Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (8. rész: Zárójelentés)
VALÓ VILÁG ZÁM TIBOR BORMELLÉKI ZSIVÁNYSÁGOK 8. rész: ZÁRÓJELENTÉS Tájkép csata után Dr. Varga Jenő tanácsvezető bírónak hobbija a méhészkedés. Ezt csak azért említem, mert megfigyelésem szerint a jól megválasztott pótcselekvések fokozzák az ember teherbíró képességét, erejét ahhoz, hogy az élethivatásszerűen választott munkája gyötrelmeit egészségének, idegrendszerének károsodása nélkül el tudja viselni. A büntetőtanács elnöke csodálatra méltó nyugalommal hallgatja a rengeteg rablómesét, ködösítő és félrevezető szövegeket; se derűt, se borongást nem látok rajta. Szórványos, és rövid ideig tartó bosszankodásait csak utólag észlelem: amikor a magnószalagról erősebben hallatszik a hangja, mint egyébként. Egyetlen alkalommal láttam dr. Varga Jenőt e maratoni perben holtponton, mély apátiába süllyedten. Talán épp azon töprengett, hogy mikor rágja át magán ezen az iszonyú kásahegyen, amikor az egyik túlbuzgó ügyvéd megkérdezte tőle valamelyik vádlott védelmében: „A trágyavásárlási számlákat becsatoljam most, elnök úr, vagy később? Ahogy jónak tetszik látni.” Biró: ,,Nekem mindegy, tessék becsatolni.” Amikor a vélt igazát foggal-körömmel védő Péteri Imre is kimerült, amikor a védők offenzíváját megállította a büntetőtanács azzal, hogy nem fogadta el aBormellékre szóló ügyvédi meghívást, illetve termésbecslésre való kihívást, kéthetes tárgyalási szünet után újból szót kapott a borszakértő. Bodrogi István minden részletre kiterjedően elemezte a vádlottak védekezését, elfújta a ködöt, minden rablómesét szétcincált; a vádlottak védelmében tanúskodó Szekeres Sándor és dr. Fáth Imre igazságügyi szakértők szakmai zsargonba burkolt téveszméire is meggyőző cáfolatot adott: tiszta vizet öntött a fejekbe. A védelem két hetet kért a terjedelmes szöveg tanulmányozására, a bíró azonban ezt elutasította, mondván, hogy az irat nem új elemek foglalata, hanem a vádlottak védekezésére történő tételes és részletes reagálás. „Tessék kérdéseket feltenni a szakértő úrnak” —felszólítással meggyorsította a menetet a végkifejlet, az ítélet felé. A „borfront” védelmi vonala ezután észrevehetően széttöredezik. A visszavonulást mellékes részletkérdésekre irányuló dialógusok jelzik. Alant ezekből adunk ízelítőt. DR. KASSAI: Nagyon sok helyen sajnálatosan tényállást konstatált a szakértő úr. Aids szakértők hitelét romboló megjegyzéseket is tett. BÍRÓ: Ilyen kijelentések a védők részéről is elhangzottak, és nem intettük le. SZAKÉRTŐ: Vállalom a felelősséget azért, amit velük kapcsolatban (Szekeres, dr. Fáth) mondtam. DR. BAKÁNY: (kissé rezignálton és teátrálisan) Akár kiegészítő szakvéleménynek, vagy bárminek is nevezzük a száz oldalon felüli szakértői véleményt, bármennyire is szeretnék, nem áll módomban kérdéseket feltenni... (Azután felteszi a kérdéseit): Milyen alapon állapította meg, kérem, hogy Dóczi János vette át a hamisítványokat? 21