivel. Beláttam — s nem is minden röstellkedés nélkül —, hogy Grebnyev a lehetetlent kísértette meg: kirgiz verset próbált oroszra fordítani. Ehhez akkora — nyelvi és kulturális — szakadékot kellett volna a költészet eszközeivel áthidalnia, amekkora csak egy ragozó nyelvet beszélő nomád pásztornép s egy flektáló nyelvet beszélő, régóta letelepült földmívelő nép között lehetséges. S hogy e kijelentés ne tűnjék szélbe mondott szónak, vegyünk sorra néhány eltérést a két nyelv között: Az orosz szónak bármelyik szótagja lehet hangsúlyos; sőt, a hangsúly helyének jelentésmegkülönböztető funkciója van. A kirgizben a hangsúly állandó. Az orosz beszéd a hangsúlyos magánhangzókat hosszan és világosan ejti, a hangsúlytalanokat viszont röviden és elmosódottan. A kirgizben a hangsúlyos és hangsúlytalan magánhangzók kiejtése között ilyen különbség nincs. Az orosz nyelvben szép számmal vannak vegyes hangrendű szavak, továbbá szótag- kezdő mássalhangzócsoportok. A kirgiz nyelv következetesen érvényesíti a magánhangzóharmóniát (ez a törvény kiterjed az ajakkerekítéssel képzett hangokra is), a mássalhangzók torlódását pedig még a jövevényszavak esetében is igyekszik feloldani. A névszók mondatbeli viszonyának kifejezésére az orosz elsősorban elöljárókat használ. Ugyanezt a szerepet a kirgizben a ragok vagy névutók töltik be. Az orosz mondatszerkesztésre jellemzőek az értelmezőként hátravetett igeneves szerkezetek, vagy a vonatkozó névmással ill. határozószóval bevezetett alárendelt mellékmondatok. A kirgiz mondatszerkesztés kerüli a mellékmondatokat, az igeneves szerkezetet pedig előrevetvén jelzőként vagy határozóként alkalmazza. Az oroszban a mellékneveket külön formáns és másféle ragozás különbözteti meg a főnevektől. A kirgizben ilyen megkülönböztetés nincsen; elvileg bármely főnév használható melléknévként is, s valamennyi névszóhoz azonos ragok járulnak, a toldalékok különböző alakváltozatait a magánhangzóharmónia s a mássalhangzóhasonulás törvénye határozza meg. Sorolhatnánk tovább is e különbségeket, de talán ennyi is elegendő annak a belátására, hogy versfordítás esetében ezek úgyszólván leküzdhetetlen akadályokat jelenthetnek. Az orosz terjengősebb, lágyabb, dinamikusabb, a kirgiz tömörebb, keményebb, statikusabb. (E sommásan megfogalmazott minősítés persze csak viszonylagosan értendő: szükség esetén bármely nyelven lehet tömören fogalmazni avagy lágyan beszélni — a lehetőségek mértéke nem egyenlő.) Nem akarom a kirgizről oroszra való fordítás problémáit további példák sorával magyarázni, egy azonban még idekívánkozik: az oroszban oly gyakori szókezdő mássalhangzótorlódások roppant megnehezítik a kirgiz versre — de a mindennapi beszédre, szófordulatokra is —jellemző alliterációk visszaadását. 14
