Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei
érdek-mechanizmusok torzulásának és általánosságban véve korántsem csak a „vidékiség” jellemzője. Az itt leírt formája az, ami véleményem szerint sajátosan a kisvárosra, a „vidékiségre” jellemző. (Összefoglalás-féle) A tanulmány címe a „vidékiség tünetei”-nek leírását ígéri. Úgy remélem, erről is volt szó, mindvégig. Illik és célszerű is végezetül összefoglalni a „tüneteket”. És megvizsgálni még egyszer, miért és mennyiben a vidékiség tünetei ezek. Az első és legfontosabb tünet minden bizonnyal az értékrend elbizonytalanodása. A szellemi horizont beszűkülése, a helyi hierarchia abszolutizálása, a helyi értékrendhez igazodó életforma együttes hatása végülis arra vezet, hogy az ember elveszti biztos hitét önmaga értékeiben. Nem tudja mit ér, bizonytalanná válik a mérték. A mérték, amihez viszonyítania kell önmagát, környezetét. Illetve a mérték ebben a szisztémában, ebben a modellben abszolútnak látszik, annak láttatják. Hiába érzi ösztöneiben, vagy tudja is talán, a tudat felszínén, hogy ez a mérték nem lehet abszolút, amikor ott van, amikor benne él egy adott viszonylatrendszerben, akkor szükségképpen elveszti, elvesztheti a távlatokat. Tudom, hogy nem az vagyok, akinek látszom — akinek e szerint a mérce szerint látszom —, de nem tudom, hogy ki vagyok, mert nincs módom más, valóságosabb mértékkel méretkezni. Ebben a társadalomban, ebben a történelmi pillanatban kell magunkat elhelyezni, ennek a társadalomnak az elvárásaira kell figyelni, ennek az ítéletét tetteink felett kell ítéletnek elfogadni. És ha valaki ott él egy kisváros közegében, akkor számára ezt a társadalmat az a város jeleníti meg. Az ember önmagát környezetére kell, hogy vonatkoztassa. A mindennapi gyakorlat, a közvetlen környezet váltja az egyén számára aprópénzre a társadalom makrostrukturális hatásait. De ha látni kell, hogy ez az egyetlen közvetlen mértékül szolgáló környezet hamis, torz, nem azt közvetíti ami ma Magyarországon tipikus, akkor mi történik? Bizonytalanná válik az értékelés, nem tudja az ember megmérni és megítélni önmagát. — A tünetek közül ez az első és talán legfontosabb. A másik, hatásában éppíly jelentős tünet, ami egyébként nagyrészt következménye az elsőnek, hogy ez a közeg elgyávítja az embert. Ha nem tudom igazi mértékkel mérni önmagamat, gondolataimat és tetteimet, sohasem fogom tudni igazán azt sem, hogy vajon egy-egy konkrét dologban igazam van-e vagy sem. A bátorság, a valódi bátorság első és alapvető feltétele a biztonság. Akkor tudok bátran kiállni az igazam mellett, ha biztos vagyok benne, hogy igazam van. így tehát a bizonytalanodás szükségszerűen gyávulást is jelent. A konfliktusok, összeütközések kerülését, a visszahúzódást az eltérő vélemény előtt. De ezen túl is, a gyávulást közvetlenül is előidézi ez a közeg. A helyi hierarchia abszolutizálása éppen azt mondja ki: nincs fellebbezési lehetőség, az itt született döntés végleges; ha nem engedelmeskedsz, összetöretel, megsemmisít- tetel. És nehéz nem elhinni, hogy nem így van, amikor sok jel arra mutat, hogy így van. Persze, ez a fal áttörhető. De kétségtelen, hogy fal, mégpedig valóságos. És ha faíat lát maga előtt az ember, meggondolja, hogy nekiugorjon-e? A vakolat nem mutatja: élére állított téglasort, vagy méteres várfalat fed-e? — A második tünet tehát az el- gyávulás; és ez a kettő a két legfontosabb. A többi kisebb jelentőségű, de még legalább egyet említeni kell. Azt nevezetesen, hogy ebben a szituációban határozottan csökken, visszafejlődik az emberi-társadalmi viszonyok differenciált kezelése iránti érzékenység. Meg kell tanulni, abban a viszonylatban létkérdés megtanulni az emberi viszonyokat a pozíciók szerint kezelni. Hogy ne az ember, hanem a pozíció vétessék figyelembe. Nyilván elsősorban a hierarchiában feljebb állókkal szemben kötelező ez. Ha valaki (mint pl. 75
