Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)
Bertalan István felállt a lépcsőről, pár lépést lépett előre, Kalendának úgy tűnt, hogy itt az utca végénél, a távolban láthat valamit. Kalenda mellé állt a biciklivel. — A jóistenit magának, mi történt? — Hagyjál ... — válaszolt Bertalan István és az utca egy pontját figyelte továbbra is. Kalenda felült a kerékpárra, elment az utca végéig, majd megfordult. A faház előtt ugyanúgy állt Bertalan István, ahogy az imént látta. Megkereste az öreg Turócit a városban. — Meghoztam a biciklijét — kezdte Kalenda. — Ráért volna holnap is — válaszolt az öreg, majd megkérte Kalendát, hogy jöjjön be; „tiszteld meg a kis hajlékomat, megkínállak egy pohárka borral.” Kalenda tiltakozott, de aztán látta a férfi arcán a zavart, érezte a hangján, ha most nem megy be, — akár csak egy pillanatra is — megsérti. Az udvaron az öreg megmutatta; „ez lesz majd, ez az alap a nyárikonyháé . . .” Kalenda bólintott. Bementek a konyhába, Kalenda köszönt az öreg Turóci feleségének, aki hellyel kínálta. Az asszony sovány volt, alacsonyabb, mint az öreg Turóci, fejkendővel kötötte be a fejét, kékpettyes köténye alatt mellényt hordott; a rend, atisztaság nemcsak az asszonyról sugárzott, de a konyháról is. Az ablaknál nagy cserepekben álltak a virágok, a fehérre mázolt mosdótartó körül tiszta törülközők, a konyha falát egyforma kékszínű csempével borították. — Vezesd a szobába a vendéget — mondta az asszony a férjének. De Kalenda már leült a konyhaasztalhoz, a hokedlira. Az öreg Turóci két kis poharat tett elé a fehér abroszra, majd porcelánkancsóból bort öntött a poharakba. Az asszony az ablakhoz ment, az udvart nézegette. Az öreg Turóci felemelte a borospoharat, „nohát akkor kóstoljuk meg” mondta. — Mit bámulsz ott az ablaknál? — szólt az asszonyra a férfi. — Várom a rendőröket — fordult meg az asszony. Az öreg Turóci nem válaszolt, újra öntött a kancsóból. — Ezt a szégyent nem fogjuk túlélni. Mi még életünkben egy szalmaszálat, tetszik érteni, egy szalmaszálat nem loptunk. És most? Világos nappal akarta elhozni az ajtókat, meg az ablakokat. Világos nappal! És belerántotta azokat is ... Kalenda az asszonyról a férjére nézett, majd vissza az asszonyra, aki a kendője csücskével törölgette a szemét. — Ezt a szégyent, hogy ezt kellett megérnem! A gyerekek is, ha megtudják... A szomszédok . . . Mindenki rólunk beszél majd! Hogy Turóciék lopott ajtókkal, meg ablakokkal akartak építkezni! Mondtad a barátodnak a ... a, hogy jegyzőkönyvet vettek föl? — Kik? — nézett az öreg Túróéira Kalenda. A férfi az asztal sarkán az abroszt igazgatta. — Hát.. . azok. Mireisz! Ő intézkedett a legjobban. A csoportvezető! Aztán meg . . az igazgató. Jött még két hivatalos ember is. — És az építésvezető? — kérdezte Kalenda. — Ő nem volt ott. Dehát még jó is. Engem csak az bánt, hogy Bertalan István, meg a fiú, hogy ők . . . segítettek. Én mondtam a csoportvezetőnek, de nem érdekelte. Mondtam neki, hogy magamra vállalok mindent, Még a börtönt is... Az asszony bement a szobába. A konyhára egyszerre úgy zuhant a csend, hogy hallani lehetett Turóci mozdulatát, ahogy az abroszon matat. 16
