Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: A kolozsvári Korunk a történelemben (Balogh Edgár: Itt és most)
Balogh Edgár figyelmeztet arra, hogy Gaál nem mindig értett egyet a szektariánus szellemű bírálatokkal, s ha tehette, korrigálni próbálta őket, csökkenteni igyekezett elidegenítő hatásukat. (Például József Attila esetében, akinek verseit a szektás támadások idején is közölte folyóiratában.) ,,Ha genezisében szemléljük Gaál szerkesztői irányvonalát — jelenti ki Balogh — [...], nem lep meg, ha egyes munkatársaival ellentétben újra meg újra bizalommal fordul mindazokhoz a népi erőkhöz, melyek nélkül valójában illuzórikus is lett volna túljutni egy szektás proletkult-elszigetelődésen és magyar valóságirodalomról, forradalmi arcvonalról beszélni. Ennek a belátásnak köszönhető, hogy a Korunk kiheverte átmeneti dogmatikus hibáit, s azokat jóvá is tette, leszűkítések helyett újra a szocializmus szélesebb perspektívái felé fordulva.” Ez az újabb fordulat hozta létre 1934-től kezdve a kolozsvári folyóirat népfrontos szakaszát. Ezt a szakaszt Balogh Edgár két részre bontva mutatja be: a „népfronti Korunkat” 1934—1937-re, a „Korunk szintézisét” 1938—1940-re helyezi. Való igaz, hogy a kolozsvári folyóirat népfrontos fejlődése is hosszabb időszakhoz kötött, s hogy ennek a fejlődésnek az utolsó években értek be igazi eredményei. A Korunk ekkor vált igazán az antifasiszta szellemi ellenállás egyik központjává és szervezőjévé. Módszeresen és tudományos alapossággal vetett számot a felhalmozott kérdéstömeggel, nem engedte át a jobboldali demagógiának a nemzeti- és parasztkérdés taglalását, részletesen tárgyalta a nemzetiségi társadalom gondjait, a nemzetiségi kultúra eredményeit és feladatait. Ekkor vált igazán a folyóirat megbecsült munkatársává Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Szemlér Ferenc és Bözödi György: az Erdélyi Helikon „balszárnyának”, képviselői. És ekkor figyelt fel Gaál Gábor a népi mozgalom valódi jelentőségére, igazi eredményeire is, akkor vette védelmébe Németh Lászlót és a Márciusi Frontot, egy valódi népfrontos összefogás reményében, amely összefogásnak tömörítenie kellett volna valamennyi progresszív, antifasiszta irányzatot, írót és gondolkodót. Ez az összefogás az 1937-es Vásárhelyi Találkozóban meg is született, s Gaál Gábor mindvégig kitartott a Találkozó hitvallása, eredményei mellett, mint aki valóban felismerte a népfrontmozgalom történeti szerepét, a szocialista szövetségi politika korszerű követelményeit. Ezek a népfrontos évek hozták meg a Korunk erdélyi, romániai tájékozódásának elhatározó fordulatát is, amelynek következményeképp az „itt és most” politikája végképp érvényre jutott. Ahogy Balogh Edgár fogalmazta: „így alakult ki a Korunk új, marxi-lenini szakaszának perspektivikus népi-nemzeti mélysége és hazafi szélessége a »romániaiság»teljes plaszticitása egy irracionálisésabsztrakt kozmopolitizmus semmire sem kötelező, baloldali formációiban is polgári maradványokat őrző egysíkúsága helyébe, felvértezve a romániai magyar értelmiség haladó elemeit arra, hogy kellő időben helyt tudjanak állni a népeket megosztó, militarista kalandra csábító hitleri elő- törés praktikáival szemben.” Valóban, a Korunk a nemzetiségi élettel összeforrva, s a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását szorgalmazva ért a maga népfrontos fejlődésének tetőpontjára. Balogh Edgár: a tanú és krónikás mai szerepében ezért állíthatja az „itt és most” küzdő etikáját példa gyanánt a romániai magyarság fiatalabb nemzedékei elé. 76
