Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Kunszabó Ferenc: Maradandóság a változásban
Feltehetőleg azért, mert nem akadt annyi mogyoróvessző a fával szegény Jászságban, amennyi büntetést a kapitány úr látástól Mikulásig penitenciául szabhatott volna. De félre a tréfával! Az ilyen tilalmak egyre ritkulnak, majd egészen kivesznek, s Imrik József 1854-ben már az alábbiakban jellemezheti a jász viseletét: „Először is a férfiaknál: nyak nélküli, kurta derekú s borjú-szájú ing, s a mellény alsó részéről — mit csak néha visel — a gatyakötésig meztelen has; leginkább fekete posztó zsinóros nadrág, nagy ón- vagy rézgombos dolmány s mellény, nagy tehénbőr csizma, széles karimáju kalap vagy fehér báránybőr sipka, irhátlan vagy törött bőrsuba, melyet télen-nyáron egyaránt visel; sőt Jászapáthiban a legforróbb melegségben sem hagyja le magáról, még ha templomba megyen is, hol nyáron levetvén magáról, ösz- szehajtva a puszta földön ülésre használ, s azon ülve hallgatja a pap szájából Isten igéjét. Esős időben szőrire fordítja ki subáját vagy egyszerű szűrt visel. — A nőnemnek viseletére nézve a Jászságban, kivált a fiatalabbaknál: ahány község, annyi szokás; pipiskésnél pipiskésebb tiszta ezüst vagy aranyos, kemény fejkötő, csupán Jászapá- thin laposabb; ezüst- vagy aranysújtásos úgynevezett pruszlik, tarkábbnál tarkább viganó, fehér perkál, néha kék vagy fehér kötény czifrábbnál czifrább, a pruszlik alá dugva hátul hosszan lenyúló nagykendő, piros, nagy sarkú kordováncsizma. Az öregebbeknél, kivált Jászapáthin, mind tiszta fehér keményített fejkendő, a rókaprémes setétkék mente rajta fityegve. A többi jászközségben csak azzal a különbséggel, hogy már fekete, vagy más színű fejkendő, mente vagy dolmány felöltetlenül. A leányok némely helyen hajukat elől a felsimitásnál fekete bársonyszalaggal kötik le, némelyek anélkül, s csak felfűsülik és hátul leeresztett s különféle színű szalagokkal béfont hajat a végén nagy szalagos bokrot hagyva viselnek.” Láthatjuk, a bőr, ami valaha, árpádházi királyaink idején az ijjászok jellegzetes viselete volt a harcon, az ekkorra nemcsak a nőkön, hanem a férfiakon is megritkult, jócskán. Maradt csak a csizma, a suba és a sipka. Levetkezték az ősi irhát, ami pedig kiváltságos társadalmi helyzetük egyik tárgyi jele volt — s ebből oda következtetek, hogy a jász többé nem akart hadinép lenni, hanem polgár mindközösségesen. Szakasztott úgy, ahogyan ebben az időben már a megyés helyek hirtelen nagy fejlődés- nek-változásnak indult volt jobbágyai is lehettek. Es az igazat megvallva, nem is voltak már hadi nép: Őseik még külön sátorokban nevelték, oktatták, edzették harcra fiúgyermekeiket, s a felnőttek a nyájak mellett nem annyira heverésztek, mint hadi játékokat űztek, hogy amikor a királyi hírnök a véres karddal elrobog szállásaik előtt, teljes készültséggel követhessék. A török kor viszont már azt rögzítette beléjük, hogy nincs többé az a magyar hatalom, amelyik véradójukért létbiztonságot és közbátorságot nyújt. Az eladatás ijedelméből a pro Libertate zászlók lobogása riasztotta fel őket, s akkor megcsillant a remény: visszaáll az uralom, amelyik őket mint hadinépet értékeli és tartja meg szabadnak. A tanulság közismert, s itt még megtoldanám azzal, hogy bár a kun-jász szabadságok visszaharcolása a magyar nemzeti és állami jogfolytonosság jelentős mozaikja, de már nem kevés önellentmondást rejtett magában: Tudniillik, lehettek volna a jászok és kunok bármilyen vitézek a harcon, ha nem szurkolják le Mária Teréziának az 580.000 Forintokat, bizony nem nyerik vissza az ősi jogokat! Vagyis itt a folyamat éppen 360 fokos fordulatot vett. Azelőtt a hadi jelesség hozott pénzt (mert például adómentességet és zsákmányt), most pénzen vásárolták meg, hogy vitézek lehessenek! II. József le is akarta vonni a tanulságot, kiváltság-megszüntető rendeletét azonban elsők között törli az 1790/91-es országgyűlés — a kunok és jászok legteljesebb egyetértésével. S itt az előző mellé egy újabb, még kacskaringósabb paradoxon járul: József felvilágosult monarcha volt ugyebár, de az ősi kiváltságokat nem azért szüntette meg, hogy szegény jászokat és kunokat kisegítse a fent jelzett lelki ellentmondásból, hanem ez is jó ürügyül szolgált a magyar 87
