Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei
orvos, ügyvéd is, csupa fiatal értelmiségi. Rendszertelenül, presszóban, utcán találkoz- gattunk, és valahogy kialakult a gondolat, kellene egy értelmiségi klub-félét csinálni. Közénk tartozott a könyvtár vezetője is, így megcsináltuk, hogy egyszer egy héten, zárás után, a könyvtár olvasótermében találkoztunk. Beszélgettünk, volt köztünk, aki írt, az felolvasott és vitatkoztunk rajta, volt rajztanár, aki festett, az a képeit hozta, én meg — mondja K. Csaba — a magam műszaki problémáit hoztam, és az is úgy jó volt, hogy más szemmel, szóval, nem műszaki szemmel hozzászóltak. Pár hétig, talán néhány hónapig ment ez az egész, akkor a könyvtáros mondta, nem tudja tovább adni a helyet. Sejtettük, hogy valami ciki van, de nem akarta elmondani. Addig nyúztuk, míg kibökte: „fentről” szóltak neki, szüntesse be az ilyen illegális gyülekezést. Na, mi aztán elmentünk az illetékes elvtárshoz, mondtuk, mi van. A válasz az volt, hogyha majd nekik szükségük lesz a fiatal értelmiségiek véleményére, akkor ők megszervezik a dolgot, addig viszont semmiféle spontán, ellenőrizhetetlen gyülekezésre nincs szük- ség. fgy aztán abba is maradt ez az egész, maradtunk magunknak a szűk baráti együttessel.” Az agresszív intolerancia leírt megnyilvánulásai nem jelentenek valami mást azokhoz a mozzanatokhoz képest, amelyeket a viszonyítási alap beszűkültségének részelemeiként elemeztem. Ugyanannak a szemléletmódnak, ugyanannak az értékrendnek a negatív megjelenése. Negatív abban az értelemben, hogy nem megkövetel bizonyos magatartást, hanem tilt minden eltérőt. Ismétlem, mert nagyon lényeges, tilt, aktívan-agresszíven elutasít minden más magatartásmódot. Szembeszegülésért pedig a kikizösítés nyomását alkalmazza (illetve helyezi kilátásba). És igen fontos az is, hogy minden más értéket, magatartásmódot elutasít. Viszonyítási alapként csak önmagát, az adott kisváros közösségében kialakult értékrendet fogadja el, ami ettől eltér, azt nem más-ként, hanem eleve rosszabbként ítéli meg. Még e fejezetben röviden, csak jelzésszerűen, érintenem kell a lokálpatriotizmus kérdését. Nehogy úgy tűnhessék, mintha a legkisebb mértékben is azonosítanám a fent leírtakkal. A lokálpatrióta szemlélete és tevékenysége gyökeresen más, mint amit a „vidékiség” modelljében megfogalmaztam. A lokálpatrióta tevékenysége ugyanis a városra irányul, annak fejlődését, haladását akarja előmozdítani, valóságos értékeit kibontakoztatni. De éppen mert fejlődést akar, azok a célok és értékek, melyek alapján dolgozik, tág horizontúak, mondhatnánk így: kifelé irányultak. A mérce, a viszonyítási alap számára saját közösségén kívül van: az ország egészéhez, a többi kisvárosokhoz viszonyít. Tevékenységével tehát szűkebb hazáját (a várost) összekapcsolni igyekszik egy nagyobb egységgel, bekapcsolni a nagyobb egység (az ország) vérkeringésébe. Ezzel szemben a fent leírt — a rövidség kedvéért nevezzük így: lokalitás-elvű — tevékenység a szűkebb közösségben (városban) éppen meglevő értékek, és csak azok alapján történik. így mindig, minden időpillanatban konzerválni igyekszik a meglevőt, míg a lokálpatriotizmus lényegi törekvése a fejlődés. Ez a beszűkült, lokalitás-elvű szemléletmód tehát — összefoglalva — azt jelenti, hogy az egyén elszakítja-elhagyja (vagy ki sem építi) szellemi kapcsolatait a városon kívüli világgal. Szűk szemellenzős módon csak a városra orientálódik, csupán a városhoz kötődik. Ez a beszűkültség az e fejezetben elemzetteken túl természetesen magával hozza az emberi-társadalmi viszonyok sajátos torzulásait és torzult szemléletét is. E kérdések a következő fejezet tárgya. 3. A HELYI HIERARCHIA ABSZOLUTIZÁLÁSA A szemétdombján büszkén kukorékoló kakast körülvevék az udvar tyúkjai, s teljes szívókból pityogták neki: „Te vagy a legszebb, te 67
