Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Goór Imre: Vadnyugati utazás (Kanadai jegyzetek)

Észak-Ameri kában járva elkerültem volna az Egyesült Államokat, vagy nem áztattam volna lábamat a Csendes-Óceánban.” — A kilépés előtt az öregember beszédes lesz; a beszédhez élmény kell; s az élményért törődni, utazni, menni kell. Az öregember tudja ezt.

F elszállnánk már.deitttartmégatársaság— helyjegyekhíján— vásári forgataga. A kanadai utaztató, Márk János, s, akivel később legszebb fiatalságunk helyéről, Kolozsvárról s ottani egyetemi éveinkről ejthetünk szót, mert, mint mondják, kicsi a világ, türelmetlen. Izgalma érthető: a londoni repülőtéren, egyetlen leszállási-tankolási színterünkön este nyolctól sztrájk kezdődik, s meddig tarthat? Ki tudja? Ha tovább veszteglőnk, londoni tartózkodásunk bizonytalan összegű étkezési és szállodai számlája őt terhelné, mi pedig később látnánk meg az Újvilágot. Érvei hatnak, tíz perc múlva, emelkedőben már tudom a földi, tengeri és mennyei viszonyok közt egyaránt eredményes öv, mellény és maszk használati módját.

Jól megnézem az ablakokat, megfelelően kerekítettek-é? Mert eszembe jut az első Boeingek katasztrófasorozatának oka, amit csak hosszas vizsgálat derített fel: a „nyílászáró szerkezetek” szögletes sarkainak szigetelése a vártnál hamarabb fáradt el s az akkori repülés várható büszkesége, egy idő után, a nagyobb magasságokban a belső nyomás következtében akkorát s oly hirtelen pukkant, hogy a fekete dobozok felvételei emberi hangból magyarázatul egyetlen mukkanásnyit meg nem őrizhettek.

Az ablakokat azóta rendbehozták.

Hamar az égben vagyunk. Tizenháromezer méter magasból röpül ki alólunk hazánk és Ausztria, Német- és Franciaország. Keskeny folyószalagok, földek, emberi pöttöm települések. A Csatorna tája párásabb, a nap homályosabb, s a karéjos európai partok mentén meg-megmutatja magát egy hajó. Szánnivalóan kicsi innen a földi világ. Most van sürgető szükség a repülésben tapasztaltak biztatására, intelmére: „Sem félni, sem önteltnek lenni a magasban nem kell, nem maradt még ott fönn senki sem!”

Háromnegyed nyolc van. Gépünk szárnyába fogadta az üzemanyagot s felszáll. Márk János szívéről a kő tova gördül, arca sápadtról pirosabbra vált. Ebben a színváltozásban látom meg először, hogy Nyugaton a sztrájk mekkora hatalom. Aztán kerülgetem, ahogyan tudom. Ha nem tenném, kevésbé határozhatnám meg kinti sorsomat. így is, közvetve beléütközöm: a postám késik, leveleimet majd hazatértem után kapják meg.

Egy órát sem halad előre az óra mutatója, már az Atlanti-óceán fölött röpülünk. Foszlány leng, száll a délutáni ragyogásban; lenn a sötét víz. Etetnek, itatnak bennünket; szokatlan ízekkel a szánkban, keresgélünk sokszor félszeg kezeinkkel az eszközök, között, melyikkel mihez fogjunk? — mint a mesében, mint a művészetben, mint egész, életünkben.

Később a sűrű folyadékban jégtáblák, jéghegyek lengenek lomposan,ólomszürkén és gyémántul mutatván élüket, sarkukat: alánk úszik a hó s jég földje Grönland, előbb tagolt öblöktől bezárt vizekkel, kisebb hegyekkel, majd egyre havasabb cukorpiramisokkal, melyek fehér Egyiptommá sűrűsödnek. A horizont árkádos görbévé hajlik, napsütött gúlák rücskös mezőbe olvadnak. Közelieknek látszanak a föld hullámai, pedig csak a tiszta levegő erősíti meg a vonalak rajzát: 2—3000 méter magas hegyek kék kontúros árnyékfoltjaikkal három-négyszáz méteres domboknak tűnnek. Rendkívüli változatosság van e kompozícióban, a ,,mű”-ből áradó erő belénk költözik, leegyszerűsíti a dolgokat: odalenn tél van, mellyel embernek, állatnak okosan együtt kell élnie.

Már a szigetek fölött vagyunk. Óceán és föld, jégsziget, fagyott víz, aztán sík, sík víz, s hogy az arányokat el ne feledjük, néhány halászhajó. A hetvenedik szélességi fok tá35