Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Kunszabó Ferenc: Maradandóság a változásban

alkalmazzák. Ezt magyarázhatja persze, hogy eke alá való föld ekkor még van, fölösen, s azt is csak minden második évben művelik meg. A kétnyomásos gazdálkodás uralkodik még ebben az időben, miszerint is egyik évben pihentetik a földet, s akkor juhokkal tipratják, disznókkal túratják, majd ősszel és tavasszal megszántják, s úgy termelnek rajta. A gazdálkodás községenként teljesen közös, „egyénieskedésre ’ szinte semmi lehetőség. Éves gyűlésen döntik el, hogy melyik határrészbe mit vetnek, s ki mennyit kaphat az egyes kultúrákból nyilazáskor, azaz osztáskor. Ősszel a takarodást szintén határozathozatal után kezdik, s megadott naptól megadott napig be kell fejezni, majd a terményt behordani. Takarodás után megint közösen döntenek arról, hogy a következő gazdasági évet hogyan kezdjék. — Ilyen tanácskozásokon születhetett a redemptió ötlete is. És bár a pénzt a családok adták össze, de nem az egyéni földekért vagy „maszek” kiváltságokért, hanem a szállásközösség együttes jogaiért — sőt, ez csak alulról tekintve látszott így, mert mikor a község öregjei bevitték az összegyűlt pénzt Berény- be, az rögtön elvesztette csoporttulajdon jellegét, s a kerület együttes szabadságának okozója lett! Ez magyarázza, hogy a jász, bár a XIX. században fokozatosan áttér a családi gazdálkodásra, de soha nem mondja, hogy neki külön jogai vannak. Mindig többesszámban beszél. Mert érzi, tudja, tapasztalta, hogy egyedül csak falevél, de az egész közösség már maradandóbb — de nincs is a jásznak, legyen régi lakos vagy új telepes, nincs külön, egyéni joga. S ha a községét — közösségét — elhagyja, még a kollektív kiváltságokhoz való jussát is elveszíti. Beadott pénzével csakis a jász föld ősiségét váltotta vissza. Ebben rejlik tettük két évszázadra kiható ereje, szépsége, s hogy ne is mondjam: szocialisztikus volta. De mert mai szóhasználatunkat nem szeretném könnyedén a jász ükapák ükjeire visszavetíteni, nézzük meg, milyen szabályokat alkottak a föld használati jogára a kerületben?

Községenként, sőt határrészenként különbözően határozták meg a föld értékét, minőség szerint, s ennek alapján úgy becsülöm, hogy egy kötél földet (ez is változott, de általában 16 katasztrális holdnak számíthatjuk) 5, 6, 7 forinton lehetett megváltani. De nem akármennyit. Általában 10—12 kötél, azaz mintegy 160—200 katasztrális holdon felül senki sem válthatott. (Ez ma rengetegnek tűnik, de ne feledjük, hogy ennek nyolc vagy kilenctized része akkor még legelő és rét volt.) Ám ennél több pénzt bárki adhatott be. Az így képződött összegen váltották aztán a községi közös, vagy a kerületi közös földeket a Kiskunságban. Ez tőkepénz lett, határozottan, mert akik összeadták, azok jószágban, esetleg takarmányban kapták utána a kamatot! — A földközösség szoros lévén, s mert a vagyoni és politikai község csak 1854 után válik szét véglegesen, azoknak az irredemptusoknak a földhasználati jogát is megváltották, akik nem tudtak, vagy nem akartak pénzt adni a redemptióba. S ezeknek a községi közös földekből, valamint a magvaszakadt családok köteljeiből adtak ki használatra — haszonbérért, természetesen. S mikor már a XVIII. század végén egyre szaporodik az ekés művelés, akkor a nagyobb családosoknak többet adnak. Sőt, rendeletekkel szabályozták, hogy az értékesítendő szőlő- és kertföldeket elsősorban a vagyontalanok, másodsorban a nagycsaládosok vásárolhatják, s ha ezek nem tartanak igényt, csak akkor jöhetnek a redemptusok.

Mindezek alapján persze véletlenül se képzeljük, hogy a jász föld közösségei valami preszocialista angyalok gyülekezetei voltak, mert a jobban gazdálkodó, a szerencsésebb vagy kaparóbb természetű családok bizony igyekeztek kijátszani ezeket a szabályokat, s felteszem, hogy számos esetben sikerült is nekik, amire példaként állhat, hogy 1768-ban Nagy Mihál berényi redemptus hivatalosan felvett vagyoni leltára a következő:

83