Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)
azt szerették véna, ha gazdagabb férfiho megyek, mert egyedüli gyerek vótam. Az én apám abba az időbe vitéz vót. Vót néki vitéztelke, úgy hogy 15 hód fődet dógo- zott, az én uram peniglen juhász ember vót, nem vót födje, birkája vót 73 darab. De én csak hozzámentem. Egy kicsit az anyám éreztette velem, de később csak me- békéit. De a legtöbb esetbe, nem vehette el a szegényebb fiú a jányt. Azt mondták a szülők: ócsó a mi jányunk oda. Hát a csúnya gazda jányok, vagy testihibások hozzámentek a szegényebb kérőhöz is, mert a nóta is azt mondja: Leszedik az ibolyát a szagáér, Elveszik a csúnya jányt a jussáér. Vót itt a Batthyány uccán egy gazda, annak vót egy szuszka jánya az Erzsók, így beszílt az orrábul, oszt hiába vót a jánynak 25 hód födje, csak nem akarta senki feleségül venni. így oszt hozzáadták a kocsisukho, az egy szíp, derík, barna ember vót. De oszt gyakran veszekedtek, mer az új ember kezdett gazda módjára dirigálni az asszonynak, oszt ha veszekedtek, elkezdte Erzsók néném a kézivel ütögetni az ágyíkát, hogy — Jankó, ne veszekedj, ezután lettél gazda! — A vagyonér képesek vótak még unoka- testvéreket is összeházasítani a szülők, csak egy darabban maradjon a főd. Hiába zúgolódtak a fiatalok, azt mondták a szülők: majd összetörődtök, vagy a fele se szerette egymást a világon, mégis megszokta. Két malac könnyebben összeszokik, de két vén disznó sose. De ezekbül osztán ritkán lettek jó házasságok.” „Hiába mondták azt, hogy nagy az isten mínese, oszt megtanálja benne mindenki a párját, ha eccer nem vehette el azt, akit kiszemelt belőle. Eccer ugye ott vót az, hogy suba subáho, guba gubáho. Na ha így passzoltak egymásho, akkor lehet, hogy nem adták üköt egyövé, mer az is vót ám, hogy vallás a vallásho házasodjon, hát ezt jobban a katolikusok tartották. Na de akkor még mindig itt vótak a németek, a Németfaluba. A két nép nem házasodott össze. Még emlékszek rá, hogy milyen sokáig beszíltek rúla, mikor az egyik magyar ember, akinek vót 7 jánya, oszt az egyiket egy nímet fiúho adta. Oszt váltig mondogatták — na, Gy. azt a sok jányt nem tudta eladni a magyarok között, mán nímet fiút kellett fogni. Pedig ez mán a húszas évekbe vót.” „Én olyan szegíny vótam, mikor megnősültem, mint a pintek, de a felesígem se különb, de mink legalább szerettük egymást, oszt ez vót a legfontosabb. Azt mondták rígen, hogy a szegínynek, szegíny a fele, pedig én azt mondom, a szegények vótak a leggazdagabbak, mer űk szabadok vótak, maguk választhattak, oszt jobban ki is választhatták maguknak, mer azt níztik, milyen az a másik, nem azt, hogy mennyi födje van, vagy milyen hite van. Ha valami lefogta a kezünket az az vót, hogy azt néztük, hogy jó dógos legyen az a jány, mer nemcsak a nyoszolyára kellett az asszony. Hát vót olyan, hogy akit elvett egy kisiparos mondjuk, azt egy magamfajta paraszt- ember nem vett vóna el, mer nem bírt vóna az egy veder moslékot odaborítani a disznónak. Mit kezdek én egy ilyen asszonnyal, ezt én nem vihetem magammal répaásni, kapálni, mer hát nem bír egy fél napot se dógozni, vagy nem bír markot szedni, töreket hordani. Én megszerettem a feleségem, mer úgy látszott rendes, hú'síges, nem csapodár, meg beosztó. Mer bizony vót olyan, aki ügyes, takarékos, beosztó vót, az egybül is kettőt tudott csinálni, míg a másikra meg úgy mondtuk ezt, hogy lehet behordani az ajtón kubikus talyigával a pízt, az asszony az ablakon keresztül ki tudja hordani. Hiába dógozott az ura, mégis mindig a hoppon vótak.” „Megnéztük azt is, hogy szemre-fülre megjárja-e a jány. De én nem tudnám megmondani magának, hogy melyik a szép jány, mer az egyik azt mondta, legyen takaros, sugár legyen, a másik szerint legyen testes, jó csecses-faros, hogy bírja a munkát, 9
