Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Szemes Piroska: A népi prevenciótól a családtervezésig
is restellkedő falusi nőknek nem sokat nyújtott a szükséges tudnivalókból. Abban az időben néhány ilyen felvilágosító előadáson magam is részt vettem, s tanúsíthatom, hogy ha volt hatása, akkor nem mindig az ott elhangzottaknak, hanem az utána szú'kebb körben, esetleg az orvosi rendelőben lezajlott külön beszélgetéseknek. Emlékezetes tanyázó estén vettem részt egy Bács-Kiskun megyei gyógyszerésznő meghívására. Sz.-né nagy szeretettel és a falusi asszonyok intim életének ismerőjeként gonddal, tapintatosan igyekezett ránevelni a nőket arra, hogy nem kell szégyenkezniök a fogamzásgátló szerek használata miatt. A nőtanácsi vezetőkkel közösen szervezett kis létszámú összejöveteleket, amelyeken nemcsak a terhességmegelőzésről, hanem magáról a szexuális élet kultúrájáról is beszélt nekik. Akik elmentek ezekre az estékre, figyelmesen meghallgatták, de kérdezni nemigen mertek semmit, szégyellték magukat egymás előtt. Inkább csak olyankor hozakodtak elő tanácstalanságukkal, amikor négy- szemközt lehettek vele a gyógyszertárban, de előfordult, hogy a lakására is bekopogtattak. Azon a bizonyos tanyázó estén egy nagyobb porta tiszta szobájába gyülekeztek a környékbeli tanyák asszonyai. A mennyezetről lelógó petróleumcsillár alatt huszonnégy nő gyűlt össze. Többségük — beleértve a háziasszonyt is — már régen túl volt azon az életkoron, amelyben még közvetlenül hasznát lehet venni az ilyen tárgyú ismereteknek. Mégis, olyan megfeszült érdeklődéssel hallgatták, mintha még számukra is aranyat érne ez a kései szeminárium. Néhányan még amiatt sem restellkedtek, hogy kérdést tegyenek fel az előadónak. Mintha csak azért szólaltak volna fel, hogy azt a néhány szégyenlős, érdekelt fiatalasszonyt helyettesítsék. Hosszúra nyúlt a beszélgetés, mert ha már összejöhettek, másról is hallani szerettek volna. Amikor a végén mégis szedelőzködni kezdtek, az egyik idős asszony nagyon őszintén felsóhajtott: — De kár, hogy a mi időnkben nem volt, aki felokosítson bennünket! Elmenőben tudtuk meg, hogy odakint a pincében, a házigazdának is voltak vendégei, méghozzá azok a férfiak, akik nem engedték egyedül a feleségüket az előadásra. Őket hallottuk az este folyamán topogni, zajongani. Akadt köztük néhány olyan is, aki nem értette, miféle gyűlés lehet az, ahová nem férfiakat, hanem nőket hívnak meg. Csak a poharazgatás ígérete csillapította méltatlankodásukat. Meggyőződésem, hogy ezek a kis felvilágosító előadások sem voltak hasztalanok. Hiszen még akkor is, ha nem az illetékesek hallgatták végig, hanem az anyák, nagyanyák, rajtuk keresztül sok minden eljutott az akkori fiatalasszonyokhoz. Elsősorban a házivetélési módszerek veszélyességének a felismertetése, a fogamzásgátló-szerek iránti érdeklődés felkeltése. Sokan ezeken a felvilágosító előadásokon értesültek arról, hova kell fordulniok, ha terhességmegszakításra van szükségük. Igaz, mindmáig gyakori, még a legfiatalabb nőkkel is előfordul, hogy azzal keresik fel az orvost: adjon injekciót, hogy a vetélés meginduljon. Még azokban az években is, amikor korlátozás nélkül elvégezték a terhességmegszakítást, ha a nő kérte, először azzal jelentkeztek a körzeti orvosnál: nem lehetne-e injekcióval, szívesen „megfizetik” az árát. Falusi körzeti orvosnő ismerősöm szerint azért, hogy ne kelljen „a csütörtöki” vizsgálatra elmenni. A csütörtök ugyanis annyit jelentett: akkor ülésezik a bizottság. Ha a munkahelyén — egy szabadnap kivételével — el tudja titkolni, hogy miért marad távol, csütörtökön a rendelőintézetben, a bizottság ajtaja előtt várakozva már bajosan kerülheti el a lelepleződést. Találkozhat például a szomszédék lányával, aki kevésbé jön zavarba attól, hogy őt ott látja, mint ő, hogy a tegnapi karonülővel egy cipőben jár. Aki AB elé megy, az biztosra veheti, hogy kipletykálják, úgy beszélnek róla, mint aki pórul járt. Éppen ezt akarták elkerülni azok, akik úgy intézték, hogy inkább ideiglenesen bejelentkeztek valamelyik városi ismerősükhöz, rokonukhoz, ott mentek el az illetékes 64
