Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)
a dogunkat jól, ót jól laktam, oszt mentem kifele a juhokho. Nem tudtam enni addig, míg girincre nem vágtam az asszonyt. Hát pedig akkor mán vótam hatvannál is több. Hát még olyan is vót, kenyeret sütött az asszony, fűtötte kifele a kemencét. Én meg odadűtöttem a kemencébe, oszt aláfűtöttem az asszonynak. Hát még hetenkint elmegy most is, csak nem jó a cimborám. Mer ha jó vóna a cimborám, akkor vóna jó az is. De így mán nem olyan jó. Mer ha előakarom venni az asszonyt, akkor ég-főd szakad rá, rimánkodik, hogy hát nem vót élig, hát ne csinájjak mán belüle vín bolondot. De azt mondtam mán neki, hogy nincsen öregasszony, akkor öreg az asszony, ha a lábát nem tudja szíjjel rakni. Ennek az asszonynak mán nem kell, hiába döföli az ember, olyan mintha a csalánho verné, mer ha a csalánho veri az ember, lelankad. Haj, csak az a baj mán kedves, hogy nyócvan fele, hazafele. Oszt hiába szid az asszony, hogy nem vót élig, hát ha élig lett vóna akkor nem állna fel, mit csináljak vele, hidegvizes ruhával borogassam, mert azír csak sokkal jobb a meleg borogatás.” „Bár annyi tehenem vóna, ahányszor kirúgott a hámbul az ember is, meg az asszony is.” „Mondom, bár annyi tehenem vóna, akkor a vásárba én vónék a leggazdagabb ember. Mer azt se felejtsük, hogy nem egyformák vagyunk. Nem egyformán születtünk, a vír se egyforma mindnyájunkba. Az egyik sűrűbb vírű, nagyobb vírű, mint a másik, és ez így van a nőknél is. Hát azír az ilyesmit nem kötöttík a kutyafarkára, de azír sok részi kitudódott.” „Amék asszony kurva lett, oszt megtudta az ura, veszekedtek, de azír nagyobb részi együtt maradt, pláne ha az urának, a családnak gondját viselte. Nagyon ritkán adódott vállás, mer ez nem olyan, mint mikor elnyű az ember egy csizmát, oszt hónap kicserélem. Egy asszonyt nem lehet olyan hamar kicserélni. Az mán egy pusztulás vót. Amikor egy házasságot felbontanak, az ember akkor pusztul. Egyszer ügyi a világ szeme is, meg az a kis himmi-hummi is pusztul, meg akkor mán sokkal jobban fiit hozzáfogni nősülni.” „Például itt az is nagy baj vót abba az időbe, hogy nagyon sokan érdekbül házasodtak. Kicsapongóvá vált leginkább az ember, mer gazdag vót, oszt módjában vót ki- csapongani, ideje is vót, píze is vót. Az én gazdám is használta az egyik szógálójányt, oszt az viselős lett tűle, megtudta a felesíge is, de hogy a falu ne vegye űket nyelvire, közös-akaraton hozzám akarták adni a jányt, mer tudták, hogy én is szerettem. Még két hód fődet is adtak vóna vele, de én nekem nem kellett.” „Minálunk is, hogy én kirúgtam a hámbul mikor úgy adódott, de az asszonyt sose vettem észre. Az én felesígem sejtette, hogy más asszonyokat is használok, de nem vitte kenyírtörésre a dógot, mer fiit ügyi, hogy képes leszek oszt ott hagyom a családot, vagy nem adok pízt. Pedig úgyse csináltam vóna én nagy bolondságot, nagy vesztesig mán az ha szíjjel mennek. Ó, meg az akkori asszonyok jobban tudtak tűrni is az uruknak.” „Én kijelentem itt, hogy én a feleségem nem csaltam meg, mióta a feleségem. Pedig énnekem is lett vóna, majdnem annyi, mint a fűszál, mer fuvaros ember vótam, asszonyok között járkáltam, de én a feleségem annyira tiszteletbe tartottam, hogy én abba nem mentem bele, hogy megcsaljam. Megtettem vóna azír én, de mondom ez kipattan elébb-utóbb. A jó házasságnak meg abba a pillanatba vígé. Szemrehányás, meg íg/. meg úgy. Ettül mindig óvatkoztam.” „Tudja az asszonynak is van egy külön termíszete. Fírhe megyen, de valahogy vagy érzésbül vagy kínytelenségbül hozzáment, de nem szerette. Vagy kicsinylette a porciót, hogy kicsi vót a szerszámja az embernek vagy pedig nagyollotta, mer ilyen is 12
