Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)
oszt azt a vires vizet borba tette, vagy pogácsát sütött vele. Oszt azt mondták, hogy az a pogácsa csalja. Pedig a fenét az csalta, hanem az a legíny is vágyott mán a jányra. ígértünk oszt a jánynak mindent. Hátha mindnek igazat mondtam vóna, ahány nekem vót, akkor mi az isten lett vóna velem? Mennyi felesígem lett vóna. Muszáj vót ígérni, mer nem álltak vóna még szóba se velünk, nem hogy adtak vóna valamit. Nősülésre meg nem gondolhattunk, csak miután kiszógáltuka császárt, csak a katonaság után. így osztán segítettünk magunkon, ahogy tudtunk addig. Hát csak legínyek vótunk, hát azír tudtuk, hogy hun lehet, meg megpróbálta az ember. Vótak olyan menyecskék, akik adtak egy kila szalonnáir is, vagy elmentünk a szabadjányokho a kuplerájba, meg az azelőtti világban majdnem minden kocsmában vótak ilyen borjányok. A legí- nyeket nem szólták meg írté, mer a katona, meg a pap, meg a legíny odamegy, ahunn kap. Hát a legíny az mindig ember, mégha a kalapjába szarik is. A jány az mán égiszén más, égiszén más. Annak kötelessíge megőrizni magát. Vót olyan is itt a faluba, hogy a násziccakán jött rá az ember, hogy levertík előtte a harmatot, és kérem szépen otthagyta az asszonyt. El is választották tűié, mer ügyi mán próbált vót.” „Nagyon kellett régen egy jánynak magára vigyázni, akármilyen rangbelihe is ment vóna férjhe, azt nézték elsőként, milyen a magaviseletje. Pédául az én barátnőm Debrecenbe szógált, oszt eljött a bálba, de a legínyek nem kérték fel, mer piros cipő vót a lábán, mer hát ű mán divatozott. De nehezebben kaptak az ilyen cselédlányok azír is párt maguknak, mer idegenbe szógáltak, oszt nem tudták, hogy ott, hogy viselkedtek. Ugye Debrecenbe vótak katonák is, ott összeösmerkedtek katonával, oszt vótak itthon olyan falusi fiúk, akik azt mondták — a, katonaszekér a, nem kell nekem — vagy azt, hogy — na, az a jány is biztos valakinek a szalmazsákja vót mán! — Pedig azok a cselédjányok is tisztességesek vótak ugyanúgy, mint a többiek, csak közülük jobban kerültek ki azír olyanok, akiket mán használtak, ki vótak próbálva, mer ügyi mán elhálta valaki. Olyan is vót, aki gyerekkel állított haza. A faluban maradt jányok közül is bizony került ki olyan, aki megesett. Az ilyennek osztán megállása nem vót, annyi mocskot szórtak rá. Ilyeneket mondtak rá, hogy — na, mán ez sebért a bűnbe”, /zeniek neki alulrul, viszketett mán neki nagyon, na ez sűrű vírű. Az egyik megesett jányrul, egy szép német jányrul még nótát is kötöttek: Meczger Kati de kövér, kisangyalom. Talán mandulával él, kisangyalom. Avval bizony, fenével, Szabó csendőr tökével, kisangyalom. Bödönösi kút mellett, kisangyalom. Meczger Kati megellett, kisangyalom. Nem kellett neki bába, Megellett az magába, kisangyalom. Az ilyeneket legtöbbször elú'ztík a háztul, mer szégyent hozott rájuk. Az ilyenek közül legtöbben elmentek valami idegen helyre szógálónak. A legények nem álltak szóba velük, azt mondták, aki leszedte a tejfelt, igya meg a savóját is. így nem maradt más nekik, mint valamék özvegyember vagy öreglegény, azokat is kommendálták nekik. De azér a jányok legtöbb része megtartotta magát az urának.” „Nagyon cudar világ vót azír rígen, mer nem mindenki választhatta meg magának a párját. A vagyon vót az úr. Még az is, akinek csak egy kicsije vót, az is azt nízte, hogy itt is egy kis csomó, meg ott is egy kis csomó, oszt abbul lesz egy nagy csomó. A vagyon vót a legelső. Az én anyámék is ellenezték az én uramat abba az időbe, mer 8
