Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei
hajszolt idegensége itt kevésbé érvényesül: az értelmiségiek többé-kevésbé ismerik egymást, s ismerik őket a város lakói. Kialakulhat így egy jóféle otthonosság érzés, talán esetenként több is: fészekmeleg, védettség-védekezés minden külső hatás ellen. A lényeget tehát: a kisvárosokban a különböző életszférákban tapasztalható választékhiány párosul a tulajdonképpen a város egészét átfogó, eléggé egységes, és így jól áttekinthető és kezelhető viszonyrendszerrel. Ez az a szituáció, amely objektív alapot ad a ,,vidékiség”-nek nevezhető magatartásmodell kialakulásához, és amely másrészről a kisvárosokra és csak azokra jellemző. Ezek után megkísérlem — lehető logikai rendbe szedve — felvázolni a modell lényegi összetevőit. (A „vidékiség”, mint sajátos gondolkodás- és életmód leírása) 1. ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS A kakas peckesen hága fel szemétdombjára, s széttekintve udvarnyi birodalmán, büszkén kukorékolá: „Hatalmam véghetetlen, úr vagyok szemétdombomon s az egész udvar felett!” Ám egy arra cikázó fecske megszólítá: „Ostoba! Nem veszed-e észre, hogy birodalmad csak a kerítésig terjed, s azon túl ott a tág világ, melynek te mit se számítasz?” Akad az emberek között is, aki szűk udvaráról hiszi, hogy az a világ. (Állatmese Fáy András modorában.) A „vidékiség” magatartásmodelljének, úgy látom, két alapmotívuma van. Az egyik: minél konfliktusmentesebben, békésen, nyugodtan élni. Elvégezni a munkát, legyen az tanítás, gyógyítás vagy gépszerkesztés, ahogyan elő van írva, pontosan végrehajtani a kisebb-nagyobb felsőbbségek utasításait, nem kilógni a sorból se fölfelé, se lefelé. A másik: kapcsolatokat építeni és ápolni, kapcsolatokat, melyek — mert megfelelő módon elhelyezik az egyént a város viszonyrendszerében — ilyen vagy olyan előnyökkel járnak. Lehetőleg mindenkivel, aki számít valamit a városban, jóba lenni, a baráti-társasági kapcsolatokat is célszerűen alakítani. Az ezeken a motívumokon alapuló életmodellnek, szemléletmódnak fő jellemzői a bezártság és lezártság: a szemellenzős, csak a városra figyelő kisszerűség, az ebből szükségképpen következő konzervativizmus és a feltétlen tekintélytisztelet. Mindez a városban kialakult emberi-társadalmi viszonyok, viszonyrendszerek abszolút, feltétlen elfogadását jelenti. Ha most már a pontosabb analízis érdekében, elemeire bontjuk a dolgot, akkor azt találjuk, hogy a „vidékiség” alapvetően 3 tényező együttese. Ezek: a viszonyítási alap beszűkülése, a helyi hierarchia abszolutizálása és a helyi értékrendhez igazodó életforma. Nézzük tehát ezeket külön-külön. 2. A VISZONYÍTÁSI ALAP BESZŰKÜLÉSE A keresztorrú a szárnyas tanács eleibe idéztetik egykor. „Nagy vádak adattak be ellened — szólnak hozzá. — Te télen költesz, nem, mint a többi madár, és orrod keresztbe kanyarul, nem, mint a többi madaraké!” Nem menthető a vádoltatott magát, s egész faját egyenlő szájjal pusztulásra kárhoztatták. Külön válni, habár józanabbul is, a többiektől, oly vétek az emberek előtt is, melyet ritkán szoktak megbocsátani a különbözőnek. (Fáy András) 61
