Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - Goór Imre: Vadnyugati utazás (Kanadai jegyzetek)
Calgaryban megkerüli az Egyetemvárost, meghallgatja a számtalan sportpályán, csarnokban, előadóteremben s a parkokban nyüzsgő színes és színtelen diákokat, akik Izraeltől, Hawaytól, Brazíliától, Japántól, Kínától és a Fokföldtől e városig húzott vonalaikkal sűrű és változatos sugárrózsát írhatnának arra a térképre, amelyre idevezető útjukat berajzolnák. A kövektől, örvényektől redőzött habok felvillognak a húszemeletes épületek ablakaira, melyek mögött serény munka és magas színvonalú oktatás folyik; a klinikákra, az orvosképzés bázisaira s a helyi boltokra, amelyekben kedvezményes áron vásárolhatják meg eszközeiket, könyveiket az egyetem és a kollégiumok diákjai. A kecskeméti Kodály Intézet tanárnője talán éppen kinéz az egyik előadóterem ablakán s a zeneelmélettől kissé távolodván a habok játékában meglátja a száz évvel ezelőtt erre száguldott őslakókat, vagy az állatcsordákat.. . A folyó hullámai összecsendülnek az Egyetemváros „természetes” parkjainak földhullámaival,s egymás között fecsegni kezdenek egy-egy hatalmas sziklatömbről, melyet az emlékeztető szándék — kegyeletül — a parkírozás előtti időkből itthagyott, s most történelmet ír; vagy a szobrokról, ízléssel válogatott térplasztikákról, melyek talán kétszáz év múlva is fiatalnak mutatják majd e tegnaptalan várost. A Bow átfúrja Calgaryt. Tárolásra, vízi sportokra egyaránt alkalmas tavat hizlal, autóutak alatt siklik át, szigetet zár közre, betalál az oroszlános, kétszintű, legrégibb híd alá. Szabálytalanabb mederben erre folyt akkor is, amikor az első világháború után Salgótarjánból, Miskolcról, Pécsről és a Mátra vidékéről néhány magyar család gyerekestül átkelve az óceánon itt letelepedett a környék bányáiban munkát vállalandó. Gyermekeik ma — kortársaim— sokkal jobban beszélik az angol, mint a magyar nyelvet, s az ország legjobb mérnökei, értelmiségi munkásai és a kultúrális élet mozgatói. Ezek a bányák nyitottak kaput a második világháború után ide érkező első honfitársainknak is. Közülük találkoztam D. Gara Imrével, aki kiváló szobrász és kerámikus; a bányászéletből lépett ki a legmagasabb elismerést jelentő akadémiai tagságig, amit konstruktív, a népművészet súlyát és expresszivitását együtt-tartó munkáival érdemelt ki. Az ő korosztályának talán minden magyarja az évek múlásával álmaiban az óhazát járja. S nemcsak álmaiban. A hazai tájékozódás előttük szent kötelesség. Versenyfutás-a realitásokért. S ezek kritikájára is sor kerül: egy-egy budapesti, vagy vidéki rokon halála, vagy a gyermekek anyanyelvi ismereteinek magyarországi ellenőrzése alkalmat nyújt arra, hogy a régi szem az új magyar világba betekintsen. Calgaryban sok magyar él. Egyházak, egyesületek, társulatok tartják össze őket; a második generáció nagyobb része már csak keveset beszél „anyanyelven” s alig tud valamit történelmünkről. De találkoztam olyan családokkal, amelyek különös gonddal nevelik gyermekeiket magyarságra, a származás kötelezte örökség átvételére. A „Stampede” száguldást jelent. Szótáram megriadt állatok futását említi példaként. A Calgary-i-Stampede igazi ünnep, első kanadai élményeim közül való. Gyerekkoromban láttam önfeledt tömeget. A világjáró testnevelő tanár Stroh Scheider Arthur táncos lépteit remegték tízezrek a 30 méter magasban feszülő drótkötél alatt. 9 éves voltam. A Trianontól megzsugorított ország határainak tágulásáért örvendező várost láttam 15 évesen Halason fáklyafényben. Egyetemi éveim után láttam a háborútól, s a némettől szabadult nép felvonuló tömegeit. Láttam a mai Magyarország mértéktartó ünnepeinek együttérző népét; de láttam a személyi kultusz éveinek tömegektől elhagyott isteneit is utcasarkon felejtett felvonulási táblákon és a történelemben. S most itt ez a Stampede. Olyan tempós menet, amit csak az ujjongás diktálhat. Sokat láttam, hát a „száguldás” okát keresem. Az 560 ezres város az útvonal mentén áll, mászik, ágaskodik, kapaszkodik; vagy ül az 38
