Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: A kolozsvári Korunk a történelemben (Balogh Edgár: Itt és most)

utóbb Lackó Miklós kitűnő könyve: a Válságok és választások mutatta be meggyőző ábrázolásban a baloldal válságának ezt a szakaszát s a kibontakozási kísérleteket.) A magyar szocialista gondolat válsága idején a Korunk sem tehetett mást, minthogy tükrözze azt a szellemi válságot és keresse a megoldást. Ezért vonultatott fel különféle eszméket, gondolatokat hasábjain, ezért próbált tájékozódni a húszas évek szellemi áramlatai között, s próbált számot vetni olyan irányzatokkal vagy jelenségekkel, mint a technikai civilizáció, az avantgarde, a freudizmus, az új szociológia. Ezeknek az áramlatoknak és gondolatoknak az ismertetését sem egyszer kísérte marxista kritikai igény, s Dienes László különben is arra törekedett, hogy a korabeli eszmei áramlatok ismertetését a marxizmus távlata egészítse ki. Természetesen mindez nem jelenti, hogy az induló Korunkban nem kapott volna teret a polgári liberalizmus is. Csak annyit jelent, hogy Dienes szerkesztése számot kívánt vetni a baloldali gondolkodás válságával, s segíteni akarta ennek a válságnak a megoldását. Történeti okai voltak annak, hogy a valódi eszmei megoldás már csak a népfrontos korszak eredménye lehetett.

A Korunk kezdeti szakaszának kereső-tájékozódó szellemét csakhamar felváltotta a határozottabb szocialista eszmeiség. Balogh Edgár 1929-re teszi a fordulatot, midőn Gaál Gábor „társszerkesztőként” irányító szerepet kapott a lap arculatának alakításában. Az évtizedfordulón nemcsak a szerkesztőváltozás szabta meg a folyóirat új tájékozódását és új szerepét. Az egész világon végigsöprő gazdasági válság, amely a kapitalista társadalmi berendezkedés általános megingásáról tanúskodott, merőben új helyzetet teremtett, s új magatartást kívánt , ,,1928—29-ben — folytatta Gaál előbb idézett gondolatát — az idő erőinek álarcosbáljáról lehullottak a maszkok. A keresztmetszet-szemlélet vállalhatatlan iróniává lett. A jó értelmiségi számára [. .. ] életkötelesség lett a döntés az elfogadható és elfogadhatatlan, az igen és a nem, a jó és a rossz között. Az idő parancsa [ ... ] volt ez, s a Korunk hasábjaira bevonult a bemutatás helyett a bírálat, az irónia helyett a pátosz, a játékos keresztmetszet helyett a következetes és irányt szabó rendszer.” Balogh Edgár jogosan figyelmeztet arra, hogy ezen „irányt szabó rendszer” éppen Gaál Gábor személyében találta meg a megfelelő szervezőt és képviselőt. „Volt — írja — Gaál Gábor magatartásában valami eredendően más is, olyasmi, ami megkülönböztette nem egy előtte itt járt emigráns írótól. S e rendszerezőbb filozófiai éscselekvőbbművészi érdeklődése,melya népi felelősségszenvedélyes demokratizmusával párosult.” Ennek a rendszerező filozófiának a tengelyében a marxizmus állt, s a cselekvő művészi érdeklődést a szocialista elkötelezettség irányította. Gaál Gábor lett az a szerkesztő, aki válaszolni tudott a kor nagy kihívásaira.

A Korunknak azonban egyelőre meg kellett küzdenie a biztos válaszért. Az új szerkesztő határozottan vágta el azokat a szálakat, amelyek a folyóiratot korábban polgári liberális szerzőihez és támogatóihoz fűzték, a Korunk egy ideig mégis a baloldal válságtüneteit mutatta: állásfoglalásaiban és kritikáiban a „balos” szektariánizmusnak jutott meglehetősen jelentékeny szerep. A harmincas évek elejének magyar forradalmi munkásmozgalmát erősen terhelte meg a dogmatikus-szektariánus gondolkodás, amely nem tudott hiteles válaszokat adni azokra a társadalmi és kulturális kérdésekre, amelyek mind erősebb kihívást jelentettek az első világháború s a bukott forradalmak után. A nemzeti és nemzetiségi kérdés, a középrétegek, a parasztság, a népi mozgalom kérdései egyelőre nem kaptak (csak töredékesen kaptak) választ a marxista gondolat magyar képviselőitől. Ez okozta, hogy a Korunk néhány kritikusa sorra támadta Bartók Bélát, Móricz Zsigmondot, Babits Mihályt, Kassák Lajost, József Attilát, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, általában a polgári humanista és a népi irodalom képviselőit. Ezek a támadások időnként messze túlmentek azon a kritikán, amelyet egy marxista szemlének különben képviselnie kellett; értetlen és személyeskedő támadásokká váltak, amelyek később joggal váltották ki Fábry Zoltán rosszallását s elutasító bírálatát.

75