Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 4. szám - Bolya Péter: Disznóvágás (elbeszélés)

Somos a pattogó tüzet figyelte, hallgatott. — „Szeretlek” —gondolta, a parázs között egy nő táncolt, az első, az utolsó, az egyetlen.

— Jóestét — hallatszott a kapu felől.

Brodszky riadtan bámult a sötétbe.

— Ki az?

— Mi vagyunk, Feri bácsi, én meg a Karcsi sógor.

Két férfi jelent meg a tűz fényében. Kalapot, viharkabátot, gumicsizmát viseltek.

— Üljetek le — mondta Brodszky.

Brodszkyné — rokokó-tanyasi menyecskéhez illően — borért indult a konyha felé.

— Városi barátom — bökött Somos felé Brodszky.

— Az igen — ismerte el Somos másvilági mivoltát az alacsonyabbik férfi. — Sok mindent tudhat.

— Inni tud — mondta Brodszky.

— Ahhoz is kell a tehetség — szuszogta Karcsi.

Soós Laci: kerek, piros, csillogó arc. Karcsi: borostás, sovány férfi, orra alatt bajuszka.

Megérkezett a bor, a poharak.

— Aztán ... Hogy megy a parasztizálás, Feri bácsi? — szólalt meg Laci.

— Jobb paraszt vagyok én, mint te — mondta Brodszky.

— Az már nem igaz — csóválta a fejét Karcsi. — Arra születni kell.

— Hát a disznó? — kérdezte Laci.

— Megvan.

Brodszky felállt, megforgatta a bográcsot.

— Már egészen úgy csinálja, ahogy kell, egybizonyúristen! — hahotázott Karcsi. Brodszkyné körbement a kancsóval, töltögetett. Laci megköszönte, aztán komoly

hangon megszólalt.

— Azért jöttünk, Feri bácsi, mert kellene a disznó.

— Á .. . Hogy is hívják? — vigyorgott Karcsi.

— Manci — mondta Brodszkyné.

— Az, az, haha, a Manci!... — Karcsi a térdét csapkodta nevettében.

Felálltak, az ólhoz ballagtak. Brodszkyné vihárlámpát hozott elő a házból.

— Nem komoly disznó ez — mondta komoran Karcsi (két könyökkel, görbén támaszkodott az ólkerítésre.)

— Színhús — mondta Brodszky. — Ez nem moslékon élt, mint a tieitek.

— Tán ha nyolcvan kiló lehet.

— Több mint kilencven — mondta Brodszky.

— Mérték?

— Nem, de saccra annyi.

— Ezerötszáz forintot adnék érte, Feri bácsi.

— Kétezer — jelentette ki Brodszky.

— Nohát, két ilyen érne annyit! — dühödött meg Karcsi.

— Ezerkilencszáz — mondta Brodszky. — Ez az utolsó szavam.

.. . Laci az ólra könyökölt, a disznót figyelte.

— Menjünk, sógor — mondta Karcsi.

— Ezernyolc — szólalt meg Brodszky.

— Ezerhat, és már fizetek is — mondta Laci.

— Szervusztok. — Brodszky a ház felé indult.

— Feri, várjál — lépett utána a felesége.

15