Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Kunszabó Ferenc: Maradandóság a változásban

A jászok eleinte azokban az iparágakban jeleskedtek, amik valamiképpen hagyományosan kötődtek a tájhoz és a lakosság életmódjához, így a vízi- és szárazmolnárság, a tímárság, csizmadiaság, szabóság, ácsság. Az 1828-as Tehetségek (foglalkozások) összeírásában azonban már egy új iparág is jelentkezik, a kőmívesség, jelezvén, hogy a házakat egyre inkább nem a családok maguk készítik, hanem szakemberre bízzák.

Az új iparágakat meghonosítók szinte minden esetben más vidékről jöttek, s mint láttuk, nem is magyarok, hamar tért foglalnak azonban itt is a jászok, főleg a földtelen vagy kevés földű irredemptus utódok. így például 1828-ban már a 22 946 adózóból 944, azaz 4,1% az iparos. A legtöbb persze a táj központjában, 10% fölött, de Árokszálláson, Apátiban, Fényszarun ésjákóhalmán is 8% körül — és akkor még nem számoltuk a nem adóköteles legényeket, tanulókat. Ez tehát már — főként gazdasági szerepénél fogva — számottevő társadalmi réteg, s mivel minden községben legalább 2%-kal vannak jelen az adózók között, arra gondolhatunk, hogy ebben az időben már vásározni járnak, a Jászságon kívülre is. A negyvenes évek elején aztán már egyedül Berényben csaknem kétezer az önálló kisiparos, s ebből mintegy 460 a csizmadia, 410 a szűcs, akik belső ellátásra mind mégsem dolgozhattak, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a jászok még ekkor is többnyire bőrruhában járnak. — Másrészt az iparosok nagyon nagy többsége — ahogy ma mondanánk — kétlaki. Jövedelmezzen bármily jól a műhely, mindegyik szerez telkeket, szőlőket, kerteket. Mert a föld-központú Jászságban egyedül ez adja a tekintélyt — s nem csupán az iparosnak, hanem a kereskedőnek, apotekáriusnak, de még az ügyvédnek, orvosnak, kerületi tisztviselőnek is. A föld, amelyik a jásznak még az átlagosnál is nagyobb önbizalmat, emberi méltóságot adott. A föld, amelyik most már nemcsak követel, hanem nyújt is valamit, s annyit, hogy a betevő falat és a ruha mellett a kőmívest, a lakatost, a gombkötőt, de még a zsemlyesütőt és kávéházast is el lehet tartani.

Igen, a múlt század harmincas, negyvenes éveire a jászok között már olymérvű a „tziffrállkodás”, hogy a Tekintetes Tanátsok szinte belefáradtak a tiltó rendelkezésekbe. A Háromas Kerületek Közgyűlése 1765-ben még ilyen határozatot hoz: ,,Az a súlyos visszaélés tapasztaltatott, hogy némely paraszti állapotú ember, főleg pásztor, ostoba hiúságtól elragadtatva, a többség botránkoztatására igen rövid inget hord. Hogy tehát a visszaélésnek vége vetessék, az ilyen ing viselése 25 botütés terhe alatt határozatilag tilalmaztatik.” A mondatból süt a középkori rend és fegyelem igénye: hogy milyen ruhát hordhatsz, az attól függ, hogy melyik rendhez tartozol — s azért kell olyan ruhát hordanod, hogy már messziről megismerjünk, melyik rendhez tartozol! Benne van a passzusban a vérbeli úri felfogás is: a paraszt ostoba hiúságból ölt rövid inget, ám az úr nem ugyanilyen okból divatol, hanem mert ő — úr! ... A rendeletnek azonban nem lehetett valami nagy foganatja, s talán azért, mert latin nyelven hozták; mindenesetre, két év múlva a kerületi kapitány már magyarul teszi közzé: „Az rövid ing uzovája, és az zsíros haj, mellyet sokak nagy botránykozásra viselnek, 20 páltzáknak kiosztása alatt tilalmaztatik.” Nyilván észrevette a kedves olvasó, hogy a botütések tarifája egyötöddel leszállt. Talán azért, mert míg a korábbi rendelet szövege szerint némely személyek cifrálkodtak (zsíros hajjal? — Istenem, ha egyszer az volt a módi!) a többség botránkoztatására, addig itt már sokak cselekszik, s nem többségi, csak nagy botránkozásra. Mindhiába. Nagyon valószínű, hogy a botránkozók maguk is elrohantak a legközelebbi vásárba, hogy jófajta rövid inget, kávás süveget és színes pántlikákat szerezzenek, mert az 1770-es kerületi rendelet már egészen erőtlen: „Tiltatik az kávás süveg keskeny csákó, zsíros haj, bundán fityegő sarlang, kurta ing” — és az páltza ütések itt már teljességgel elimináltatnak.

86